Ismét összeállt egy újabb csokor esemény, amit érdemesnek találok a közvélemény elé tárni. Az ügy változatlan. A szereplők is, a hatóságok is változatlanok, szóval nem váltottuk meg a világot. Ebben a tragikomédiában eljött a harmadik felvonás ideje. Nem tudom, még mennyi rész készül, reményeim szerint az egész jogi procedúrát a valós eseményeknek megfelelően, a végéig tolmácsolhatom. Talán lesz valamilyen nem várt eredménye a kísérletnek. Teszem ezt mindaddig, amíg nem utasítanak, hogy hallgassak, vagy ameddig egyáltalán visszaélhetek azon médiumok jóindulatával, akik eddig támogatólag teret engedtek annak a törekvésemnek, hogy ez az ügy napvilágra kerüljön.
Ott hagytuk abba, hogy csütörtökön (még februárban – a szerk.) ismét Nógrád megyébe utaztunk. A balassagyarmati ügyészséghez mentünk panaszt tenni, a Rendőrség által lefolytatott nyomozás hiányosságaira hivatkozva. A következő eseményeknek személyes tanúja nem voltam, mert helyben más, egyéb ügyek intézésével voltam elfoglalva, így csak a feleségem által elmondottakra támaszkodhatok. Az ügyünkben eljáró személy jegyzőkönyvet vett fel az esetről, és az iránt érdeklődött mi alapján gondoljuk, hogy a rendőrség nem járt el kellő alapossággal, és ennélfogva a nyomozás újra indítását kérelmezzük?
Kizárólag az alapján – felelte –, amit a rendőrségen tett látogatásunk alkalmával hallottunk az ügyünkben nyomozást lefolytató rendőrtől. Majd a feleségem elmondta az előző írásomban már ismertetett, a rendőrségen folytatott beszélgetésünk részleteit. A felvetett aggályainkon túlmenően annál a részletnél, hogy a nyomozás során nem vizsgálták, a tetemes gumiabroncs-mennyiségre való tekintettel, a helyi, illetve a környékbeli forgalmazók és szerelők esetleges érintettségét, nem mondom, hogy felindultságában ülő helyzetből egyetlen félköríves rúgással háromszor megpörgette a falon lógó díszkeretes Göncz Árpád-portrét, de kellőképpen meglepődött.
A következő meglepődés a feleségemet érte, amikor is a beszélgetés során közölte, hogy olyan információ jutott el hozzánk, amit a rendőrséggel már megosztottunk, miszerint köztudottan két környékbeli ismert személy foglalkozik illegális szemétlerakással. A nevük közlése után kiderült, hogy az egyik személy jelenleg nincs a hatóságok látókörében, viszont a másik személyt időközben letartóztatták, és vélhetően megkezdte a rá kiszabott börtönbüntetés letöltését a már fent megemlített jogellenes cselekmények miatt. Ennek tudatában, a következő kézenfekvő kérdés a részéről az volt, hogy amennyiben ez a helyzet, akkor nem érti, hogy miért nem hozták összefüggésbe ezt az eljárást a mi ügyünkkel. Hiszen a mi esetünkben a környéken az egyik, ha nem a legnagyobb mennyiségű engedély nélkül, magánterületen elhelyezett hulladék lerakásról van szó.
Hogy nem kerültünk ebben a másik ügyben érintettként a hatóságok elé, mint károsultak? Ez egy lezárt nyomozás, amiben az elkövető személye tisztázott, és a jogellenes tevékenységi köre is ismert.
A válasz az volt, hogy ezt ő sem érti!
Az egész procedúra nagyjából 50 percet vett igénybe, és feleségemet azzal a zárógondolattal bocsájtotta útjára, hogy rengeteg a miénkhez hasonló eljárás folyik jelenleg is az országban. Mindezek után csak a magasságos és a jegyzőkönyvet kezelő személy a megmondhatója, hogy milyen irányban halad tovább az eljárás.
A napnak itt még nem volt vége. Mivel a rendelkezésünkre álló jogi lehetőségek, a jogszabályi környezetnek hála, meglehetősen limitált mozgásteret engedélyeztek, így olyan eszközhöz fordultunk, ami ezeken is túl mutat, vagyis a nyilvánosság erejében bíztunk.
Én már előzőleg felvettem a kapcsolatot a Kuruc.info szerkesztőségével ahol ezek a sorok megjelenhettek, de a minél szélesebb tömegek elérhetősége érdekében felvettük a kapcsolatot mindenkivel, akit el tudtunk érni, és érdekelte az eset. A Kuruc.info után így kerültünk kapcsolatba a Blikk.hu internetes oldallal. Valamint az RTL esti híradójában is megjelent a Nógrád megyei kanosszajárásunk. Utoljára, de nem utolsósorban felvettük a kapcsolatot a Mi Hazánk Mozgalommal is.
Az ügyészség épületét elhagyva, a felsorolt médiák megjelent képviselőivel némi videó leforgatása után, csatlakoztunk feleségem idősebb rokonához, aki hiányos helyismeretünkre való tekintettel felvezetett a szóban forgó területre. Itt további fotók, illetve videórögzítés, majd némi magyarázó beszélgetés a terület szebb napokat látott történetét alaposabban ismerő családtagunk előadásában. Az egész környék többnyire egymásra támaszkodó kis málnás kertekből állt, aminek egy részén még szőlőt, valamint dinnyét termeltek.
Ebből semmi nem maradt, sem kert, sem ember, sem termés.
A megmaradt néhány négyzetméteres roskatag betonalapok, amiről időközben elhordták a faházikókat, az egyik közülük immáron kidobált régi tévék végső nyughelyeként szolgál, míg a másik kitört ablakú odúban putris, retkes ágy és szőnyeg lapul, üres ajtókeret ásít némán, és áporodott dohos levegő, és enyhe húgyszag terjeng a levegőben. Elmondás alapján ezt a lyukat egy darabig lakták is. Idilli.
Itt is a kamerák előtt – mint eddig bármikor, és bárhol – elismertük, és sohasem vitattuk azt a tényt, hogy az ellenünk irányuló eljárás törvényes és jogszerű, és ennél fogva sem ügyvédek hadával, sem bírói támogatással nem lehet az ügyben játszott szerepünket vitatni, mert ez a sántító jogszabály egyszerűen nem tesz mást, mint egymás szinonimájaként értelmezi, és kezeli a tulajdonos, és a bűncselekmény elkövetője fogalmakat. A két fogalom között az átalakulási idő mindössze 15 nap. Így azt szeretnénk elérni, hogy a jogszabály ebben a tekintetben módosításra kerüljön, és minden egyes esetben vizsgálják, és mérlegeljék a tulajdonos valódi szerepét, és a bűncselekmény elhárítására vonatkozóan rendelkezésére álló lehetőségeit a történtekben. Ne lehessen abszolút és kizárólagos felelősséget tenni senki nyakába az alapján, hogy a bűncselekmény elkövetésének helyszíne történetesen a tulajdonát képezi. Ez kevés!
Ez a szemléletmód a nemi erőszakon átesett emberek hibáztatásának felel meg, amikor a sértett válik a bűncselekmény okozójává azáltal, hogy a „tulajdonát képező” emberi testen történt a sérelem. A jogsértést kiváltó körülmények vizsgálatakor, a sértettet megnevezni, mint a bűncselekmény elkövetőjét elég abszurd megközelítés.
A vonatkozó jogszabállyal szemben nincs lehetőséged érdek érvényesítésre, mint ahogy a fegyveres rablásért a bíróság elé állított elkövető esetében sincs semmi következménye annak, ha az illető nem ismeri el önmagára vonatkozóan a Btk. idevágó paragrafusát. A kiszabható ítélet nagyságát az eljáró bíró mérlegelheti, de akkor is a jogszabályban foglaltak szerint kell eljárnia. És ha a jogszabály suta, és véletlenül vagy szánt szándékkal sarokba szorítja a vétlen felett, akkor azt a jogszabályt felül kell vizsgálni.
Széllel szemben csak az pisiljen, akit nem zavar, ha foltos lesz a nadrágszára.
Ezért farolt ki mögülünk az ügyvédünk is, és ezért kaptunk több helyről olyan jogi tanácsot, hogy nincs értelme belemenni egy nyerhetetlen perbe, mert amíg a jogszabály így keveri a fogalmakat, és amíg a sértettből képes egy csapásra vádlottat fabrikálni, addig a törvény szemében, amennyiben a tettest megnevezni, és bűnösségét bizonyítani nem tudod, az elkövető te magad vagy.
