Idén negyven éve hunyt el a délvidéki Vrbason lelkésznő feleségem édesapja, Röhrig (Rehrig szlávosan) Gottfried Gyula református lelkipásztor. A tudós, bibliafordító lelkipásztor ugyanabban a gyülekezetben szolgált közel 50 évig, ahová az Úr és Ravasz László püspök kirendelte. Németeknek és magyaroknak, reformátusoknak és evangélikusoknak hirdette személyválogatás nélkül a Megváltó Úr Jézus Krisztus evangéliumát.
Kolozsvár teológiájának szellemiségét és lelkiségét vitte a bácskai termékeny földre és a szélfútta homokvilágba, a lelkek mély sebeibe és hálaadó, boldog pillanataiba. Ugyanígy a történelem szele által Bácskába fútt különféle balkáni népek kavalkádjába. Ezért szerbül, horvátul ugyanúgy krisztusi lelkülettel viseltetett mindenfajta nép gyereke iránt, akik új otthonukat a vajdasági Vrbason találták meg. Német és francia egyetemeken folytatta a II. világháború kirobbanását megelőző években doktori tanulmányait. A vészkorszakban a helyi zsidóság megmentésén fáradozott, életekén és zsinagógai javakén egyaránt. Ezért a jeruzsálemi Jad Vasemben 19 emlékfa előtt olvasható neve.
Nicholas Röhrich, szlávosan Rehrig roppant különös alkotói sorsáról, a „röhrigizmusról”, a Pax Cultura orosz-amerikai közeledést munkáló világmozgalomról, az ENSZ kulturális elődje alapításáról. A Röhrig család keleti, szó szerint himalájai magaslatokra ért tagjáról.
Egyik oldalon hitvalló pfalzi reformátusok leszármazottai, a másik oldalon, a több tízezer kilométeres családi rádiusz, átmérő túlsó végén az Oroszországba honosodott, s a messzi kelet sejtelmes fényeit ezernyi festményen átragyogtató festő-filozófus. Ővele, aki íróként, az élet etikájának, a kultúra világegyesítő erejének gurujaként, politikai rendszerek fölötti eszmeszférákban testvérhívó szót sok nyelven kimondó bölcselőként, a civil diplomácia és az erkölcs vöröskeresztes lovagjaként élte életét: Konsztantinovics Nikolájevics, azaz Nicholas Roehrich-hel (1874–1947).
Megelőzve kibertechnikát, digitális világhálót, mesterséges intelligenciát, ez a zseniális Röhrich szerelmese lett a lelkeket az istencsend egébe emelő Himalájának, mint Körösi Csománk, s a vallási elmélyülés sokszínű földjének, Indiának.
Vásznainak szuggesztív, lenyűgöző színvilága a belső ragyogást, a megvilágosult, kitisztult, az isteniben elmerülő szellem reszkető gyönyörpillanatait rögzíti. És az istenfenségből, a mindig túlnaniként inneniből lélekkápráztató kincseket embertársainak aláhozó, átadni kívánó ember humanitása és hite, magasrendű erkölcsisége sugárzik. Afféle 20. századi Mózesként, nem a Sionról, hanem a Himalájáról aláereszkedő, de ugyanúgy a szentségben fürdetett lelkülettel.
Feleségével, Helena Röhrich-hel együtt sok-sok éven át fáradoztak Kelet és Nyugat értékkincseinek kölcsönös megismertetésén, hatalmas, interkontinentális szellemi híd kiépítésén Szentpétervár-Kijev-New York-Bangalore-Delhi között. A szellemi elmélyülés papja, guruja, Nicholas Röhrich és fiai szüleik földi életének befejezése után is folytatták a szellemi világhidak építését.
