Mi lett veled, Németország?

„Európa: tartalmi űr”
Ulrich Beck

François Hollande egykori francia köztársasági elnök is sietett visszaigazolni Angela Merkel volt német kancellárt: „A minszki megállapodásokkal arra tettünk kísérletet, hogy Ukrajnának időt nyerjünk. Ez lehetővé tette, hogy az ukrán hadipotenciál megerősödjön, jobban felszerelt és kiképzett legyen. A 2014-es év geopolitikai helyzete kedvezőtlen volt Ukrajna számára, a Nyugatnak levegővételre volt szüksége.” – mondta. Mindez egybecseng Merkel azon állításával, hogy eszük ágában sem volt a kelet-ukrajnai helyzet békés rendezését elősegíteni, pusztán időt akartak nyerni Ukrajnának, hogy felkészülhessen a háborúra. Ezzel mindketten részfelelősséget viselnek az orosz–ukrán háború kirobbanásában.

Az amerikai és az európai vezetők szerint Putyin 2022. február 24-i háborús cselekménye megsértette a nemzetközi jogot, vétett a szabályokon és a jogon alapuló nemzetközi rend ellen. Szerintem is. De mi a helyzet akkor Merkellel és Hollande-dal, akik a fentiek szerint szintén megsértették, sőt semmibe is vették a nemzetközi jogot, hiszen a minszki megállapodásokat 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2202. számú határozatával nemzetközi jogi aktussá tette? [1] A helyzetet súlyosbítja, hogy az Európai Unió az oroszok ellen 2014 után bevezetett szankciókkal kapcsolatban kijelentette, hogy azokat a minszki egyezmények teljes betartása esetén feloldja. Most, hogy már tudjuk, hogy az Európai Unió két legfontosabb országának a vezetője rosszhiszeműen és megtévesztésből írta azokat alá, a többi európai vezető hitelességén is súlyos csorba esett.

A második világháború után politikusgenerációk dolgoztak azon, hogy a németek és az oroszok között helyreálljon a bizalom. Konrad Adenauer tette meg az első lépéseket, Willy Brandt, Helmut Schmidt, Helmut Kohl és Gerhard Schrödera továbbiakat. Fülükben csengett a nagy Bismarck intelme, hogy Németország jövőjének záloga a jó viszony Oroszországgal. Angela Merkel azonban hosszú időre ellehetetlenítette a két nép közötti bizalmat. Árulásán nem lesz könnyű túllépni.

Merkel nagy erényeként emlegették, hogy fizikus, a számok embere, aki a reálpolitika alapján áll. Nem érdekli az ideológia, a szimbolikus politizálás. Tizenhat éves kancellársága csak ez utóbbi állítást támasztja alá. Igaz, hogy egyetlen megjegyezhető mondata a wir schaffen das volt, Obama elnök választási ígéretének a yes, we can-nek a fordítása. De reálpolitikus sem volt, hiszen irracionális döntések sorát hozta. Minden számítást mellőzve promt bezáratta az atomerőműveket, hogy a szél-, illetve napenergiákra állítsa át országát. Ehhez sem gazdaságossági, sem az energiamixre vonatkozó számításokat nem végeztetett, vagy ha igen, azok eredményeit semmibe vette. Nem fejlesztette a német infrastruktúrát, nem fordított sem elég figyelmet, sem elég pénzt az információs társadalomnak megfelelő hálózatok kiépítésére. Az Economist beszámolója szerint a német cégek kétharmada ma is faxszal kommunikál! Annak ellenére, vagy talán épp azért, mert Merkel endékás volt, elhanyagolta az egykori keletnémet területek felzárkóztatását, tapasztalatainak hasznosítását.