Ferenc pápát tíz éve, 2013. március 13-án választották meg Szent Péter utódának, Krisztus 266. helytartójának. Az alábbiakban Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az esztergomi Hittudományi Főiskola oktatójának írását olvashatják. A tanulmány harmadik, befejező részét közöljük.
Ferenc pápa máriás tanítását értékelve megállapíthatjuk, hogy péteri szolgálatának első évtizede során új hitigazság meghatározására nem került sor. Máriára való utalások azonban – elődeihez hasonlóan – az ő megnyilvánulásait is gyakran zárják, és spontán megszólalásaiból is világossá válik, hogy a Szűzanya igen fontos számára.
A Szentatya nemcsak szolgálata megkezdésekor fordult a Szűzanyához, de nagyobb utazásai előtt is szívesen keresi fel a Santa Maria Maggiore-bazilikában a Salus populi romani ikonját, hogy „anyai csókkal” induljon útnak, és az Örök Városba visszaérkezve hálás lelkülettel tesz látogatást ugyanazon „szülői házban”. Dél-amerikai szellemi-lelki örökségét is gondozva, minden év decemberében lelkes szeretettel ünnepli meg a Guadalupei Szűzanyát.
A Salus populi romani kegykép előtt (Santa Maria Maggiore bazilika, Róma)
Egy loretói zarándoklat résztvevőihez e szavakkal fordult: „A zarándokút az élet jelképe, elgondolkodtat, hogy az élet: úton levés, út. Ha valaki nem jár, egy helyben marad (…) Gondoljatok a vízre: amikor a víz nem a folyóban van, akkor nem jut előre, hanem egy helyben áll, megromlik.” Számunkra talán az egyik legemlékezetesebb kegyhelylátogatása a 2019-es csíksomlyói szentmise volt, melynek homíliájában a népek, felekezetek testvéri egységét, békés párbeszédét és Krisztusban való növekedését is kérte.
A Szentatya különös szeretettel fordul Mária jegyese, Szent József felé is. Patris corde apostoli levelében úgy tekint Jézus nevelőatyjára, mint szeretett, gyengéd, engedelmes, elfogadó, teremtő bátorságú, dolgozó és árnyékként kísérő apára. De a Szent Család tagjait sem kímélő megpróbáltatásoknak hittel és egymás iránti hűséges szeretettel való megküzdését is gyakran hangsúlyozza. Nemegyszer von párhuzamot Egyiptomba való menekülésük és a menekültek viszontagságai között. Egyik imájában így könyörög: „Názáreti Szent Család, soha többé ne kelljen megtapasztalnunk családjainkban az erőszakot, a bezárkózást és a megoszlást; mindazok, akik megsebződtek vagy megbotránkoztak, találjanak hamar vigasztalást és gyógyulást.”
Ferenc pápa megszólalásait egyszerű, néha meghökkentően erős szavak, kifejező, ugyanakkor hithű fordulatok népesítik be. A kánai csodáról elmélkedve ilyen, nem mindennapi megközelítéssel találkozunk: Mária „a mindig figyelmes barátnő, aki ügyel arra, hogy életünkben soha ne hiányozzék a bor” (Evangelii gaudium, 286). Népies, egyszerűen kifejtett, mégis magvas eszmefuttatásai által mintegy gyermeki szívvel csodálkozik rá hitünk titkaira és az üdvtörténeti szereplők életére. Egy Mária édesanyjáról készült ábrázolásra tekintve például ilyen szavakkal tesz észrevételt: „Szent Anna szobra nincs megkoronázva, a lánya, Mária, megkoronázott. És ez szép.
Feltűnő, hogy komolyabb megnyilvánulásaiban a Szentatya milyen sokszor illeti Máriát az Itáliában honos, népies, bensőséges „Madonna” megszólítással. De más, újszerűnek ható címeket is alkalmaz Isten Anyjára, olyanokat, mint például a „figyelmes hallgatás és szemlélődés Szüze”, „a közelség Anyja”, „az örök menyegző Menyasszonya”, „pedagógusnő”, „menekültek Menedéke”, „az új evangelizáció Csillaga”.
A világszerte egyre inkább elmérgesedő konfliktusok közepette – melyeket a Szentatya már néhány évvel ezelőtt is „darabokban zajló világháború” névvel illetett – kitartóan kéri a Béke Királynőjének közbenjárását, aki figyelmünket Fiára, a Béke Fejedelmére irányítja. Mivel a népi imádságok egyáltalán nem elhanyagolandók számára, fáradhatatlanul buzdít a rózsafüzér kitartó imádkozására is, amely hozzájárul többek között a szívek és a világ békéjéhez. Magam is kedves emlékként őrzöm, hogy amikor 2019-ben vezetésemmel az esztergomi szeminárium növendékei a római Szent Péter téren Ferenc pápával személyesen találkoztak, a Szentatya rövid üzenetével a kispapok lelkére kötötte: „Imádkozzátok a rózsafüzért!”
