Éveken át ostorozta a mainstream sajtó Donald Trump korábbi amerikai elnököt azért, mert leépítette az USA kötelezettségvállalásait többek között Európában, gyengítette a nemzetközi intézmények pozícióját azzal, hogy kritizálta őket, vagy épp kiléptette belőle az Egyesült Államokat. Most Joe Biden adminisztrációja Trumpnál is túltesz, és minden eddiginél nagyobb csapást készül elkövetni a nemzetközi kereskedelmi szabályrendszer ellen – anélkül, hogy különösebb bírálatot kapna a sajtótól.
Indokai pedig nem különböznek Trump okaitól, a különbség csak annyi, hogy Trump nem akarta becsomagolni tetteit egy liberális “értékfelsőbbrendűségi” ideológiába, hanem nyíltan kimondta, hogy számára “Amerika az első”. Most Biden saját szövetségeseire készül nagy gazdasági csapást mérni (az ukrajnai háborún keresztül már bevitt mélyütéseken túl), egyetlen okból: Amerika számára a Kínával szembeni verseny megnyerése nagyságrendekkel fontosabb, mint szövetségesei érdekei.
Az amerikai és európai kapcsolatok egyre rosszabbak, de a nyugati elemzők az esetleges kereskedelmi háború ellenére sem számítanak hangos szakításra az atlantiak között. Az ő megfogalmazásukban azért, mert az orosz agresszió árnyékában Európa nem engedheti meg magának Amerika katonai támogatásának elvesztését.
Másrészről, a fenti mondatot úgy is értelmezhetjük, hogy Amerika azért támogatja oly’ vehemensen Ukrajnát az oroszok ellenében, hogy Európát a végletekig kiszolgáltatott helyzetbe hozza az elhúzódó háborúval. Az olyan ideológiai indoklások, mint hogy a “németek hibája, mert kiszolgáltatták magukat az orosz nyersanyagoknak” színtiszta demagógia. Miért akartak volna drágább és nehezebben szállítható nyersanyagokat vásárolna máshonnan, ha ott voltak az orosz források, amelyek évtizedeken keresztül jól működtek? Ráadásul az USA sokkal kevésbé nyirbálta meg saját oroszországi importját, mint az EU tette a szankciókkal – és Washinton nyíltan bevallotta, hogy nem akarta saját lakossága kárára elzárni az orosz termékek útját.
Porig alázott Európa
Az egy másik kérdés, hogy Amerika indirekt módon már számtalanszor megkérdőjelezte az európai államok szuverenitását. Németországét két alkalommal is. Először, amikor Joe Biden elnök kijelentette néhány héttel az Ukrajna elleni invázió előtt, hogy “véget vetnek” az Északi Áramlat 2-nek, ha az oroszok támadnak. (Az oroszok támadtak, az Északi Áramlat 1 és 2 pedig felrobbant.)
Miközben Biden ezt elmondta, Scholz német kancellár ott állt mellette, és viselnie kellett a megalázott helyzetet. A második alkalom az volt, mikor a német kormánynak amerikai nyomásra le kellett butítania a hamburgi kikötő akvizícióját, és 25 százaléknál kisebb tulajdonrészt eladni a kínai Cosco vállalatnak. Németország elvileg egy szuverén európai állam…
Az USA-EU-viszony tele van ellentmondásokkal és kettős mércével. Ukrajna elsőszámú támogatója az Egyesült Államok, de a gazdasági következményeinek elsőszámú haszonélvezője szintén az USA, miközben Európa egyre kiszolgáltatottabb és egyre gyengébb.
Az USA új csillagháborús terve
Idén augusztusban pedig Joe Biden amerikai elnök aláírta azt a 370 milliárd dolláros intézkedést, amely a zöld beruházások támogatásait tartalmazza. Az intézkedés lényege, hogy az a vállalat, amely amerikai ellátási láncokban készült inputanyagból és nyersanyagból gyárt zöld technológiát – például elektromos autókat – az irdatlan támogatásban részesül. Ez Európa számára katasztrofális, két okból.
Az egyik, hogy Európa elveszti globális versenyelőnyét az autógyártásban, amely már korábban is megingott – például 2016-ban,a dízelgate botrány idején, amit szintén az amerikaiak indítottak el.
A második, hogy európai nagyvállalat tömegei jelentették be, hogy az energiaárak elszabadulása, hiánya, valamint a gazdasági környezet romlása miatt inkább az Egyesült Államokba telepítenék át gyártókapacitásaikat.
