A forradalom zsarnoki eltiprója és a boldog békeidők megbecsült magyar királya, érzelmektől mentes, „hivatalnok” családapa és öngyilkos gyermekét, valamint merénylet áldozatául esett feleségét gyászoló férj. Az állításokban „és” helyett a „vagy” szó használata lenne indokolt a legtöbb esetben, ám Ferenc József személyéről a mai napig nem született – és nem is születhet – egyértelmű ítélet. Történelmünk egyik legvitatottabb alakja 106 éve, 1916. november 21-én hunyt el.
„Itt van a nap, melyre milliók epedve vártak! Itt az idő, melyben a nemzetnek ismét törvényesen koronázott királya leend! Szent István dicső koronája, ez annyi vészt látott szent ereklye ismét visszanyeri jogát, hogy felkent királyi főn ragyogjon s aranya és drágakövei szétverődő sugáraival hirdesse a világnak, hogy a magyar alkotmány nyolczszázados jogereje régi érvényében áll!”
A Vasárnapi Ujság 1867. június 9-én kiadott számából idézett szövegrészlet példázza, hogy a történelem útjai kifürkészhetetlenek. Ferenc József többszörös metamorfózison ment keresztül a magyarok ítélőszéke előtt: a törvénytelen uralkodótól a véres megtorlóig, a hazánkat felemelő jóságos királytól a háborúba sodródás főbűnöséig számtalan címkét aggattak történelmünk egyik legellentmondásosabb figurájára.
Az 1830. augusztus 18-án született Ferenc Józsefet már a kezdetektől uralkodónak nevelték. A cím nagybátyja, V. Ferdinánd leszármazottait illette volna meg, de a családban nyílt titokként kezelték, hogy a mentális problémákkal küzdő gyermektelen uralkodót testvére legidősebb fia követi majd a sorban. A politikai manőverekben kiemelt szerep jutott Ferenc József állhatatos édesanyjának, Zsófia főhercegnének is, aki még saját férjét, Ferenc Károly főherceget is „lebeszélte” a koronáról, hogy közös gyermekük trónra léphessen.
Csoportkép – a felső sorban I. Ferenc József császár, Miksa főherceg és neje, Lajos Viktor főherceg és Károly Lajos főherceg; az alsó sorban Erzsébet királyné a gyermekekkel, valamint a császár szülei, Zsófia főhercegné és Ferenc Károly főherceg
Ennek fényében rendkívül rövid gyermekkor adatott a leendő császárnak. Már négyéves korától tanulásra fogták, az államtudományokban és a nyelvekben hamar jártasságot szerzett. Neveltetése az egyház és a katonaság, valamint az állam szent frigyére épült, míg a művészetek (és az érzelmek) világa örökké idegen maradt számára. Ugyan Zsófia a háttérből folyamatosan terelgette fia útját, de a szeretet nyelvét, az anyai törődést semmi sem pótolhatta.
A szellemi, társadalmi és nyelvi megújulás lázában égő reformkori magyar elit számára presztízskérdés volt, hogy a leendő koronás fő elsajátítja-e a magyar nyelvet. Az aggodalmakat végül egy szerencsés véletlen oszlatta el: egy 1843-as sümegi kiránduláson Kisfaludy Sándorral találkozva kiderült, hogy Ferenc József folyékonyan beszéli a magyart – további hét nyelvvel egyetemben, ezzel is bizonyítva uralkodói rátermettségét.
Felkészülésének éveit nem várt események szakították félbe. A forradalom lázában égő magyar nemzet valódi diadalt aratott, amikor V. Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, miközben a bécsi események az uralkodói udvart menekülésre kényszerítették. A forradalom szabadságharccá duzzadt, 1848 ősze már a fegyverek ropogásától volt hangos. Ekkor a birodalmi gépezet működésbe lépett, és lemondatták a Habsburg érdekeket erélytelenül képviselő V. Ferdinándot, ezzel elérkezett a várva várt pillanat: Ferenc József a gyenge kezű előd örökébe lépett.
A leköszönő császár, V. Ferdinánd
Az 1848–1849-es szabadságharcban vállalt szerepe miatt az új uralkodót magyar földön a sátánnal azonosították, azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a tinédzserkort éppen maga mögött hagyva, válságos időkben, tanácsadói (és édesanyja) befolyása alatt kellett meghoznia döntéseit.
Tanácsadói elveit követve a szabadelvű követeléseket lesöpörte, és törekedett arra, hogy az erős központi hatalmat megőrizze birodalmában. A közjogi különállást – amely a magyar szabadságharc végső céljai között szerepelt – nem engedélyezhette a birodalom népeinek. Az események sodrásában az uralkodó gesztusa, hogy a II. Ferenc név helyett – a reformer II. József politikájában látva a jövő útját – I. Ferenc Józsefként foglalta el a császári trónt, csak jelképes jelentőségű maradt.
V. Ferdinánd törvényeit semmisnek tekintették, így a magyarok kivívott jogait Ferenc József nem ismerte el; erre válaszul az országgyűlés továbbra is V. Ferdinándot tekintette törvényes uralkodónak. A konfliktus eszkalálódásához hozzájárult Windischgrätz eltúlzott diadali jelentése a kápolnai csatáról, aki beszámolójában azt írta, hogy „a lázadó hordákat iszonyú mennyiségben pusztította el”. A hír hallatán az uralkodó 1849. március 4-én kiadta az olmützi oktrojált alkotmányt, ezzel beolvasztva a centralizált Habsburg Birodalomba Magyarországot is. Az uralkodói döntés heves ellenreakciókat szült, a Kossuth zászlaja alatt egyesülő nemzet válaszul 1849. április 14-én kimondta a Habsburg-ház trónfosztását.
A magyar honvédsereg dicsőséges tavaszi hadjárata sorozatos győzelmeket hozott, ezért Ferenc József a birodalom megmentése érdekében az orosz cárhoz fordult segítségért. Az intervenció, Magyarország „pacifikálása” és a világosi fegyverletétel után a megtorlás lebonyolítását Haynaura bízta, ezzel lényegében az uralkodó áldását adta egy, a magyarok ellen folytatott véres bosszúhadjáratra. A legenda szerint Batthyány Lajos kivégzéséért a Habsburg családot megátkozta a gróf felesége, Zichy Antónia – a néphiedelem az átkot Skerlecz Borbálának tulajdonította, aki ekkor már több mint egy évtizede elhunyt –, és a jóslat, miszerint 13 Habsburgnak kell lakolnia a vértanúk haláláért, részben be is teljesedett.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
