Költő, színész, publicista – kizárólag beavatottaknak. Szlovákiai magyar költőnek-írónak indult az Iródia színeiben, de szülei és nővére utóhatására kipróbálta a színészetet. Azok közé tartozott, aki az Iródia bukása után Magyarországon próbált szerencsét, s így szinte kikerült a szlovákiai magyar köztudatból. Az antológiák többségéből biztosan. De ő nem adta fel. Az immár hatvankodó Krausz Tivadar nemrég drámájának színpadi-filmes változatával járt szülőföldjén, Gömörben.
Művészcsaládba született Rozsnyón. Apja, Krausz Zoltán tehetséges filmrendezőnek indult Makk Károllyal a budapesti színművészetin, anyja – aki szintén Gömörből, Balogfaláról származott el –, a komáromi MATESZ „majdnem” alapító gárdájához tartozott . Itt találkoztak, amikor Krausz Zoltán az Andrássy út 60-ban, majd a jáchymovi uránbányában tett kényszerű tartózkodásai után Kozma Zoltán álnéven lehetőséget kapott három előadás megrendezésére. Csak később derült ki, milyen szerencséje is volt azzal, hogy nem tért vissza Budapestre az ötvenes évek vérzivataros napjaiban. Barátját, Földes Gábort kivégezték, számos színésztársa évekre börtönbe került. De Krausz Zoltán komáromi kitérővel visszatért Rozsnyóra, ahol feleségével együtt az amatőr kulturális élet nélkülözhetetlen alakítói lesznek. Erről például Sunyovszky Sylvia tudna hosszasan mesélni. Talán nem meglepő, hogy lányuk Mária és fiuk, Tivadar is megpróbálkoznak a színpadot jelentő deszkákkal, sőt egy bemutató erejéig (Döglött aknák) maga az édesanya is visszatér a színpadra közvetlenül a rendszerváltás után. Amíg a lánya évekig oszlopos tagja a kassai Thália Színpadnak, addig Tivadart mindössze egy bemutatóban, a Gágyor Péter által 1981-ben rendezett Örkény-darabban, a Kulcskeresőkben láthatjuk Bodó szerepében. Jó tíz évvel később ugyan Komáromban is dolgozik egy rövid ideig dramaturgként, de ekkor már Magyarországon él és többkötetes költő.
Iródia helyett Próbaút
A nyolcvanas évek elején vagyunk, Csehszlovákiában már egy évtizede dúl a husáki normalizáció, s a többség meg van győződve róla: tényleg örök időkre a szocializmussal. A peresztrojkának még se híre, se hamva, a janicsárok (értsd. Besúgók) állandó írógép-készültségben, fortélyos félelem igazgat mindenkit. A sötétség leple alatt mégis készülődik valami. Érsekújváron a Csemadok és a járási könyvtár égisze alatt írótalálkozót szerveznek Hodossy Gyula vezetésével (egy időben még szülővárosából, Dunaszerdahelyről is kitiltják) fiatal, többnyire pályakezdő írók. Egyesek nevét az olvasók már ismerhetik az Irodalmi Szemle Holnap mellékletéből. Az Iródia egy új nemzedék meghatározó képviselete lesz, bár sokszínűsége, tagjainak különböző érdekeltségei, s a folyamatos zaklatások miatt pár év alatt felmorzsolódik, s mire elérünk a rendszerváltásig, az Iródia már csak az emlékekben él.
De közben, még 1986-ban a Madách Kiadó által kiadott Próbaút antológiában közös kötetben mutatkozik be a nyilvánosság előtt az Iródia 11 képviselője. A kötet eredetileg az Iródia nevet viselte volna, de a kiadó akkori igazgatója, Sárkány Árpád elvtárs csak azzal a feltétellel engedélyezte az antológia kiadását, hogy az Iródia név nem jelenik meg a kötetben. A kötetet így is remek visszhang fogadta, s a tizenegy alkotóból tízen a rendszerváltás utáni szlovákiai magyar irodalom meghatározó képviselői lettek. Köztük Krausz Tivadar is.
Ki is a szlovákiai magyar?
S itt álljunk is meg egy szóra. Szlovákiai magyar költő-e vajon Krausz Tivadar vagy csak részben? Egy velejéig hamis felfogás szerint, ami nagyon sok kárt okoz a mai napig Felvidéknek, valaki csak addig szlovákiai magyar, amíg itt él és alkot. E felfogás szerint Krausz Tivadar is csak 1986-ig szlovákiai magyar alkotó, hisz akkor áttelepült Magyarországra. Ennek fényében érdekes megnézni Krausz szlovákiai magyar utóéletét. Szerepel a 2005-ben megjelent írólexikonban, a szócikket író Szeberényi Zoltán nem feledkezik el róla 2000-ben megjelent Magyar irodalom Szlovákiában című kötetében sem, sőt elég részletesen elemzi a költészetét. Pár sor erejéig megjelenik a Bodnár Gyula és Tóth László által írt Nyomkereső című összefoglaló munkáiban is, akik ezt írják róla:
Krausz Tivadar köteteit eddig csak a lázas keresés, egy sokoldalúan érzékeny intellektus fáradhatatlan vibrálása jellemzi, ám a kiforrott és letisztult művel még továbbra is adósunk”.
A Tóth által szerkesztett 1990-es Szélén az országútnak című antológiában még két, Kassák előtt hódoló verse is befért, az Irodalmi Szemle 2004-es antológiájában (ezt Csanda Gábor és Duba Gyula szerkesztette) már csak egy, míg a szintén Tóth által szerkesztett Förtelmes Kaszálógép című 2012-es antológiában már egy se. Ahogy az ugyanekkor megjelent prózai antológiában sem szerepel. Holott ekkorra már sokkötetes költő, író, akinek első önálló kötetét (Szövetségek) még szintén a Madách adja ki 1987-ben a Főnix Füzetek 15. darabjaként.
