Az 1944. december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben volt, amikor magyar területekről elhurcolt civilek hozzátartozói a kormány közbenjárását kérő levelek ezreit küldték a Külügyminisztériumba. A Vörös Hadsereg ugyanezen a napon adta ki azt a parancsot, amelynek alapján Magyarországról málenkij robotra hurcoltak el férfiakat és nőket a Szovjetunióba. A közhangulat megnyugtatása és a civil foglyok elengedését folyamatosan kérvényező magyar kormány leszerelése érdekében 1945. március 18-án a Fegyverszüneti Bizottság rendeletet adott ki a „Vörös Hadsereg által elszállított személyek összeírásáról”. A Külügyminisztérium hadifogolyosztályára érkező hatalmas anyag javát azok a 19 kérdést tartalmazó – kutatólapul is szolgáló – kérdőívek teszik ki, amelyeket a hozzátartozók töltöttek ki, és küldtek a minisztériumba, abban a reményben, hogy elősegíthetik a Szovjetunióba hurcolt családtagjuk hazahozatalát. A Budapesten kitöltött kutatólapokból egyértelműen kiderül, hogy mely utcákból, mikor vittek el civileket.
1944 végén és 1945 elején a budai oldalon megindult fogolygyűjtő akció, a frontvonalat követve, a csak támpontszerűen megszállt II. és XII. kerületekben, illetve a XI. kerület déli peremén és Óbudán bontakozott ki. A budai arcvonal megszilárdulása után a fővárosért vívott harc súlypontja áttevődött a pesti oldalra, ezért a támadás fő vonalába eső Zugló és Kőbánya férfilakosságát szinte megtizedelték a harcos alakulatokat követő fogolygyűjtők.
Január 12. után, a belvárosi harcok fellángolásával egyidejűleg, az elhurcolások súlypontja Zuglóról és Kőbányáról a belső kerületekre helyeződött át, majd január 15-ét követően, a budai harcok során, a munkaképes civilek összegyűjtése ugyanúgy zajlott, mint néhány héttel korábban. Óbuda elfoglalását követően Budán a II. kerület lett az elhurcolások legfőbb színtere.
A fegyverek még el sem hallgattak, máris újabb veszély leselkedett a lakosságra
1945. február 5-én a XII. kerületben is újrakezdődtek az elhurcolások, a fogolygyűjtők elsősorban a főútvonalakat, a Gömbös Gyula (ma Alkotás) utat, a Böszörményi, a Németvölgyi és az Istenhegyi utat járták be, de elhurcolásokra került sor a fő ellenállási vonal peremén fekvő Városmajor utca környékén is.
A Gellérthegy és Lágymányos elfoglalása után a Víziváros és a Várnegyed utcái váltak az elhurcolások elsődleges színtereivé, de a harcok elültével sem szűnt meg az embergyűjtés, éppen ellenkezőleg: új lendületet vett.
Az elővárosi települések elfoglalásakor a fővárosban megvívott, háztömbről háztömbre zajló ostrom közepette rendszertelenül végrehajtott fogolyszedéseket átgondolt, szisztematikusan végrehajtott elhurcolások váltották fel. A fegyvernyugvás utáni új hullám a főváros körüli településekről indult 1945. január elején, és a hónap második felére már Pest belvárosát is elérte.
Bár a front átvonult Pesten, a lakók nem lélegezhettek fel, ugyanis a 18-45 év közötti férfilakosságnak munkára kellett jelentkeznie a szovjeteknél, ami nem sok jót ígért
A főváros akkori közigazgatási határán kívül fekvő településeken a harci események befejezése után gyakran hetekkel később kerültek sorra a fogolygyűjtő kampányok, ezek végrehajtásában már a szovjet egységeket a helyi lakosság köréből verbuvált „Policaj” feliratos fehér karszalagot viselő rendőrök is segítették.
A Budapest környéki települések közül a legtöbb embert, mintegy 4000 főt, Érdről és környékéről vitték el. Az 1944. december 24-én megszállt Pesthidegkúton és Máriaremetén 1945. január 15-én kellett munkára jelentkeznie a 18–45 év közötti férfilakosságnak, akiket aztán onnan az Ercsiben lévő gyűjtőtáborba meneteltettek. A december utolsó napjaiban elfoglalt Rákosszentmihályról és Pestszentimréről 1945. január 6-tól kezdve vittek el civileket.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