Imádság és koszorúzás a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén Rómában
Róma püspöke – különösen december 8-án – szívesen elmélkedik Mária szeplőtelenségéről: „ami Mária számára kezdetben volt, az számunkra a végén lesz, miután Isten kegyelmének megtisztító »fürdőjén« áthaladtunk”. A Szentatya találó képpel érzékelteti azt is, hogy Mária életszentsége megdicsőülésével nyer beteljesedést, így személyében egyedi, páratlan módon megjelenik az újjáteremtett ember: „amikor az ember a Holdra tette a lábát, egy híres mondás keletkezett: »Kis lépés ez az embernek, de nagy ugrás az emberiségnek«. (…) Mária mennybe való felvételével egy végtelenül nagyobb történelmi előrelépést ünneplünk. A Madonna a mennyországba tette be a lábát: nem csupán lélekben jutott oda, hanem testben is, egész valójában”.
A Názáreti Szűz erényei között alázatát, egyszerűségét, elmélkedő szívének csendességét, Istenben bízó hitét nemegyszer elénk állítja a pápa. Chrisus vivit kezdetű apostoli buzdításában (nn. 43–48) bátorítja a fiatalokat: Mária igenjének ereje van, ő nem habozott örömmel, nagylelkűen dönteni. Többször is visszatér máriás gondolataiban a várandós Mária útra kelésére, amikor készséges szívvel, sietve ment Erzsébethez. Kedves téma Ferenc pápa számára az az anyai gesztus is, ahogyan a Szűzanya megáld minket a karjaiban tartott Fiúval. Máriában Krisztus első tanítványát szemléli, akinek igenje nem késedelmes, és az ősszülők nemet mondásának is gyökeres ellentéte. Azt is gyakran halljuk a Szentatyától, hogy a bűn belsőleg nem öregíti meg Mária lelkét, ezért a „kegyelemmel teljes” fiatalos szépsége sugárzó; Isten a kicsinyeket, a kizsákmányolt szegényeket, a kirekesztetteket, a megalázottakat felmagasztalja (lásd Magnificat), ahogyan Mária kicsinységére is letekintett; az Istenszülő szívében őrzi és forgatja a Fiúhoz kötődő szavakat; Mária és József figyelme Jézusra irányul. Többször is él a Mária Szívének való felajánlással, és gyermeki szeretettel köszönti Égi Édesanyánkat is anyák napján.
Mária Istenre hagyatkozó odahallgatása; egyszerre tanítványi és anyai mivolta; az Egyház tagjainak irányába is kiterjedő Istenanyasága; ártatlan tisztasága és a Lélek által engedelmes igenje; női, asszonyi mivolta; anyai gesztusai: tekintete, elmélkedése, gyermekeit gyengéden kézen ragadó támogatása; a szükséget szenvedők és megsebzettek felé is megnyilvánuló altruizmusa;
Aranyrózsa adományozása a csíksomlyói Szűzanyának (2019. június 1.)
övéihez való, erőt adó közelsége szintén vissza-visszatérnek Ferenc pápa elmélkedéseiben. A Szentatya arra is szívesen emlékeztet, hogy Mária anyai szeretettel látogatja meg gyermekeit, valahányszor azok fölkeresnek egy Mária-kegyhelyet. Aparecidában így fogalmaz: „eljöttünk, hogy Mária házának ajtaján zörgessünk. Ő ajtót nyitott, beengedett minket és Fiát mutatja nekünk”. Ekkor még tisztábban érezzük: ő az Irgalmasság Anyja, a Béke Királynője, a Remény Anyja, a Betegek Üdve.
Ez utóbbihoz kapcsolódóan emlékezzünk Ferenc pápa felajánló imájára, mellyel a pandémia idején a Római Nép Üdvösségének segítő közbenjárását kéri: „Ó, Mária, te mindig az üdvösség és a remény jeleként ragyogsz utunkon. (…) Rád bízzuk magunkat, (…) te tudod, mire van szükségünk, és biztosak vagyunk, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy mint a galileai Kánában, visszatérhessen az öröm és az ünneplés a mostani megpróbáltatások után. Isteni Szeretet anyja, segíts, hogy felismerjük és elfogadjuk az Atya akaratát.”
Istenanyaságát, mint minden helyes Mária-kultusz eredőjét, egyszerű szavakkal hangsúlyozza. Szívesen időzik lélekben az Istenszülővel a betlehemi jászolnál, a Máriával együtt Jézust hallgató tanítványi közösségben és a kereszt alatt is. Legutóbbi Istenanyaság-ünnepi homíliájában arra buzdít, hogy a karácsony titkát szemlélve „nem kell mondanunk semmit, nem kell kérnünk semmit, nem kell tennünk semmit. Csak csendben nézni, imádni, szemünkkel befogadni az emberré lett Istennek, az ő Anyjának és a mi Anyánknak vigasztaló gyengédségét”.
A Szentatya azt is gyakran hangsúlyozza: ez az anyai szeretet kiterjed mindazokra is, akik a keresztségben Fiának testvéreivé lettek. Nem véletlen, hogy az ő péteri szolgálata alatt lett kötelező liturgikus emléknappá pünkösdöt követően az Egyház Anyjának emlékezete. Mária és az Egyház szűzi anyaságát lényeglátóan összekapcsolja: „miként Mária, úgy mutatja az Egyház is mindenkinek Isten »jelét«”. VI. Pál lelki örökségét folytatva Ferenc pápa is rámutat: Isten népe Máriával együtt járja földi életének zarándokútját, akárcsak az „emeleti teremben” imádkozó, majd a küldetésüket Lélek-hordozóként teljesítő apostolok.
A papokhoz – csakúgy, mint János apostolhoz – különösen közel áll Krisztus Anyja, és ha befogadják „házukba”, egész életükbe, akkor ez az anyai támasz a nehézségekben érezhetően a javukra válik az örömhírt továbbadó fáradozásaik közepette. Ferenc pápa a nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmiséken nemegyszer a Római Főegyházmegye papjai elé idézi Mária alakját. A Papok Édesanyját a „közelség Madonnája” névvel is illette, 2017-ben pedig egyszerű szavakkal megállapította: „A Szűzanya nélkül nem haladhatunk előre papságunkban.”
Mexikóvárosban, a Guadalupei Szűz Mária kegyhelyén (2016. február 13.)
A felszabadítás teológiájának érintését kétségtelenül tapasztaljuk abban, hogy az argentin pápa különös figyelmet fordít a Magnificatra mint a „remény énekére”. A megalázott kicsinyek felemelésének, a társadalmi igazságosság szorgalmazásának témája azonban nem lendül át hittől elrugaszkodó túlzásokba, sem „földi mennyország”-keresésbe, hanem Mária lelkületének megfelelően végső célként „felfelé tekintő” marad. Az Istenszülővel foglalkozó tudósok előtt is megfogalmazza: „a Lélek arra hív, hogy újra fogadjuk be a »biztos remény és vigasztalás jelét«, melynek neve, arca és szíve Máriáé, aki asszony, tanítvány, anya és barát (…). A Madonna testvérünkké tette Istent, és amennyiben anya, képes testvéribbé tenni az Egyházat és a világot”. Mária nem csupán a Krisztushívők „sajátja”: a kereszt alatt álló Istenszülőre „mindenki Anyjaként” tekinthetünk: az új Éva is „minden élő Anyja” (Ter 3,20), sőt „az egész teremtés Királynéja”.
Ferenc pápa egyszerű szavakkal bátorít: a lelki „turbulenciák” közepette gyűljünk össze mindig Isten Anyjának köpenye alatt, és tegyük magunkévá az üldözött keresztények ősi imáját: „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője.” Guadalupében 2013-ban egyszerű szavaival arra indít, hogy soha ne fukarkodjunk ezzel a bizalommal:
Ő nem képzeletünk szülötte, hanem az evangélium élő alakja, és ezért Krisztusban gyökerező lelkiéletünknek is fontos része.
A nyolcvanhat esztendős pápa maga is Máriával úton lévő zarándok, ahogyan 2017-es fatimai útján fogalmazott. A Szűzanyához fűződő hite és szeretete amennyire egyszerű, annyira érett és kiforrott. Égi Édesanyjának személye hathatós támasz emberi életének viszontagságai és apostoli fáradozásai közepette. Mintegy „máriás ars poetica”-ként is tekinthetjük szintén Fatimában elhangzott, Krisztushoz intézett, mindenkire érvényes szavait: „Egyetlen lehetőségem a felmagasztaltatásra az, hogy a te Édesanyád a karjába vegyen, köpenyével betakarjon, és a te szíved mellé helyezzen.”
A fatimai jelenések századik évfordulóján (Jelenések kápolnája, 2017. május 13.)
Miközben szeretettel várjuk, hogy Péter utódát hazánkban újra személyesen vendégül láthassuk, erősítsék hitünket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus végén, 2021. szeptember 12-én a Hősök terén elhangzott szavai: „Régen ti, magyarok tiszteletből nem mondtátok ki Mária nevét, hanem úgy szólítottátok meg, mint a királynét. A »Boldogasszony, régi nagy pátrónátok« kísérjen és áldjon meg benneteket!”
Fotó: Vatican News; Merényi Zita (nyitókép)
Magyar Kurír
Az írás összefoglalójának nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 12-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
