December 17-én, szombaton 11 órai kezdettel került sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében a Magyar Örökség díjak 103. díjátadó ünnepségére.
Magyar Örökség díjban részesült az átadás sorrendjében:
Dr. Bagdy Emőke pszichológiai tudományos munkássága, valamint hit- és templomépítő szolgálata elismeréseként. Laudátor: Takaró Mihály József Attila-díjas író, irodalomtörténész, tanár, karnagy.
Dr. Bíró Zoltán közéleti munkássága elismeréseként. Laudátor: Raffay Ernő történész, politikus.
Klebelsberg Kuno szellemi hagyatékának gondozása és a felújított Klebelsberg-kastély. Laudátor: Dr. Ódor László művelődéstörténész, egyetemi tanár.
Dr. Botár István erdélyi régészeti és történetkutatói munkássága elismeréseként. Laudátor: Dr. Laszlovszky József régész professzor, egyetemi tanár.
Huszár László felvidéki művelődésszervező életműve. Laudátor: Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség elnöke
Dr. Lovász Irén népzenei gyűjtése, előadóművészete, pedagógiai és tudományos munkássága. Laudátor: Jelenczki István filmrendező, képzőművész, fotográfus, az MMA r. tagja
A Professzorok Batthyany Köre nemzetépítő szolgálata. Laudátor: Dr. Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológus, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár.
Huszár László laudációját Bárdos Gyula, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség elnöke mondta, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében idézünk:
„Élni csak úgy érdemes, ha szolgálni tudunk, hangsúlyozta a kiváló közművelődési szakember, Huszár László 2018-ban Dunaszerdahelyen, amikor átvette a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Galántán is, amikor a Csemadok országos ünnepségén a magyar kultúra napja alkalmából megkapta az egykori munkatársáról, a kiváló felvidéki költőről elnevezett Gyurcsó István Díjat.
Több ember munkáját is magára vállalta, egész alkotó élete során folyamatosan túlterhelte magát. Nem tudott, nem is akart lassítani, félgőzzel dolgozni, csakis teljes erőbedobással, szinte egyszemélyes intézményként, mert ő volt a Huszár Laci, a csemadokos, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet létrehozója, alapítója és igazgatója, az értéktár-mozgalom felvidéki vezetője, az országos kulturális rendezvények és fesztiválok megálmodója és szervezője, számos, a felvidéki és Kárpát-medencei magyarok számára is fontos, hasznos kiadvány és könyv társszerzője, szerkesztője, hanghordozók kiadója.
Huszár László 1951-ben született az ismert költő és zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert szülővárosa melletti Rétén. A Szenci Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségizett, 1989-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán szerzett diplomát. Az 1970-es évek végétől a Csemadok munkatársaként tevékenykedett különböző munkakörben.
Kezdeményezője volt a Csemadok Művelődési Intézete megalakulásának, amelynek igazgatója volt, hasonlóan mint a 2013-ban megalakult Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetnek. Az általa vezetett intézmény, illetve a Gyurcsó István Alapítvány néprajzi és helytörténeti kiadványok egész sorát jelentette meg. Az ő munkájának köszönhetően sikerült szakmai hátteret biztosítani több országos rendezvénynek, mint például a gyemekszínjátszók és bábosok megmérettetésének, a Duna Menti Tavasznak, vagy a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek, a népdalénekesek és csoportok Bíborpiros szép rózsa elnevezésű rendezvényének, az Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenynek, vagy a Citerazenekarok Országos Találkozójának.
Az általa vezetett intézet tagja lett a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalnak, amelynek elnöki tisztségét is Huszár László töltötte be. A Felvidéken az ő nevéhez fűződik a Felvidéki Értéktár mozgalom, amely szülőföldünk szellemi, anyagi értékeinek, illetve építészeti örökségének nyilvántartását, valamint az utókornak való megőrzését tartja fontos feladatának.
Sok közös személyes élményünk volt a több évtizedes együttműködésünk során. Felejthetetlenek azok a késő esti és éjszakai beszélgetések, a szakmai fórumokon és országos rendezvényeken történő viták, illetve eszmecserék, amelyek alkalmával kerestük a kultúraszervezés, a közművelődés időszerű problémáinak megoldását, azt, hogy miként lehetne elérhetőbbé, a szó jó értelmében fogyaszthatóbbá tenni a sok-sok értéket, a mi kultúránkat. Ugyanilyen szép emlékek fűződnek a lendvai, vagy éppen a zentai közös útjainkhoz.
Rendszeresen találkoztunk, gyakran telefonáltunk, ahogyan azt a körülmények éppen lehetővé tették. Laci a helytörténeti kutatásai során azt is kiderítette, hogy nemcsak számos közös ismerősünk van, illetve volt, hanem közös rokonaink is vannak Rétén és Szencen.
Fiatalként gitározott a Bolygó Hollandi együttesben, rendszeresen szerepelt színjátszó társulatokban és több népi hangszeren is játszott. Továbbképzéseket szervezett, rengeteget utazott, hogy személyesen is biztassa a gyermekszínjátszókat és bábosokat, a népmesemondókat, a népdalénekeseket, a citerásokat, a versmondókat vagy éppen más zenés műfajok kedvelőit, a hagyományőrzőket, az értékgyűjtőket. Szervezett, tervezett és dolgozott az utolsó napokig. Három héttel végső távozása előtt a magyar kultúra napja alkalmából szervezett Kárpát-medencei közművelődési fórumon még vázolta elképzeléseit, amelyeket a Közművelődési Kerekasztal vezetőjeként fogalmazott meg. Tele volt tervekkel, ötletekkel, hogy miként lehet majd bepótolni a járvány miatt elmaradt rendezvényeket, szakmai tanfolyamokat. Aztán jött 2021. február 8-án a lesújtó hír, hogy a gyilkos kór végső megállásra kényszerítette.
Élni csak úgy érdemes, ha szolgálni tudunk! – ez volt Huszár László mottója. Igen, igaza volt és igaza van ma is, mert valóban minden körülmények között lehet, kell és érdemes úgy élni, hogy szolgálni tudjunk közösségünknek, népünknek, magyar nemzetünknek.”
(Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