Ennél fogva hiába ügyvéd, hiába bíró, ők is csak a rendelkezésre álló kottából játszhatnak. A kottát kell újra írni.
Ezen az úton elindulva próbáltam a legmagasabb, a területért illetékes közjogi méltósághoz, mint a probléma megoldásának forrásához eljutni, az igazságügyi miniszterhez Varga Judit miniszter asszonyhoz. Felhívtam az Igazságügyi Minisztérium honlapján található társadalmi kapcsolatok címszó alatt megadott telefonszámot, az iránt érdeklődve miképpen lehetne a miniszter asszonyhoz a problémánkkal fordulni. Telefonszámra természetesen nem, de egy erre kialakított titkársági e-mail-címre azért számítottam. Erős elképzelés tudom, de esetleg valami fogadóóra is felmerült bennem.
A következő leereszkedő válasz érkezett, ami a „hova gondolok?” és a „hogy képzelem?” egyfajta kombinációja volt. Ez a választékosabb megfelelője, a balassagyarmati rendőrelöljáró „Nem há’ hogy?” válaszának. Ezen a ponton már egy kicsit teleszaladt az a bizonyos hócipő!
Elfogadhatatlan, hogy mennyire nem veszik az embert emberszámba. Végtelenül elkeserítő érzés, mintha útszélére rúgott lócitrom lennél, akit az arra igyekvő gondosan kikerül. Gondoltam, egy kinevezett, a területéért aggódó közjogi méltóság esetleg leereszkedhet egy jogterhelt állampolgárhoz és a családjához, és némi jóindulattal viseltethetik az irányunkban. Igazán nem kértem volna tőle, hogy töltsük együtt a hétvégét, csak annyit szerettem volna elérni, hogy ha esetleg lenne ott, egy olvasni tudó irodai alkalmazott, akkor annak küldenék egy szívet melengető elektronikus könyörgő levelet. Ez csak nem jelent állambiztonság szempontjából kiemelt kockázatott.
Estére haza is értünk, állatok megetetve. Feleségem a kimerültségtől mély álomba merült, én a tévét bámultam, de fogalmam sincs, mi volt éppen műsoron, a gondolataim messze jártak. Néhány évtized távolságban. Azon töprengtem milyen mélyszegénységben éltünk a szüleimmel és a testvéremmel. Amikor sikerült elköltöznünk a feleségemmel (a feleségem szülei eladták a balassagyarmati panellakásukat, és visszaköltöztek a nagyszülői házba, hogy a két csemetét pályára állítsák, a pénz természetesen kevés volt, de erre már hitelt tudtunk felvenni), és önálló életet kezdhettünk, én nem kaptam otthonról semmilyen útravalót. Se pénz, se paripa. Miből is adtak volna? Éhbérért dolgozták le az egész életüket. Aztán – milyen nyomorult is az ember – azon gondolkodtam, hogy persze nem kaptam én semmilyen számottevő örökséget. De ezzel egy időben, az örökséggel együtt járó rejtett kockázatokat sem kaptam meg tőlük. Miattuk legalább nem kell aggódnom, és nem kell végig trappolnom a szüleim miatt is egy ilyen elfuserált aknamezőn.
Az Isten óvjon meg mindenkit egy ilyen tehertől!
Egy ideális világban csak attól kellene tartanom, hogy a balassagyarmati önkormányzat felszólít, hogy az érintetlen telkemen derékig szaladt a fű tessék szépen lenyírni! De ez nem egy ideális világ!
Reggel a feleségem Facebook-oldalán ismeretlen személytől érkezett üzenetet találunk. Egy hölgy érdeklődik, hogy a feleségem nyilatkozott e tegnap a tévében, mert a szlovák határ mellett lévő telkükön ismeretlenek nagy mennyiségű hulladékot borítottak le.
Elmondása alapján megközelítőleg 178 tonnát! És most eléggé pánikban vannak. Én is abban lennék!
Illetve vagyok!
Arra való tekintettel, hogy az általunk elkövetőnek vélt fogvatartott jelenleg a balassagyarmati töprengőben nyaral, élünk a gyanúperrel, hogy ez egy másik játékos lesz!
A Winnetou Corporation ismét lecsapott!
(Folyt. köv.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
