Húsz évvel ezelőtt – akkor már néhány esztendeje kutya nélkül árválkodott a gazdaság – sötét éjszaka rossz szándékú emberek eltulajdonítottak pár vasoszlopot, melyeket édesapám későbbi felhasználásra gyűjtött össze. Esős idő volt, a sárban jól látszottak a lábnyomok, kétféle cipő mintáját lehetett megkülönböztetni, oda és vissza a kerítésig, ahol átemelték a vasakat. Jogtalan eltulajdonítás esete forogván fenn, rendőrséget hívtam. Szép szál fiatalember jött, civilben, a tényállás vázolása után első kérdése az volt: miért nincs kutya a háznál? Mondanom se kell, a vasak soha nem kerültek meg, és nyilván, a tolvajok sem, de így került a Tolvi becenevű szőrcsomó az üresen álló kutyaudvarba. Hogy miért kapta a Tolvaj nevet? Elsősorban, mert miattuk vált sürgősen szükségessé, de a névadásnak volt egy másik oka is: a civilben helyszínelő rendőrt Tolvaj Mariusnak hívták. Hát… ez nem a nomen est omen esete, az biztos.
És Tolvi élte a házőrzők boldog életét, nehéz gyermekkora után – nyolcan voltak az alomban, egyedüli szuka lévén, csak ritkán jutott anyai táplálékhoz – végre jól ment sora. Csak egyvalamiben szenvedett hiányt: magányos volt. Így került mellé társnak Komisz, aki már egész kiskorában kimutatta, hogy pulikutyák bősz ivadéka.
És múltak az évek, és Tolvi szép kort megérve jobblétre szenderült – ekkor meg Komisz vált magányossá. Férfikorba érvén közben, úgy döntöttünk, feleségnekvalót hozunk neki a házhoz, hiszen nemcsak az embereknél, de az állatoknál is párosban szép az élet. Így került hozzánk Bogyó, pulikutyák nem igazán bősz ivadéka, bár ez csak később derült ki róla. És éltek is ők ketten boldog családi életet, évente két áldással, végül már nem volt, akinek odaajándékozni szerelmük gyümölcseit, hát így maradt ránk Tappancs – na, ő aztán valóban pulikutyák bősz ivadéka. Megugatja a járókelőket, a szomszéd ház tetején sütkérező macskát, az égen százával köröző varjakat, meg a holdat, az esőt, de még a felhőket is, s ha ne adj isten, sündisznó tévedne az udvarra, akkor fagyos éjszakán is ki kell bújni az ágyból és lapátra tenni az összegömbölyödött tüskegomolyagot, különben nincs az a mélyenalvó ember, aki pihenni tudna.
Három fekete fenevad őrzi tehát a házat, dolgukat becsülettel végzik, bár Komisz mostanság már nem annyira éber: korban előrehaladva, az öregség tünetei jelentkeztek nála. Mozgásával még nincsen baj, de a hallása erősen meggyengült – aminek előnye is van, hiszen most már minden erős hangtól nem futamodik meg jeszkutya módjára. Az égdörgéstől nyugodtan pihen valami száraz helyen (ilyenkor Bogyó az egérlyukba bújik, Tappancs meg a küszöbön állva vakogja engesztelhetetlen dühét az égre), az utcán légkalapáccsal dolgozó munkások zaja hidegen hagyja (ilyenkor Bogyó az egérlyukba bújik, Tappancs meg a kerítést ostromolja féktelen haragjában), egyvalami hatol át csupán elhasználódott hallójáratain: a tűzijáték robaja. Olyankor egészen megfiatalodik, s ifjúi hevét arra használja, hogy lyukat kaparjon valamelyik szomszéd kerítésén – no, nem menekülni akar, csupán barangolni a végtelen pusztákon, esetleg visszaterelni az elcsatangolt juhnyájat, szóval csupa olyasmit, amit egy pulinak ősidők óta tennie kell. Mert ő nem egy jeszke kutya, ezt a jelzőt meghagyja Bogyónak, aki esztendő fordultán éjhosszat az egérlyukban lapít, s részint Tappancsnak is, aki ugyan ádázan próbál helytállni az eget szikrákkal megtöltő jelenséggel szemben, de csak az udvar közepéig merészkedik, s ott is erősen reszketnek lábai.
Ezért van az, hogy elsősorban egy idős kutyai lény, de egyúttal minden fajtársa nevében arra kérném városunk tisztelt vezetőségét, fontolják meg a szilveszteri tűzijáték ezentúli szervezésének szükségességét. Ebtartó polgártársaim is bizonyára hálásak lennének, ha nem kéne újév első napjait lelkibeteggé vált kedvenceik pátyolgatásával tölteniük, és Vilikének sem kellene kislányát immár több mint egy hetet azzal vigasztalnia, hogy kerül másik kutya az elveszett Pamacs helyére.
UI. Most telefonált Vilike, hogy Pamacs kilenc napi kódorgás után csapzottan, éhesen és szomjasan, de hazatalált. Enni nem akar, csak vizet ivott, ólját hívásra sem hagyja el. Remélik, visszatér életkedve.
Borítókép: Albert Levente
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
