Magára valamit is adó jegyzetírónak illenék legalább az új év kezdetén pozitív hangvételben írni, biztató jövőképet felvázolni. De hiába a szándék, ha a rögvalóság mást diktál. Na, persze, a mečiarizmus óta tudjuk, Szlovákiában ez már csak így van…
Ez a frázissá silányult kínos mondat sajnos máig igaz, ebben az országban minden megtörténhet. Meg az ellenkezője is. Arra azonban, amit az év végi hajrában láttunk, még nem volt példa. Nem is lehet másnak nevezni: káosz a köbön. Szlovákia zsenge harminc éve alatt nem gyakran történt meg, hogy úgy menjünk bele az új évbe, minden bizonytalan az ország politikai jövőjével kapcsolatban, legfeljebb jósolni lehet, amit aztán Richard Sulík őrült akciói, és Igor Matovič még őrültebb reakciói nulla perc alatt felülírnak.
Zűrös, válságoktól terhelt évet hagytunk magunk mögött. Mikorra a koronavírus-járványt legyűrtük, kitört az orosz–ukrán háború, ami energia- és gazdasági krízist szabadított ránk.
A kormányzati józanságra tehát mindennél nagyobb szükség lenne, főleg, hogy Brüsszelben sem az emberek érdekeit szolgáló döntések születnek, az eszement szankciós politika miatt. A válság olyan mély, annyira átsző mindent, hogy már nem csupán a gazdaságilag legkiszolgáltatottabbakat érinti, mindenki életét befolyásolja, az elmúlt évtizedek során megszokott jólétünk alapjaiban rendülhet meg. Szoknunk kell a nincs és a kevés faktumát, a hiány és a korlátozás valóságát.
Hasonló válságot évtizedek óta nem éltek meg az európai államok,
a távlatos gondolkodás, a stratégiai tervezés, és a gazdaságot ismét pályára állító, a létbiztonságunkat megalapozó döntések adhatnak csak esélyt a recesszió elkerülésére, ami persze nem egyenlő a jövőnket is felélő fejetlen osztogatással, ahogy azt Igor Matovič tette. Mintha a szlovák hatalom a globális válságból semmit sem vett volna észre, továbbra is játsszák ócska politikai hakniműsorukat, és közben észre sem veszik, elfogyott a közönség. Ráadásul elfogyott a kormányzást még alkotmányozó többséggel kezdő négypárti koalíció is, mert amit most látunk, az a jobboldalnak csupán a siralmas torzója. Pedig adott volt a lehetőség, hogy az elnyúlt, súlyos ügyekkel terhelt baloldali kurzus után Matovič hosszú évekre megágyazzon a jobboldali hatalomnak. De ebből csak egy véget nem érő válságspirál lett, Matovič és Sulik kíméletlen párviadala, amit láthatóan Eduard Heger képtelen érdemben befolyásolni.
Talán már a politológia számára is értelmezhetetlenek azok a kanyarok, amelyeket a Heger-kormány megbuktatásánál láthattunk.
Sulík javaslatára előbb megvonják a kabinettől a bizalmat, majd hosszas évődés után több mint 90 szavazattal jóváhagyják a költségvetést, a választási ciklus lerövidítéséért cserébe, és aztán az OĽaNO és az SaS elkezdi szőni a tervet, hogyan ússzák meg az előrehozott választásokat. Az ugyanis egyiknek sem érdeke. Csak nekik nem érdekük. Az OĽaNO majd 25 százalékos népszerűségét Matovič kemény munkával lefaragta, az SaS meg ráfaragott, hogy ismét magára húzta a kormánybuktató szerepét. Mindkettő hosszú időre kiírta magát a vállalható, kormányzóképes politika világából, legföljebb a falmelléki padsorokból üvöltözhetnek majd a parlamentben.
Hogy most mi következik, egyelőre csak jósolni lehet. A hivatalnokkabinet botor megoldás lenne krízis idején.
Annak sincs nagy jövője, hogy Heger alakítson újra kormányt, eddig sem tudta kezelni a helyzetet, semmi sem változna a háttérben Matovičcsal. Marad az előrehozott választás lehetősége, ám itt sem kizárt a patthelyzet, hiszen az OĽaNo és az SaS nélkül nincs meg a választási időszak lerövidítéséhez szükséges alkotmányos többség. Jelzésként is vehetné a józanságra már képtelen hatalmi garnitúra, hogy a felmérések azt mutatják, az emberek 60 százaléka előrehozott választást akar. És már senkit nem érdekelnek Matovičnak a ’30-as évek hitleri Németországával való fenyegetései. Mindenki biztonságot és nyugalmat akar, kiszámítható életet.
Na, persze a választások utáni lehetséges folytatás sem egyértelmű.
A baloldal ugyan rajtra kész, Pellegrini és Fico átláthatatlan viszonyával, a felmérések által feltuningolt progresszívek is nagyokat álmodnak, Boris Kollár meg boldogan mondana igent bármilyen kérőnek, nem válogatós, ahogy a Republika harcosai is szívesen néznék már a tájat a kormány luxusautóiból. A választók meg dönthetnek, Brüsszelnek pitiző vagy ellenálló hatalmat akarnak-e. Nincs jó kombináció, furcsa világ jön, semmi kétség.
A helyzet a Szövetséget is lépéskényszerbe hozza, amely akár a mérleg nyelve is lehet.
Ha tehát a párt komolyan gondolja, hogy még bele akar szólni a nagypolitikába, ideje sorait rendezni. A platformpolitika nem vált előnyére a Szövetségnek, hármas kommunikációval, szétfutó cselekvéssel, egymásnak feszülő nyilatkozatokkal ugyanis nem győzik meg a választókat, hogy képesek a hatékony érdekképviseletre. Ráadásul a széthúzást látva a szlovák pártok is könnyen megszerezhető vadászterületként tekintenek majd a déli régiókra, prédaként a magyar szavazókra. Ez a tétje a parttalan vitának, az egoharcnak.
Nehéz évünk lesz, az már most borítékolható. A választás valószínű, a változás biztos, minden más bizonytalan.
Megjelent a Magyar7 hetilap idei első számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
