Európa a második világháború óta nem állt ilyen közel a katasztrófához, az országaira kiterjedő végzetes kimenetelű háború kirobbanásához. Mindannyiunk súlyos tragédiája, hogy a vezetői ezt nem látják, vagy úgy tesznek, mintha egyáltalán nem tudatosítanák, hogy milyen pusztító tűzzel játszanak.
Mintha nem tudnák, hogy a békére való törekvés helyett az Ukrajnának küldendő fegyverszállítmányok egyáltalán nem a háború mielőbbi befejezését, hanem annak további elmérgesedését, továbbterjedésének veszélyét szolgálja.
A józan ész pedig csak nem tud felülkerekedni, mert ha véletlenül meg is próbálja, győznek a háborúpárti erők, ahogy Németország, illetve a Leopárd tankok esetében is. A németek vonakodtak Leopárdokat küldeni Ukrajnának, de sajnos nem sokáig. Abban az országban, ahol a XX. század egyik gyilkos eszméje megszületett, s ahonnan a II. világégés útjára indult, most egy olyan nő ül a külügyminiszteri székben, aki túlzás nélkül az egész világra életveszélyes kijelentésre ragadtatta magát. Annalena Baerbock, akinek minden bizonnyal halvány fogalma sincs, hogy mit beszél, de a bibliai kinyilatkoztatással ellentétben ez nem bocsátható meg neki, mert egyszerűen megbocsáthatatlan milliók bőrét vásárra vinni, kijelentette, miközben a szeme sem rebbent: Európa háborúban áll Oroszországgal.
Közben Zelenszkij étvágya is egyre nő, látja, hogy bármit követelhet, előbb-utóbb megadatik neki, s amennyiben némi hezitálás tapasztalható is, ha erősebb hangnemet üt meg, s nyugati támogatói is beszállnak a kórusba, hamar megtörik az ellenállás és indulnak az újabb fegyverszállítmányok, egészen addig, míg teljes mértékben bele nem rángatja Európát a háborúba, melynek akkor már változtatnia kell szemforgató jelszaván, miszerint Ukrajnában magunkért harcolunk, mert akkor európai hadszíntérre tevődik át a háború. S hogy ki lesz ezért a felelős? Nos, sajnos nem egyedül Putyin, de ez rajtunk már nem segít…
Hol a határa az őrültségnek, van-e egyáltalán határa ennek az önpusztító észvesztésnek, arra egyre kisebb remény mutatkozik. Mert bár mindig úgy tűnik, hogy létezik azért egy képzeletbeli vörös vonal, mint tavaly a HIMARS rakétavetők esetében, aztán a harckocsiknál is, látjuk, mi lett a vége, a határ egyre inkább kitolódik. És sajnos, hiába látja a vágóhíd felé terelt tömegek értelmesebb része, hogy mi lesz a sorsa, tehetetlenül tűr, mígnem késő lesz megálljt kiáltani.
(NZS/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
