Kerekes kutyafogat: több mint hobbi Mészáros Richárd2023. 01. 14., szo – 10:22 Dióspatonyrét |
Minden azzal kezdődött, hogy egy malamut kutya az autó elé futott. Mivel gazdátlan volt, befogadták, hazavitték. Azóta eltelt nyolc év, és a portán a malamut és husky kutyák száma 22-re gyarapodott.
„Ő volt az első, sajnos már nincs meg. Pár héten belül megszökött tőlünk is. Ám visszavonhatatlanul elhintette bennünk a malamut és husky (haszki) kutyák iránti olthatatlan csodálatot és szeretetet” – kezdi a beszélgetést Gregora Monika, aki férjével, Miróval, 22 kutyát nevel ebből a két fajtából Dióspatonyréten. És jöttek sorban a következők, karácsonyi meglepetésként Lara, majd az apróhirdetésben felkínált Gina, amely kölyökkutyaként a gyerekek játszótársa volt, ám volt olyan szemtelen, hogy felnőtt és megnyilvánult az erre a fajtára jellegzetes mozgás- és aktivitásigénye, ami már nem tetszett a családnak. Gináról kiderült, hogy fajtatiszta, és apai ágon egy Alaszkában törzskönyvezett malamut egyenes leszármazottja. Gregoráék szerettek volna egy tenyésztőállomást alapítani, de a bürokrácia, talán egy kis irigységgel is fűszerezve, nem tette lehetővé.
Kiállításokra jártak, míg egyszer jó sorsuk elvitte őket a magyarországi Dunaharasztiba, ahol a kiállítás, egy „off snow”, azaz hó nélküli hajtóversennyel volt egybekötve. Hó híján, Európában már hagyományossá váltak ezek a versenyek, amelyeken a kutyák szán helyett kerekes fogatot húznak maguk után. Ilyennel próbált szerencsét Monika is Dunaharasztiban és egyből második helyezést ért el. Innen már nem volt visszatérés, teljesen beszippantotta őket ez az életérzés. Mert, mint vallják, ez nem hobbi, ez életforma.
A versenyzés öröme
Ginához jött Carlos, a menhelyről, és bár nem tervezték, az állomány gyarapodott, méghozzá nyolc kölyökkel, amelyekkel megvolt a versenycsapat. Azóta rendszeresen részt vesznek a versenyeken, Magyarországon, Csehországban, Ausztriában. Szlovákiai versenyeken nem vesznek részt, mert úgy érzik, nálunk, itthon elveszett a játék öröme, mind a szervezők, mind a résztvevők túlságosan győzelemre orientáltak, a pillanat szépsége, a kutya és ember örömélménye a közös mozgásból kiveszett. A havas, szános versenyek szépségét, amelyek ideje éppen most január-februárban van, Ausztriában és Csehországban élvezik az utóbbi években, ha éppen van hó…
Csallóközi szánverseny
Miközben beszélgetünk, egymás után csatolják be a nyolcas fogatba a türelmetlenül csaholó kutyákat. Ők már alig várják, hogy elhangozzék a „dzsí” és indulhassanak végre! Még egy utolsó hámellenőrzés és Miro elfoglalja viszonylag biztos pozícióját a négykerekű „kutyaszánon”, majd elindul a fogat. Bár az elindul nem éppen megfelelő kifejezés, inkább hasonlít egy ágyúgolyó kilövésére az indulás és hiába kattogtatom a fényképezőgépet, az egyetlen elkapott pillanat a porfelhő a fogat mögött. Most, az éppen aktuális versenyek előtt, hetente négyszer tartanak edzést. Egy edzés legalább 25 kilométeres körutat jelent. A szánversenyekre itt, a Csallóköz kellős közepén készülnek fel, Hodos, Nagyabony és Dióspatony kataszterek mezei útjain. „Valamennyi polgármester segítőkész volt, gond nélkül beleegyezett, hogy kutyáink edzéseihez használjuk az egyes községekhez tartozó mezei utakat. Hasonlóan jó az együttműködés a vadászokkal is, kölcsönösen értesítjük egymást aktivitásainkról, ők respektálnak minket, mi pedig betartjuk az ő kéréseiket” – ecseteli a közös létezés egyszerű szabályait Monika.
Meghalna a gazdiért
Az első „havas” versenyt tavaly Csehországban, Orlické hory térségében abszolválták. Egy nappal a verseny kezdete előtt rengeteg hó esett, teljesen betemette a versenyre kijelölt útszakaszokat. Bár a nyolcas fogat utolsó négy tagját sem lehetett látni a ködben és havazásban, a vezérkutyák tévedhetetlen ösztönnel húzták a szánt a kikarózott terepen. Még akkor is, amikor a hóréteg kétszer olyan magas volt, mint maga a kutya, szinte a végkimerülésig mentek. „Láttam, éreztem, hogy már nem bírja tovább a vezér. De ez a husky. Ez a legerősebb ösztöne, akár élete árán is biztonságba akarja juttatni gazdáját” – emlékezik vissza a drámai pillanatokra Monika. Ez volt az a perc, amikor feladták a versenyt és segítséget kértek a szervezőktől, hogy megmentsék és életben tartsák kutyáikat, akiknek szerencsére a kimerültségen kívül semmi más bajuk nem volt másnap.
A kutyabarát Gregora házaspár Nyitra környékéről származik. Dolgoztak Nyitrán, Pozsonyban, végül hallgattak barátaikra és a Csallóközben telepedtek le, amit egyik legjobb döntésüknek tartanak. Mindketten Szencen, egy kamionokat szervizelő cégnél dolgoznak, amely tőlük telhető módon mindenben támogatja tevékenységüket. Megvásárolták a néhai földműves-szövetkezet lepusztult telepét Dióspatonyréten, felépítették a kenneleket és biztonságos otthont adtak nemcsak a versenyző, hanem a kiöregedett, kidobott malamut, husky és ezek mindenféle keverék kutyafajtájának is. Havonta 22 kg kutyatápot vásárolnak, az állatorvosi ellátás sem olcsó, ám saját bevallásuk szerint mindez nem kerül több pénzbe, mint egy autó árának havi törlesztése. Ugyanaz a pénzkiadás és összehasonlíthatatlanul nagyobb öröm. „Az igazság az, hogy nincs menekvés. Aki egyszer megtapasztalja egy husky ragaszkodását, szerető gondoskodását, kivételes intelligenciáját, önzetlen hűségét, menthetetlenül a rabjává válik” – mondja nevetve-komolyan, Miro Gregora, fülig sárosan, visszatérve a több mint kétórás határ menti csatangolásból nyolctagú falkájával.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »