Felháborodtak Bajnai „csodás válogatásán”

Felháborodtak Bajnai „csodás válogatásán”

Felháborítónak tartja a Fidesz, hogy Bajnai Gordon egy mémen a miniszterelnök fejével focizik. Az Együtt–PM Szövetség vezetője tegnap osztott meg egy hivatkozást, amely mellé azt is odaírta, hogy csodás válogatás.

Az Együtt–PM-mel szövetséges Szolidaritás Mozgalom szeptemberi rendezvényén az Orbán Viktort mintázó hungarocellszobornak a beszédek után fűrésszel estek neki a rendezők. A miniszterelnök szobrának fejét rugdosták és végigvitték a városon. A rendezvényen részt vett Bajnai Gordon is. „Ízléstelennek tartom azt, ami a szobordöntés után történt” – fogalmazott akkor.

Egy a napokban készült montázsban az Együt–PM Szövetség vezetője focilabdaként rugdossa a miniszterelnök fejét. A hivatkozást saját Facebook-oldalán is megosztotta, megjegyzésként pedig csak annyit fűzött hozzá: csodás válogatás. Sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon már mentegetőzött és tagadta, hogy ő illetve pártja készítette volna a mémet.

„Egy teljes gyűjtést tettek közzé, nem én, hanem egy másik blog, az összes mémről, ami ebben a tárgyban született, többek között ez az ízlésemnek egyáltalán nem megfelelő mém, de hát az internetes folklórt, népművészetet nem én korlátozom” – fogalmazott Bajnai Gordon.

Hírdetés

A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a baloldal semmit sem tanult a választási bukásból.

„Ez a szélsőséges viselkedés és magatartás, ami megjelenik ebben a fejrugdosós poénban, veszélyes Magyarországra. Az elfojtott gyűlöletet és elfojtott agressziót úgy tűnik, hogy változatlanul nem sikerült levetkőznie Bajnai Gordonnak” – mondta el Hoppál Péter.

A Bajnai Gordon által közzétett hivatkozást eddig majdnem 300-an osztották meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »