A sajtószabadság napjára idén sok díjat osztottak ki a közmédiában. Az, hogy pontosan ki miért kapott kitüntetést, a hírfogyasztóknak nem fontos. A végeredmény a lényeg, ami eléjük kerül. Kérdés persze, egyáltalán miért készülnek az állami médiában a hírek? Tájékoztatásul, vagy más okból? Megszűnt az állami befolyás, az újságírás szabad és a cenzúra rég el van törölve. Vagy nem.
A díjakat „elkötelezett, professzionális, magasan képzett szakemberek: szerkesztők, műsorvezetők, riporterek, operatőrök, rendezők, vágók, gyártási szakemberek” kapták, „akik tisztességgel, becsülettel, példaértékűen végzik munkájukat, akik magas szakmai színvonalon, maradandó módon szolgálják a közmédia nézőit, hallgatóit és olvasóit” – ismertették a díjátadón. „A díj elismerés, de felelősség is egyben: a díjazott példa, igazodási pont a kollégák és a jövő újságírói számára, hitelességükben, szakértelmükben a kollégák mellett a nézők, hallgatók, olvasók is megbíznak”. A vezetők meggyőződése, hogy „Magyarországon a közmédiának van a legnagyobb felelőssége a média területén”. Büszkeség, hogy idehaza „a legszabadabb médium a közmédia a mai napig”. Függetlenül és befolyásmentesen dolgozik, úgy, hogy arról példát vehet bárki más.
Azon újságírók története alapján, akik belülről ismerik, mi folyik a közmédiában, inkább Orbán Balázs kormányhivatalnoknak és Békés Márton, befolyásos intézetigazgatónak van igaza, akik egymás szájából veszik ki a szót. Előbbi szerint, „aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását és ezen keresztül ki uralja az adott országot”. Utóbbi pedig azt állítja, hogy „a tömegtájékoztatásban a struktúra maga a tartalom, a tartalom pedig maga a hatalom”. Ezek alapján el lehet képzelni, ilyen prés alatt a közmédia hogyan „a legszabadabb médium”. Azt, hogyan dolgozik „példaadóan függetlenül és befolyásmentesen”, és mennyire lehet megbízni abban, hogy a valóságról ad hírt, nem pedig csak arról, amiről Orbán Viktor állítja, hogy az a valóság.
A Szabad Európának két közmédiás is beszélt arról, hogy a 2018-as országgyűlési választások előtt a külpolitikai rovatnak például kötelező volt mindennap készítenie legalább egy „migránsos anyagot”. Mindenképpen olyat, ami alapján külföldi származású emberekről negatív képet alkothatnak a nézők. A migránsos anyagoknak nemcsak témája, a feldolgozási módja is adott volt. „A legdurvább felvétellel kell kezdni. Például a migráns szúr, öl vagy allahu akbart kiállt. Ezután kell elmondani a történetet, ami után hozzá kell tenni, hogy már hány millió migráns érkezett Európába, és hogy a balkáni útvonalon további milliók vannak úton, akik majd mind Magyarország határain fognak kopogtatni. Ez volt a séma. Egy ilyen hír után egy olyannak kell következnie, ami azt mutatta be, hogy hányan akartak bejönni a magyar határnál, de a rendőrség elkapta a migránsokat. Mindig megszólal a megbízható biztonságpolitikai szakértő, aki megismételte a korábban elmondottakat. Ha sokszor elmondják ezeket, még azok is elkezdik elhinni, akik amúgy kritikusak a Fidesz bevándorláspolitikájával kapcsolatban.”
Máté Bencének és Szentpéteri Áronnak tavaly bemutatott filmje is ezt támasztja alá. Az öt lecke a valóság felszámolásáról című alkotásban „egy csapat fiatal újságíró elkötelezett küzdelmét követi nyomon Orbán Viktor propagandagépezetével szemben. Az állami média központjából kiszivárgott felvételeken és dokumentumokban egy félelem és megaláztatás által összetartott világ tárul fel. Az apparátus belső kommunikációjából egyértelműen kiderül: a miniszterelnök kabinetirodájából irányított közmédia cenzúrájára és tartalomgyártására a kommunista rezsim bukása óta nem volt példa. A nyilvánosság nagy részét elzárják a kritikus információktól, ezzel biztosítva a kormányzó Fidesz párt hatalmának megtartását. Ezzel párhuzamosan a független újságírókat és médiumokat politikai aktivistának, hazaárulónak vagy külföldi ügynöknek állítja be az állami kommunikáció.”
Pár részlet a filmből, fiatal újságírók miért döntöttek úgy, hogy inkább otthagyják az állami médiát.
Rostoványi András: Olyan anyagokat nem lehetett készíteni, amelyek Oroszországra negatív voltak. Putyinnal jóban vagyunk és úgy kell tennünk, mintha Oroszországban demokrácia lenne. (…) Rogán Antal minisztériumából küldik az anyagokat. Egyszer mutatott valaki egy dokumentumot, aminek a szerzőjét a metaadatok között meg lehetett találni. Ott volt, hogy egy minisztériumi dolgozó. Volt egy utasítás, hogy milyen kulcsszavakat használjanak. Migráció, terrorizmus és brüsszelezés. (…) Akkor kerültem szembe a tükörrel, amikor egyértelműen kimondták, hogy vannak propagandaanyagok.
Siposhegyi Zoltán: Egy Trumppal kapcsolatos hírnél egyszer csak csörgött a telefon. Ott álltam a főszerkesztő mögött és láttam, hogy a hírigazgató hívja. Az embernek remegett a keze. Csak annyit láttam, hogy felveszi és azt mondja, ö.., igen…, ja…, bocs…, bocsánat…, nem…, nem úgy…, ja, persze…, azonnal… Majd letette és kiabált, hogy ki az, aki bele mert írni, és 10 perce van mindenkinek, hogy ezt átírja.
Balogh Krisztina: Bevándorlókról kellett írnom anyagot, hogy olyan betegségeket hoznak be, amelyeket mi már legyőztünk. Megmondták, hogy keressek egy orvost, aki ezt szakértőként elmondja. Budapesten nem találtam, a vidéki stáboktól kaptam segítséget. Találtak egy orvost, aki szó szerint elmondta azokat a mondatokat, amelyeket a szerkesztőm kért. Emlékszem, egyszer Varjú László, DK-s képviselő állt velem szemben és tartotta a telefonját. Élő adásban azt mondta rám, hogy itt jön az egyik hírhamisító. Ez annyira szíven ütött, hogy megkértem az akkori hírigazgatót, hogy bontsuk föl a szerződésemet. 2018. december 31-én otthagytam az MTVA-t.
A közmédia nem változik. A napi propagandáról folyamatosan tudósít a kormánytól független sajtó. Az elképesztő esetek magukért beszélnek. Az adófizetőnek pedig, ha kéri, ha nem, a számlát ki kell fizetnie. Ez idén sem lesz olcsó. 126,6 milliárd forint.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