Nevéhez fűződik a cikk címében említett „röhrigizmus” elinditása (Roehrichism – wikipedia). A szócikk magyar felvezetésében ez olvasható: „A roerichizmus vagy rerikhizmus egy spirituális, kulturális és társadalmi mozgalom, amely a huszadik század első felében alakult ki az Egyesült Államokban, bár Oroszországgal való szoros kapcsolata miatt „teljesen orosz új vallási mozgalom”-ként írták le. Milyen különös és elgondolkodtató, hogy egy oroszhoni születésű, eredetileg ősnémet család misztikus hajlamú fia a 21. századi ukrán-orosz küzdelmek kontextusában úgy jelenik meg, mint aki megtalálta, felépítette, s örökségként „még odaátról” is máig működésben tartja a szellemi emelkedettség és értékhordozás személyeknek és népeknek is járható magas hídját, sajátos világkultúráját. Többemeletes szellemi-lelki sugárutak közlekedési rendszerével.
Pax Cultura = Béke-kultúra világmozgalmát, a belső fény kultuszát jóval az ENSZ megalakulása előtt olyanok segítették a civil alkotói összefogás, szellem, a művészek és művészetek univerzális mozgalmává terebélyesedni, mint Roosevelt elnök, aki 1935. április 15-én hirdette ki a Roerich Paktumot, a Kultúra Vöröskeresztjeként,
Ekkorra Nicholas nagyon ellentétes érdekű világokat összekötő béketörekvése már megmutatkozott sok ezer festménye mellett abban is, hogy Szentpétervárott, New Yorkban, Indiában kulturális központokat hozott létre. Ezért háromszor felterjesztették Nobel Béke-díjra. Felesége, Helena révén az orosz arisztokrácia világában ugyanúgy otthon volt, mint Rabindranath Tagore, Indira Gandhi, Nehru mély-keleti hazájában, akiknek barátsága India megbecsülő tiszteletét fejezte ki iránta. A Kutuzov marsall hercegi családdal feleségén keresztül Oroszországban éppúgy voltak támogatói, mint Amerikában. Hemingway, Chaplin, később Albert Einstein és sok más kiválóság rajongott festményeinek misztikus ragyogásáért.
Vásznai élő regék minderről. Helena szanszkrit iratokat, költői műveket fordított oroszra és angolra. Együtt alapították meg a Himalája-közeli Kullu-völgyben, a családi birtokon a Tudományos Tanulmányok Himalájai Intézetét, melyben a világ minden részéről tanulhattak nyelvet, kultúrtörténetet, vallásismeretet, meditációt a hallgatók, kutatók.
New Yorkban spirituális iskolát hoztak létre, s ott áll és fogadja a művészetkedvelőket az Egyesült Művészetek Mesterképzője és a Nicholas Röhrich Múzeum. 2014-ben megnyitották a Nemzetközi Röhrich Központot. 1999-ben tanításaiból összeállítást helyeztek el a MIR űrhajó fedélzetén. A II. világháború legsötétebb éveiben kezdeményezte az Amerikai-Orosz Kulturális Társaság létrehozását. Fényárasztó, példaértékű szellemi hídépítésének talán ez az egyik legkövetendőbb alkotása. Az élő etika, az élet tanításának, védelmezésének intézménye. De nagyon kellenének ilyen összekapcsoló hídtársulatok ma is! Halála után jóval, és a délszláv háború lezárása után sok évvel Belgrádban hatalmas gyűjteményes kiállítása volt.
Az Észtországi Röhrich Társaság pedig 2021-ben adta közzé azokat a sorokat, amelyeket az alkotónál tett látogatása során, kiállítása megnyitóján J. Nehru, India elnöke mondott: Amikor Nicholas Roerichre gondolok, megdöbbent tevékenységének és alkotói zsenialitásának terjedelme és bősége. Nagyszerű művész, nagyszerű tudós és író, régész és felfedező. Elképesztő alkotásainak a mennyisége – több ezer festmény, és mindegyik nagyszerű műalkotás. Ha ránézünk ezekre a festményekre, amelyek közül oly sok a Himalájáról készült, mind megragadja azoknak a nagy hegyeknek a szellemét, amelyek az indiai síkság fölé magasodnak, és az elmúlt korok őrszemei. Emlékeztetnek vásznai történelmünkre, gondolkodásunkra, kulturális és szellemi örökségünkre. De nem csupán a múlt Indiájára, hanem valamire, ami Indiában maradandó és örök. Nicholas Roerich ezt a szellemet örökítette meg e csodálatos vásznakon…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
