Január 8-án, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén a Szentatya az Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyalát a téren egybegyűlt hívőkkel. Isten különleges, irgalmas igazságosságára irányította a figyelmet, melyre mi is meghívást kaptunk.
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma az Úr megkeresztelkedését ünnepeljük, és az evangélium egy meghökkentő jelenetet tár szemünk elé: ez az első alkalom, amikor Jézus megjelenik a nyilvánosság előtt názáreti rejtőzködő élete után. A Jordán folyó partjához érkezik, hogy megkeresztelkedjen Jánosnál (Mt 3,13–17). Ez olyan rítus volt, amellyel az emberek bűnbánatot tartottak, és elkötelezték magukat a megtérés mellett. Egy liturgikus himnusz úgy fogalmaz, hogy az emberek „mezítelen lélekkel és mezítelen lábakkal” mentek megkeresztelkedni – nyitott, csupasz lélekkel, anélkül, hogy bármit is takargatnának –, vagyis alázatosan, áttetsző szívvel. De látva Jézust, aki elvegyül a bűnösök között, az ember megdöbben, és elgondolkodik: miért döntött így Jézus? Ő, aki Isten Szentje, Isten bűntelen Fia, miért döntött így? A választ Jézus Jánoshoz intézett szavaiban találjuk: „Engedj most! Az illik hozzánk, hogy így teljesítsünk be minden igazságosságot” (Mt 3,15). Minden igazságosságot beteljesíteni: mit jelent ez?
Az igazságosságról gyakran szűk fogalmunk van, és azt gondoljuk, hogy azt jelenti: aki rosszat tesz, az megfizet érte, és így elégtételt ad az általa elkövetett rosszért. De Isten igazságossága, ahogy a Szentírás tanítja, sokkal nagyobb: nem a bűnös elítélése a célja, hanem a megmentése, az újjászületése, az igazzá tétele: hogy igaztalanból igazzá váljon. Ez az igazságosság a szeretetből fakad, abból a mélységes együttérzésből és irgalomból, amely Isten szíve, az Atya szíve, aki megindul, amikor a rossz elnyom bennünket, amikor a bűn és a gyarlóság súlya alatt elesünk. Isten igazságossága tehát nem büntetéseket és fenyítéseket akar osztogatni, hanem – ahogy Pál apostol mondja – abban áll, hogy igazságossá tesz bennünket, gyermekeit (vö. Róm 3,22–31), kiszabadít a rossz hálójából, meggyógyít, felemel. Az Úr mindig ilyen: nem megbüntetni akar bennünket, hanem kinyújtja kezét, hogy felsegítsen bennünket. Így megértjük, hogy Jézus a Jordán partján küldetésének értelmét tárja fel előttünk: azért jött, hogy beteljesítse az isteni igazságosságot, vagyis végbevigye a bűnösök megmentését; azért jött, hogy vállára vegye a világ bűnét, és leereszkedjen a víz mélységébe, a halál mélységébe, hogy megmentsen, a megfulladástól megmentsen bennünket. Ma megmutatja nekünk, hogy Isten valódi igazságossága az ő megmentő irgalmassága. Félünk azt gondolni, hogy Isten irgalom, pedig Isten irgalom, mert
XVI. Benedek kijelentette: „Isten úgy akart megmenteni bennünket, hogy maga ment le a halál szakadékos mélységébe, hogy minden ember – az is, aki olyan mélyre zuhant, hogy már nem látja az eget –, megtalálja Isten kezét, amelybe belekapaszkodhat, és a sötétségből kiemelkedve meglássa a világosságot, amelyre teremtetett” (Homília, 2008. január 13.).
Testvéreim, mi félünk ilyen irgalmas igazságosságra gondolni. Menjünk tovább: Isten irgalom. Az ő igazságossága irgalmas. Engedjük, hogy kézen fogjon bennünket. Mi, Jézus tanítványai is arra kaptunk meghívást, hogy így gyakoroljuk az igazságosságot másokkal való kapcsolatainkban, az Egyházban, a társadalomban: nem azok keménységével, akik ítélkeznek és elítélnek, jókra és rosszakra osztva az embereket, hanem azok irgalmával, akik elfogadnak, osztozva testvéreik sebein és gyarlóságain, hogy felemeljék őket. Szeretném így mondani: ne megosszunk, hanem osztozzunk! Tegyük azt, amit Jézus tett: osztozzunk mások terhein, hordozzuk egymás terhét ahelyett, hogy pletykálnánk és rombolnánk, együttérzéssel nézzünk egymásra, és segítsük egymást!
Gondolkodjunk el egy kicsit: Jézus szeretetének tanítványa vagyok-e, vagy a pletykálás tanítványa, aki megoszt? A pletyka halálos fegyver: öl, megöli a szeretetet, megöli a társadalmat, megöli a testvériséget. Tegyük fel magunknak a kérdést: megosztó vagy osztozó ember vagyok-e?
És most forduljunk a Szűzanyához, aki világra hozta Jézust, törékenységünk részesévé téve őt, hogy visszakapjuk az életet!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Ma délelőtt a szokásoknak megfelelően megkereszteltem néhány csecsemőt a Sixtus-kápolnában, a Szentszék és a Vatikán Városállam alkalmazottainak gyermekeit. Most pedig,
Ugyanakkor ismételten arra buzdítok mindenkit – első helyen magamat –, hogy ünnepeljük meg azt a napot, amikor megkeresztelkedtünk, amikor keresztények lettünk. Kérdezem: mindnyájan tudjátok keresztségetek dátumát? Biztos vannak köztetek, akik nem ismerik. Kérdezzétek meg szüleiteket, rokonaitokat, keresztszüleiteket: mikor kereszteltek meg? És aztán minden évben ünnepeljétek meg azt a dátumot, mert az egy új születésnap, a hit születésnapja. Ez a házi feladat mára mindannyiatoknak: megkérdezni keresztelésetek dátumát, hogy megünnepelhessétek.
És most titeket üdvözöllek, rómaiak és zarándokok! Nagyon sok lengyel van itt! Külön is üdvözlöm a betlehemi „Az angyalok hangja” kórust. Kedves barátaim, szívből köszönöm nektek, hogy énekeitekkel elhozzátok „Betlehem illatát” és a Szentföld keresztény közösségének tanúságát. Köszönöm! Imádkozunk értetek, és közel vagyunk hozzátok!
És ne feledkezzünk meg ukrán testvéreinkről sem! Sokat szenvednek a háborútól! Ez egy háborúban, világítás nélkül, fűtés nélkül töltött karácsony… nagyon sokat szenvednek! Kérem, ne feledkezzünk meg róluk! És ma, amikor a gyermekét a jászolba fektető és szoptató Szűzanyára tekintünk, a háború áldozatainak édesanyjaira gondolok, azoknak a katonáknak az édesanyjára, akik elestek ebben a háborúban Ukrajnában. Az ukrán és az orosz anyákra, akik elvesztették gyermeküket. Ez a háború ára.
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
