Másfél órásra tudta „gyorsítani” a külügy a német rendőrségi ellenőrzést, ezért újabb magyar lépésekre volt szükség.
Mint ismert, a csütörtökön 18.45 órakor kezdődő Bayern Leverkusen–Ferencváros labdarúgó Európa-liga-nyolcaddöntőre különvonattal utazó vendégszurkolókat a határon – előzetes értesítések nélkül – leszállították és alapos ellenőrzésnek vetették alá a német rendőrök.
Az ügyben Szijjártó Péter érkezett kora délután friss hírekkel. Mint mondta, az átvizsgálás időigényes és elhúzódó eljárás volt, ezért amikor a tudomásukra jutott, mi történik, kérték a német rendőrséget, hogy gyorsítsanak rajta. Valamennyit sikerült, de így is mintegy másfél órát igénybe vett – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
A vasúttársaság akkor még úgy tippelte, hogy emiatt csak a mérkőzést követően futna be a szerelvény a leverkuseni pályaudvarra, ezért a külügy segítséget kért tőlük is. Végül prioritást kapott a szurkolói vonat a németországi vonatirányítási rendszerben, és így 17.45-18 óra között megérkezhet.
A mintegy ezer szurkolónak nagyjából másfél kilométert kell gyalogolnia a stadionig. Hogy a pályaudvarról való kijutás és az arénába vezető út gördülékeny legyen, a külügy valamennyi leverkusenbe rendelt konzulát a pályaudvarra irányította, addig pedig az érkezést készítik elő a hatóságokkal a stadionnál.
A szerelvény egyébként nem mehetett keresztül Ausztrián, ezért Budapestről Szlovákián és Csehországon át ért Németországba, ahol még Drezdában is megáll.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »