Minden statisztika akkor értelmes, ha összehasonlítható és valós adatokat tartalmaz.
A szubjektív adat csak akkor ér valamit, ha a statisztika eleve szubjektív kérdést mér fel. Pl. a “hisz Istenben?” meg “mi a nemzetisége?” kérdéseknek van értelmük, ezekben ugyanaz éppen az önbevallás felmérése a cél.
Ha azonban objektív tényeket akarunk vizsgálni, nulla a kérdezés értelme. Itt fel kell először állítani egy mércét, majd vizsgálni kell a valóságot a mérce szerint.
Tipikus példa a nyelvtudás. Népszerű ballib mítosz: “a magyarok nem beszélnek nyelveket”, majd jönnek a felmérések, melyek semmit nem igazolnak valójában.
Íme egy példa erre:
Egyrészt nincs meghatározva mit jelent a “nyelvtudás”. Lehet bármi a “képes vagyok elmondani 2 mondatot a legegyszerűbb témában”, pl. “jó napot kívánok, elnézést, merre van a mosdó?”, vagy el tudok olvasni az adott nyelven egy klasszikus szépirodalmi művet.
Eleve az egész szubjektív. Egy szerény ember hajlamos a meglévő, jó közepes nyelvtudását is “nem beszélek” kategóriába sorolni, míg az ellenkezője is lehet, nyelvtudásnak mondja valaki azt, hogy kis gondolkodás után képes megérteni egy feliratot egy adott nyelven.
Mondjuk saját példa. Azt mondom, nem tudok szerbül, pedig tudok olyan A2 szinten, csak ezt túl alacsonynak tartom. Vagy képes vagyok értelmezni egyes görög feliratokat, mai modern görög nyelvűeket, pedig nem tudok újgörögül. Viszont van kevéske ógörög tudásom, s ez néha segít kis gondolkodással. Pár éve Thesszalonikiben észleltem, egy csomó helyen ki van írva, hogy τράπεζα (ógörög ejtéssel trapezda, újgörög ejtéssel trapeza). Na most a szó jelentése ógörögül “asztal”, ráadásul a mai bolgárban is szerepel mint kissé elavult jövevényszó (трапеза). Dehát miféle marhaság ez, miért lenne egy csomó helyen kiírva a városban, hogy “asztal”, ennek semmi értelme, ráadásul ezek a helyek nem éttermek. Aztán megfigyeltem, csupa bank kinézetű helyeken van kiírva! Innen már könnyű volt, hiszen közismert: a “bank” szó eredete az olasz “banca” szó, melynek jelentése kb. “pad” vagy “asztal”, abból, hogy az első olasz bankok pénzváltó asztalok voltak. Szóval nyilván a görögök egyszerűen lefordították az olasz szót! Azóta tudom: újgörögül a “bank” az “τράπεζα”.
De a térkép legviccesebb eleme: Bosznia-Horvátország-Szerbia: Boszniában a lakosság 61 %-a, Horvátországban a 27 %-a, Szerbiában a 21 %-a nem beszél idegen nyelvet. Na most, még ha fel is tételezzük, hogy a helyi kisebbségek tényleg csak a saját nyelvükön tudnak – pl. hogy a szerbiai magyarok nem tudnak szerbül -, akkor is baj van, hiszen:
- Boszniában a lakosság 97 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
- Horvátországban a lakosság 96 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
- Szerbiában a lakosság 86 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
Az idegen nyelv nemtudása itt jelentheti: az illető ember:
- idegen nyelvnek tekinti a másik két nyelvet, de azt direkt “nem beszéli” valamiféle érzelmi okból,
- a három nyelvet nem tekinti önálló nyelveknek, ezért mondja, hogy nem beszél idegen nyelven.
Na ezért nem jelentenek semmit ezek a felmérések.
*
A nyelvtudás szintjei
Európában a legelterjedtebb skála a nyelvtudás érzékeltetésére a 6-fokú skála, a legalsó az A1, a legfelső pedig a C2. Jelentésük:
- A1: képes nagyon egyszerű gondolatokat kifejezni, sok hibával, s képes egyszerű dolgokat megérteni idegen nyelven
- A2: A1 + képes hatékonyan kommunikálni hétköznapi helyzetekben,
- B1: A2 + képes erre bonyolultabb helyzetekben is, s képes a saját bonyolultabb gondolait is előadni eegyszerűsített alakban,
- B2: B1 + képes egyes területeken hatékonyan vitázni, előadni,
- C1: B2 + képes a nyelv rejtett fordulait, apróbb jelentéskülönbségeit is megérteni, egyes témákban képes teljesen szabatosan kifejteni álláspontját,
- C2: képes anyanyelvi szinten használni az adott idegen nyelvet, esetleg csak a kiejtés és a szegényesebb szókincs terén ismerhető fel, hogy nem anyanyelvi beszélő.
A hagyományos magyar nyelvvizsga-rendszerben az alapfok A2-B1 között volt, a középfok B1-B2 között, a felsőfok meg B2-C1 között.
Nemhivatalosan van még olyan is, hogy C2+, ez azt jelenti: ténylegesen anyanyelvi beszélő, vagy az anyanyelvi beszélők nem veszik észre rajta, hogy nem az.
Én még hozzátenném az A0-s szintet is, ezt sokszor tapasztaltam a Balatonon a 70-es és 80-as években. Ez azt jelenti, hogy idegen nyelven úgy igyekszünk beszélni, hogy saját nyelvünkön beszélünk, hangosabban és szótagolva, s közben mutogatunk. Pl. bejön az ostoba turista és rámutat a palacsintára, majd a kezével 5-öt mutat, mire a boltos megkérdezi: “tú-rós vagy lek-vá-ros pa-la-csin-tát kérsz?”.
Sajnos az egyes szintek az élet során folyamatosan változnak, a gyakorlás hiánya súlyosan képes rontani. Ma már csak magyarul vagyok C2+, egykor spanyolul is az voltam, de mára visszaestem C1-re. Oroszul egykor C2 voltam, ma már csak B2. A szerb (bosnyák, horvát, montenegrói) szintem stabilan A2. A latinom olyan B1 volt egykor, ma már inkább A1. Az ógörögöm stabilan A1. (De mindkettővel tervezek foglalkozni, szeretnék felmenni B2-re e két klasszikus nyelvben.) Bolgárul C2 vagyok, de nem C2+, máig megesik, hogy rám kérdeznek “maga Macedóniából jött?” – “nem, Budapestről” – “Budapest? dehát az nem Macedónia” – “így igaz, nem Macedónia“.
Ami pedig a Nemzetközi Nyelvet illeti, mindig tudtam kb. A1 szinten, már kisgyerekként. S onnan felküzdöttem magamat C1-re, bármilyen formális nyelvtanulás nélkül.
Meg persze van még egy rakás nyelvtanulásom, ahol valamit csináltam, de A1-ig se jutottam. A két kedvencem a héber és a szuahéli. Még emlékszem a 18 szuahéli nyelvtani nemre, sőt párnak a végződésére is, meg lassan, de képes vagyok olvasni héberül.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