Európa előre kapitulált
Brüsszel kereskedelmi háborút nem vállal be az USA-val, mert ki van szolgáltatva az LNG-nek és Ukrajna katonai támogatásának. Ha hirtelen kiszállna az USA, annak nem megjósolható következményei lennének, mert az európai haderő nem tudná megállítani az oroszokat. Ezért lett volna logikus, ha Európa a békét erőlteti a háború helyett, de mit várhatunk egy olyan EU-tól, amelynek első embere, Ursula von der Leyen amerikai tanácsadókat tart és egész családja az Egyesült Államokban él és épít karriert…
Így marad a szubvenciós háború, ami nagyjából ugyanolyan katasztrofálisan végződhet, mint a csillagháborús terv a Szovjetunióra nézve annakidején. Az Egyesült Államok sokkal erősebb gazdasági pozícióban van, mint az EU, kevésbé függ az exporttól, mint az EU (a jelenlegi globális gazdasági helyzetben ez inkább előny, mint hátrány), és energiaellátottsága jóval biztosabb, mint Európáé.
Európának legalább akkora csomagot kellene kipengetnie saját ipara számára, mint az USA létrehozott. A kérdés az, hogy miből? A franciák és olaszok nem bánnák, ha a németek finanszíroznák ennek nagy részét. A legkézenfekvőbb válasz a közös adósságvállalás lenne. Ennek a problematikának az egyik kulcsfontosságú eleme, hogy pontosan kitől venne fel hitelt Európa akkor, amikor a nemzetek feletti globális szervezeteknek leáldozóban van, és lényegében az USA és Kína közül kell választania?
Washingtonnak Kína a prioritás
Az amerikai 370 milliárdos intézkedés durva csapás lesz az európai autógyártás számára. Az USA-t azonban nem érdekli Európa sorsa, mert számára Kína az elsőszámú prioritás. A globális elektromos-autó termelés egynegyede és az ehhez kapcsoldó ellátási láncok egyötöde van Európában, az Egyesült Államokban viszont csak 10 illetve 7 százaléka. Az USA le akarja dolgozni a hátrányt úgy, hogy a fennmaradó bő 50 százalék Kínához tartozik, tehát iszonyatos tempót kell diktálnia.
A Geopolitical Futures friss elemzésében rámutat:
“Az akkumulátorok gyártásában a finomítástól az előállításig Kína mindenkit leelőz. Tápegység-fejlesztő kapacitása a globális kapacitás 78 százalékát teszi ki. Ez veszélyes és hosszú távú sebezhetőséget jelent az USA számára – annyira veszélyes sebezhetőséget, hogy Washington ezért hajlandó megsérteni saját szövetségeseivel fenntartott szabályait”
Európa épp csak ébredezik. Túl későn reagált, a háború eddig közel tíz hónapja alatt elvesztegette alkupozíciói nagyját. A politikai retorikában még csak most jelentek meg azok a mondatok, amelyek elismerik, hogy az USA igazságtalanul támogatja százmilliárdokkal saját iparát, miközben közvetlenül és közvetve is profitál az európai energiaválságból és az ukrán háborúból, és azt követeli, hogy Európa kötelezze el magát ő mellett, az oroszok és Kína ellen.
Mindezt akkor mondják ki, mikor Európa már rászorul az amerikai LNG-szállítmányokra, az amerikai haderő ukrajnai beavatkozására, vagy esetleg az amerikai politikai közbenjárására a háború lezárása érdekében.
Amerika nélkül tehát nincs sem fűtés, sem biztonság, sem béke Európában. Ellentmondhat-e Európa neki ezek után?
Európa nem csak gyenge, de egyre megosztottabb is
Európa képtelen megvédeni saját érdekeit, de ahogy haladunk előre az időben, úgy egyre kevésbé lehet beszélni európai érdekekről, és az EU érdekértelmezése is kezd fellazulni.
Ahogy a járvány idején is tapasztalhattuk, hogyan taposnak egymásra az európai országok az egészségügyi felszerelésért folytatott versenyben, úgy most is kismillió példa van arra, hogy csökken a közös halmaz a tagállamok érdekeiben. A németek saját energiavásárlási csomagot indítanak 200 milliárd euró értékben, ami a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy felvásárolják az energiahordozókat a többi tagállam elől. A franciák közös hitelfelvételt szorgalmaznak, mert akkor német pénzből javíthatják saját pozíciójukat.
Még a migrációban sem lehet elfedni a politikai retorika és a valóság közti különbséget már. A németek már nem fogadnak be senkit, ahogy a franciák sem szívesen, de azért ostorozzák az olasz kormányt a migránshajók dokkolásának tiltása miatt. A franciák elkaszálták a német-spanyol gázvezeték terveit még ősszel, a németek eltörölnék a vétójogot, amivel kispadra ültetnék a közép-kelet-európai tagállamokat.
Nincs közös európai érdekérvényesítés, ahol pedig lenne, ott az Egyesült Államok ereje érvényesül. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a balliberális brüsszeli hírportál, a Politico is már úgy látja, Európa az USA és Kína közé szorulva az utolsó a globális térben, aki még harcol a szabad kereskedelem koncepciójáért.
Magyarul: Európa szerepe periférikus, a mostani helyzetből pedig az USA és Kína profitál.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
