A Reuters azt írja: több mint egy órás, zárt ajtók mögötti tárgyaláson találkozott Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök Washingtonban. A portál szerint a német és az amerikai fél arról állapodott meg, hogy szankciókat vezetnek be Kína ellen is, amennyiben az fegyvereket szállít Oroszországnak.
A találkozón megvitatták az Ukrajnának nyújtható további segítség részleteit is. A tárgyalás után Biden köszönetet mondott német kollégájának „erős és stabil” vezetői teljesítményéért, Scholz pedig megerősítette, hogy a szövetségesek addig és olyan mértékben támogatják az ukránokat, ameddig és amennyire szükséges.
Az amerikai kormány más szövetségeseivel is egyeztet a Kína elleni szankciók előkészítéséről. Ezek csak akkor lépnének életbe, ha Kína bizonyítottan fegyverszállításokat kezdene Moszkva felé, de ilyenről egyelőre nincsenek adatok. Peking tagadja, hogy tervezné Oroszország kisegítését fegyverekkel – írja a Mandiner.
Korábban írtuk: A demens vénember megdicsérte a szófogadó Anulut
– Amerika ferde szemmel nézne Kínára, ha fegyverekkel segítené Oroszországot
– "Sohasem fogjuk eltűrni, hogy az Egyesült Államok beleszóljon a kínai-orosz kapcsolatokba"
– Brüsszeli logika: ha Peking ad fegyvert Moszkvának, az rossz, ha mi adunk fegyvert Kijevnek, az jó
– Olaf Anulu Scholz először nem akarta…
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »