A múltat végképp eltörölné a német szélsőség

A múltat végképp eltörölné a német szélsőség

Claudia Roth úgy véli, hogy a keresztény szimbólumok a gyarmatosítás jelképei, idejétmúltak, kizárják a többi vallást, ezért sokak érzékenységét sértik. Így fordulhatott elő, hogy az épületen lévő keresztet is le akarta vetetni. Claudia Rothnak két egyetemi szemeszter után véget is ért a tanulmányi pályafutása.

Az extrém politikus – facebook

Nincs kibékülve a saját történelmével a német kormány, pontosabban a Zöldek párt. Claudia Roth kulturális miniszter most azzal állt elő, hogy át kell nevezni a Porosz Kulturális Örökség Alapítványt. A miniszter korábban egy bibliai idézetet és egy keresztet vetetett le egy épületről, de párttársa, a külügyminiszter is igyekszik eltemetni a történelmet.

A német kormány egyáltalán nincs kibékülve sem a német történelemmel, sem pedig a kereszténységgel, legalábbis erre utal az az ámokfutás, amelybe a Zöldek nevű kormánykoalíciós párt kezdett 2022-ben. Claudia Roth kultúráért és médiáért felelős szövetségi kormánybiztos legutóbb azt jelentette be, hogy át kívánja nevezni a Porosz Kulturális Örökség Alapítványt.

A Porosz Kulturális Örökség Alapítvány egy szövetségi kormányzati szerv, amely összesen 27 múzeumot és kulturális szervezetet felügyel Berlinben és környékén.

Hírdetés

Hatáskörébe tartozik az összes berlini állami múzeum, a Berlini Állami Könyvtár, a Porosz Állami Levéltár, valamint számos intézet és kutatóközpont. Hatalmas művészeti gyűjteményt birtokol, amely az ókori Egyiptomtól egészen napjainkig tartalmaz tárgyakat. Rothnak az a problémája, hogy a jelenlegi elnevezés, amelyet az egykori Poroszországtól örököltek, nem fejezi ki a kiállított kulturális tárgyak kozmopolitizmusát, vagyis a világpolgári szemléletet. Nem is akkora csoda, hogy a zöldpárti miniszter javaslata nem nyerte el a nagyközönség tetszését, akik elítélték a tervet, és azzal vádolják a Zöldek pártot hogy kultúrharcot vív a német történelem ellen. A zöldek megpróbálják ledobni magukról a nem kívánt történelmi terhet – mondta Wolfgang Thierse, a német parlament korábbi elnöke, azt állítva, hogy egyetlen más európai állam sem foglalkozik ilyen módon a történelmének eltemetésével.

Roth nemcsak a történelemmel áll hadilábon, hanem a kereszténységet is el akarja törölni Németországban. Legalábbis erre utal az, hogy a berlini városi palota bibliai idézetek ötvözetéből álló feliratát is le akarta vetetni. A kultúrharcos kormánybiztos az alábbi idézetet radikálisnak és a többi vallással szemben kirekesztőnek ítélte meg: „Nincs üdvösség másban […], mint Jézus nevében, az Atyaisten dicsőségére. Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, amely a mennyben és a földön és a föld alatt van”.

Claudia Roth úgy véli, hogy a keresztény szimbólumok a gyarmatosítás jelképei, idejétmúltak, kizárják a többi vallást, ezért sokak érzékenységét sértik. Ráadásul szerinte nem fejezik ki a mai Németország világra nyitottságát sem. Így fordulhatott elő, hogy az épületen lévő keresztet is le akarta vetetni. Claudia Rothnak egyébként nem sok köze van a kultúrához, két egyetemi szemeszter után véget is ért a tanulmányi pályafutása.

Nem Roth az egyetlen, aki mindenáron szeretné eltemetni a történelmet. Párttársa, Annalena Baerbock külügyminiszter eltávolította a modern Németország megalapítója, Otto von Bismarck nevét a minisztériuma központi szobájának ajtajáról.

A Bismarckkal és Poroszországgal kapcsolatos német nézetek egyébként ma erősen polarizáltak. Míg egyesek a kemény munka és a vallási tolerancia porosz erényeit tekintik követendő modellnek, addig mások szerint Poroszország azt képviselte, amely lehetővé tette a nácik számára, hogy uralják a társadalmat. Mindenesetre a külügyminiszter a kereszténységet is ki szeretné törölni a német kultúrából. A legfejlettebb ipari országokat összefogó G7-csoport tanácskozását azért tartották Münsterben nemrég, mert az Észak-Rajna–Vesztfália tartománybeli város volt az Európa jelentős részét földig romboló harmincéves háborút lezáró, 1648-as vesztfáliai béke kidolgozásának egyik fő helyszíne. Baerbock pedig eltávolíttatott egy több száz éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből a csúcstalálkozó idejére, mondván, hogy a keresztény jelkép sértő lehet más vallásúaknak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »