Végtelenül aljas és felháborító a korrupciótól átszőtt EU parlamentje, valamint elnöke miatt feddhetetlenséggel ugyancsak nem jellemezhető bizottságának újabb aknamunkája Magyarország ellen – rögzíti Alvincz József.
eduline.hu
A felsőoktatás rendszerének két alapvető formája ismert. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban létező, úgynevezett angolszász modell, amelyre túlnyomórészt az alapítványi formában működő, hajdanában alapvetően magántőkéből létesített egyetemek rendszere a jellemző. Ezzel szemben Európában nagyobbrészt az állami tulajdonban lévő felsőoktatási intézmények dominanciája a meghatározó intézményi forma.
A 2020-tól idehaza megkezdett modellváltás fő sajátosságaként az addig állami tulajdonban lévő egyetemek alapítványi formába történő átalakítását jelölhetjük meg. Ennek során jogi és gyakorlati vonatkozásaiban is az addigi állami vagyonnak közösségi tulajdonba adására (amit bizonyos értelemben nevezhetünk magánosításnak) került sor. E vagyon fölött ezt követően az egyetemek kuratóriumai gyakorolják a tulajdonosi jogokat. Megítélésem szerint ez a sajátos – tehát a klasszikus értelemben vett privatizációs eljárástól különböző –, a tulajdonjogot ellenérték nélkül a kuratóriumok felügyelete alá vont (átruházott) alapítványi forma kialakítása is az egyik oka annak, hogy az egyetemek kuratóriumaiba jelentős számban kerültek a kormányoldalhoz tartozó, különböző szerepköröket betöltő politikusok.
Itt jegyezném meg: szakmai meggyőződésem szerint a kuratóriumok összetételének háromosztatúságát, vagyis hogy abban a tudományos élet, a gazdaság szereplői, valamint politikusok is helyet foglaljanak, alapvetően jó, sőt kívánatos megoldási formának tartom. Más kérdés, hogy az utóbb említett két csoport – a gazdasági szakemberek és a politikusok – esetében is nagyon fontosnak tartom a felsőoktatással összefüggő ismeretek meglétét.
Vagyis hogy ne olyan személyek alkossák a kuratóriumokat, akiknek utoljára akkor volt érdemi közük az egyetemekhez, amikor azok hallgatói voltak.
A modellváltás milyensége kérdéskörénél maradva jegyezzük meg: korábban állami tulajdonban lévő felsőoktatási intézmények esetében annak más formában történő megoldása a gyakorlatban nem képzelhető el. (Legfeljebb egy olyan eset, ha valaki, illetve valamilyen tulajdonosi csoport megvásárolna egy egyetemet. Erre azonban idehaza egyelőre nincsen esély.)
A továbbiakban alapítványi formában tevékenykedő 21 egyetem esetében az állam jelentős feltőkésítést hajtott végre, valamint a működési költségeikhez szükséges forgóeszközök mennyiségét átlagosan megkétszerezte. Ez utóbbi pozitív hatása máris megmutatkozik az egyetemi oktatók bérének növekedésében.
Az állam az egyetemekkel kötött szerződések keretében kötelezettséget vállalt a mostani finanszírozási színvonal meghatározott, hosszabb időtávon történő biztosításában.
infostart.hu
Nem nehéz belátni, hogy az azonnali, klasszikus értelemben alapítványi formában működő egyetemek közül nagyon sok – talán a kelleténél is nagyobb számú – intézmény állami pénzügyi források híján összecsuklana. Másrészt a szükségszerűen igencsak jelentősen megemelt tandíjat is csak kevés hallgató tudná megfizetni.
Az egyetemek alapítványi formába történő átalakítását, a tulajdonképpeni „magánosítását” a hazai politikai ellenzék kezdetektől támadta. Protestálásuk alapjául semmiféle szakmai érvet nem tudtak felhozni. Prekoncepción nyugvó érveik kimerültek az egyetemek vagyonának a jelenlegi kormánypártok és azok klientúrája által történő „lenyúlásának” vizionálásában. (A modellváltáshoz való normális hozzáállást feltételezve talán nem is kellene külön hangsúlyozni, a lopás nem felsőoktatási, hanem büntetőjogi kategória!)
Az utóbb leírtak jelentik az új felsőoktatási rendszer támadásában a hazai balliberális ellenzék és az Európai Unió bizottsága által képviselt álláspont közös nevezőjét. Vagyis az EU bizottságának szokatlan és érthetetlen hozzáállása, amelynek alapján a jövő évtől kezdődően kilátásba helyezte az Erasmus-ösztöndíjak céljára folyósítani hivatott pénzek juttatásának felfüggesztését, ugyanazon a rosszindulatúnak nevezhető prekoncepción nyugszik, mint a hazai politikai ellenzéknek a modellváltást ellenző magatartása.
Nem kell azonban összeesküvés-elméletekben gondolkodni annak belátásához, mely szerint az ötlet a hazai ellenzéktől származik.
Politikai szereplők más EU-országokban, de még idehaza is megtalálhatók magántőkéből alapított, alapítványi formában működő felsőoktatási intézményekben. Ezekkel az egyetemekkel azonban az EU-nak semmi baja nincs. E tény is egyértelműen alátámasztja egyes uniós csúcsszerveknek a modellváltott hazai egyetemek elleni támadásainak a kizárólagosan politikai indíttatású, célzott jellegét.
A modellváltás lényegi elemeit a magyar kormány zömmel kétharmados jogszabályokba csomagolta. Ezek közé tartozik a kuratóriumi tagok visszahívhatóságának (pontosabban visszahívhatatlanságának) kérdése. Mivel az új jogi keretek között működő egyetemek korábbi vagyona ellenérték fizetése nélkül alakult át államiból tulajdonképpen magánjellegűvé, megítélésem szerint e helyzet fennmaradása esetén a mindenkori kormányoknak jogszabályi szinten lehetőséget kellene biztosítani a későbbiek során a kuratóriumi tagok személyi körének kialakításában. Ezen jogszabályi módosítással – annak nem elhanyagolható morális értékén túl – egyben ki lehetne húzni az EU bizottságának a hazai kuratóriumi rendszerrel szembeni méregfogát is.
Végezetül hangsúlyozni kell, az Erasmus-program az EU által teljes mértékben szabályozott támogatási rendszer, melynek betartását – a pénzeszközök szabályos felhasználását – Brüsszel szigorúan ellenőrzi. E szempontból tehát teljesen mindegy, kik alkotják egy adott egyetem kuratóriumát.
Másrészt azoknak, akik ismerik a kuratóriumokra vonatkozó előírásokat, tisztában kell lenniük azzal, hogy például az Erasmus-rendszer működtetése nem tartozik a nevezett grémium hatáskörébe. Ezért is végtelenül aljas és felháborító a korrupciótól átszőtt EU parlamentje, valamint elnöke miatt feddhetetlenséggel ugyancsak nem jellemezhető bizottságának újabb aknamunkája Magyarország ellen.
A program finanszírozásának felfüggesztése a gyakorlatban a magyar diákokat sújtaná. Azonban nyilvánvaló, hogy a fő cél ez esetben is – megegyezően a pedagógusok béremelése körüli hajcihővel – egy igen széles társadalmi rétegnek a jobboldali magyar kormány ellen hangolása. Tegyük még hozzá, a hazai és a nemzetközi balliberális erőknek ez már a velünk szembeni permanens politikai stratégiája és intézkedési gyakorlata.
Alvincz József mérnök-közgazdász, egyetemi tanár
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