Későbbi kötetei többnyire Magyarországon jelennek meg, a 7 mesterlövész című regényét (amelynek első kiadását Adydas címmel még magánkiadásban adja ki) a Méry Ratio jelentette meg.
„Én nem önmegvalósító vagyok, hanem szolgálattevő.”
„Nem szeretem azt a szót, hogy »önkifejezés«. Én nem önmegvalósító vagyok, hanem szolgálattevő. Nem tudom, hogy sikeresen csinálom-e, de úgy gondolom, hogy az ilyen kultúrtevékenységeimmel meg kell örvendeztetnem azokat, akiknek csinálom. Másrészt pedig szolgálnom kell azt a közösséget, amelyhez tartozom… Ez tulajdonképpen ugyanaz a közösség, ha a történelmi Magyarországot egy világnak tekintjük. Én legalábbis mindig egy világnak tekintem” – nyilatkozza, csattanós választ adva azoknak, akik folyamatosan politikai határokban gondolkoznak. Ahogy már említettük, Krausz Tivadar 1986 óta többnyire a ma már szerencsére nem létező határ túloldalán él, hosszú évekig volt a Kapu című lap főmunkatársa, jelenleg a a Civil Rádióban dolgozik, ahol hetenként Görög Másával közös műsoruk van, de egy lelkes csapattal (Szabad Eklektikus Műhelyben) irodalmi értékek megőrzésén is fáradoznak.
Hangjátékok, hangoskönyvek, könyvek kerültek ki a kezük alól, s a napokban Rimaszombatban is bemutatták a Kutyahalál című egyfelvonásos színdarabját. A hangjátékok közül a minap készült el Illyés Gyula Lélekbúvár című drámájának rádióváltozata. Ha emlékeznek, a kassai Thália Színpad a rendszerváltozás hangos napjaiban, 1989 decemberében mutatta be a darabot Rencz Antal rendezésélben. Hangoskönyvön hallgathatják meg Heltai Jenő (Szarvaskirály) és Páskándi Géza (Tündérek szakácskönyve) gyerekeknek szánt verseit és meséit is. Több könyvet is kiadtak az elmúlt években, így a méltatlanul elfeledett Listius László „titkos írónk” Magyar Márs avagy Mohács mezején történt veszedelemnek emlékezete című, a nagyközönség előtt eddig teljesen ismeretlen, több száz éves művét, ahogy Tompa Mihály születésének 200. és halálának 150. évfordulója alkalmából a Gömöri géniusz című kötetet, amelyben a nagy költő élő gömöri emlékezete tárul elénk, s olyanok szólalnak meg benne, mint Tőzsér Árpád, Bettes István, Cselényi László, B. Kovács István vagy Farkas Ottó.
Csak felolvasták, de nem mutatták be
A kutya halála című egyfelvonásosát a kassai Thália Színház 1956-os pályázatára írta 2016-ban, amelyre mindössze három szerző (Krausz Tivadaron kívül Csáky Pál és Tarics Péter) jelentkezett. A szakmai zsűri mindhárom művet díjazta, felolvasószínházi formában mindhármat közönség elé tárta, de egyiket sem mutatta be. Végül a szerző a darabot átdolgozva, a már megszokott baráti társaságával mutatta be a színházat filmes eszközökkel vegyítve.
A történetnek két főhőse van: egy orosz kutya, akit az oroszok a háborúban vetnek be és a szerző édesapja. Ők ketten a háború végén találkoznak, s ebből a kettős szemszögből mutatja be a negyvenes évek második felének eseményeit a szerző, amely az 1956-os tragikus végkifejlethez vezet.
Ez az abszurd látásmód nagyon érdekes, de a szöveg túlságosan epikus. Érezhető, hogy a szerzőnek nincs tapasztalata a drámai formákkal.”
– nyilatkozta a pályázat kiértékelésekor a zsűri egyik tagja, Forgács Miklós. Szerencsére a Rimaszombatban bemutatott változata nem őt igazolta. Krausz Tivadar maga vette kézbe a rendezést, a kutya szerepében Libor Laura, míg Zoltán szerepében Dudás Demeter vezet bennünket végig a történeten.
Beavatott kevesek művészete?
Krausz Tivadar művészete nem adja könnyen magát, sőt, ahogy Szeberényi Zoltán írja róla, „Krausz máig a beavatott kevesek érdeklődésére és támogatására számíthat… Már első írásaiban az antilíra szélsőséges képviselőjének mutatkozott, aki egyéni hangját a képzetkapcsolások szabadságában, képtöredékek halmozásában, önmagukat gerjesztő szóáradatokban, illetve alogikus fricskákban, nyakatekert nyelvi szellemességekben véli megtalálni.
A váratlanság, a megdöbbentés, a sokkoló hatás, az ellentét logikai, képi és érzelmi változatai képezik eszköztárát. A versszerűségből jóformán csak a változó hosszúságú sorokat, a szakaszokra, fragmentumokra tördelést és a középre szedés tipográfiai megoldását őrizte meg”.
Szeberényi summás összegzését e sorok írója is osztja. Krausz Tivadar művészete egyszerre csak kis adagokban fogyasztható, de afelől nincs kétsége, hogy a minap 60 éves alkotó nemcsak az Iródia, nemcsak a szlovákiai magyarnak nevezett irodalom, hanem az egyetemes magyar irodalom megkerülhetetlen képviselői közé tartozik már évtizedek óta.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
