A pápai főalamizsnás köszönetet mondott az ukrajnai embereknek nyújtott segítségért

A pápai főalamizsnás köszönetet mondott az ukrajnai embereknek nyújtott segítségért

Konrad Krajewski pápai alamizsnás, a Szeretetszolgálat Dikasztériumának prefektusa köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek abban a segélyakcióban, melynek keretében pulóverekkel és generátorokkal segítettek az ukrajnai embereknek túlélni a háború sújtotta országban uralkodó csípős hideget. Az eredetileg 100 ezer eurós céllal indított kampány keretében eddig 250 ezer euró gyűlt össze.

Krajewski bíboros január 7-én közzétett nyilatkozatában köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a „megviselt és meggyötört”, jelenleg áram és víz szűkében élő ukrán nép megsegítésében. A Szeretetszolgálat Dikasztériuma által támogatott segélyakció részeként termopulóvereket vásároltak, amelyeket az Ukrajnában fűtés nélkül élőknek adományoznak.

Krajewski bíboros köszönetet mondott a melegítő ruhák gyártóinak a nagylelkűségükért, amiért kedvezményes áron adták őket: „A pulóvereket, amelyeket magunkkal hoztunk – különböző olaszországi gyárakból származnak –, nagyon jó áron kaptuk, mert egy ruha körülbelül 30 euróba kerül, mi pedig csak 5 eurót fizettünk. Köszönet a gyártóknak a nagylelkűségükért!”

Négy teherautónyi ruhát küldtek az ukrajnai Lvivbe (Lembergbe), amiket a háborús övezetekben osztottak szét. A pulóvereken kívül elektromos generátorokat is vásároltak. „Az önöknek köszönhetően összegyűlt nagy összegből generátorokat is tudtunk vásárolni, amelyek ott az életet jelentik, a túléléshez nagy szükség van rájuk ebben a nehéz időszakban, amikor a hőmérséklet nulla fok alá süllyed” – mondta.

Krajewski bíboros nyilatkozata végén megköszönte mindazoknak, és megáldotta őket, akik részt vettek az akcióban: „Köszönöm, ez a karácsony valóban keresztény volt – meg tudtuk osztani másokkal azt, ami a miénk, még ha csak néhány fillérről is van szó, de ez számukra az életet jelenti.”

Hírdetés

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az ENSZ menekültügyi intézménye szerint mintegy 7 millió ukrajnai menekültnek már most fagyos téli körülményekkel kell szembenéznie, miután el kellett hagynia otthonát. Sokan sérült épületekben húzódnak meg, ahol nincs áram és fűtés.

A fűtési válság súlyosbodott, miután Oroszország fokozta rakétacsapásait Ukrajna polgári energetikai létesítményei ellen, ami országszerte áramhiányt okozott, és súlyosan érintette az ukrán atomerőműveket is. November végén először fordult elő, hogy a harcok miatt az ország mind a tizenöt atomreaktorát leállították.

Forrás és fotó: Vatican News

Fordította: Szász István Szilárd/Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »