Dicsőség a hősöknek, és köszönet azoknak, akik ápolják emléküket és soha nem feledkeznek meg a magyar hazaszeretet megnyilvánulásának e fontos történelmi dátumáról.
Dicsőség a hősöknek, és köszönet azoknak, akik ápolják emléküket és soha nem feledkeznek meg a magyar hazaszeretet megnyilvánulásának e fontos történelmi dátumáról.
1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét.
A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben az arcvonal északi részén, az urivi hídfőből kiindulva áttörték a magyar vonalat és 8-12 kilométer mélyen hatoltak előre, majd január 14-én délen, a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törték át a védelmet. A magyar katonáknak az orosz és a német katonákhoz képest hiányos felszerelésben, többszörös túlerővel szemben, télben, fagyban, embertelen körülmények között kellett tartani magukat.
.
A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét mintegy 93 500, más források szerint 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.
Kirkovics István, a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen született, akkor 24 éves frontharcos személyes hangvételű naplójában követte végig a II. világháború azon eseményeit, amelyeknek ő is részese volt. A doni áttörésről pontosan 78 évvel ezelőtt az alábbiakat írta viaszosvászonba csomagolt, az életénél is jobban féltett, kicsi füzetlapokból összerakott naplójába.
1943. jan. 12 kedd. Az orosz újév beköszöntője ez a nevezetes nap. Ma reggel indította meg a muszka a támadást. Nagy erőkkel támadtak, előtte erős tüzérségi tűzzel Sztálin-orgonával elárasztottak mindent. A támadás Urivnál történt. A szemtanúk elbeszélése szerint oly heves tüzérségi tüzet zúdítottak a magyarokra, hogy rengett minden, senki nem mozdulhatott ki a bunkerből, az embereken a halálfélelem vett erőt. Utána százával jöttek a berúgott oroszok, hullari kiáltásokkal jönnek, mindegyikőjük kezében a géppisztoly és a golyószóró. Hiába használják a mieink is a golyószórókat, hullanak az oroszok, elesnek, de jönnek helyettük százak, és feltartóztathatatlanul jönnek előre. Aki nem fut el, aki a bunkerben marad, az foglyul esik a részeg bandának, s agyonlövik. A külső kiegészített védelmi vonalat áttörték. Mennek előre, a tüzérek ütegeiket ott hagyják, zsákmányol a muszka. A 30.5 feles is fogságba kerül, a reménységünk, siratva hagyják el a fiúk, még annyi idő sincs, hogy felrobbantsák. A muszka egészen Boldirevkáig jön, a fő védelmi vonalig. Szegény soproni fiúk, de sokan ott vesztek, hiába az önfeláldozás, nem lehet csinálni semmit, a muszka tankokkal támad. Most jön a németektől segítség, harckocsik, talán nekik sikerül visszanyomni őket. A harc tovább folyik, este van, eléggé késő. Jönnek a sebesültszállítók, hordják a sebesülteket. Mindenki talpon van, a templom, hol a kórház működik, telik. Mi lesz holnap?
(Részlet Kirkovics István doni túlélő naplójából.)
Hunhír.info (Archív)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
