Prohászka püspök ezen gondolatai 1918-ban fogalmazódtak meg, amikor határozott választ adott a liberális zsidó politikus, Vázsonyi Vilmos az Egyenlőségben megjelent Elég volt című írására. Prohászka Ottokár sorai is hűen tükrözik, hogy ahogy Istóczy Győzőt, Bosnyák Zoltánt, Marschalkó Lajost, Henney Árpádot, Fiala Ferencet és Szálasi Ferencet, úgy minket sem a gyűlölet vezérel a zsidósággal szemben, hanem a magyar érdekek – a keresztény alapokra épült magyar civilizáció –, és a magyar faj védelme. A zsidóság azonban – mely nem gyökeresedett meg a Kárpát-medencében, hanem mindig oda vándorolt, ahol éppen jól élhetett – 1867-től kezdve a saját maga pozíciójának erősítése végett gátolta a magyar érdekek érvényesülését.
A dualizmus liberális politikája számos lehetőséget biztosított számukra, amellyel az értelmiségi pályákról kiszorították a keresztény középosztályt, s az akkori politika elit nem gátolta meg a Galíciából történő nagyszámú bevándorlásukat, miközben másfél millió magyar kényszerült a jobb élet reményében kivándorolni Amerikába. 1867 óta a liberális Magyarország bűnös könnyelműséggel, következetesen mindent elkövetett, hogy a magyarság számbeli erejét és öntudatát minél jobban elsorvassza.
„Hogy történhetett az, hogy míg magyarok százezrei vándoroltak ki, addig a Galíciából bevándorolt zsidóság nem csak a gazdasági élet irányítását szerezte meg, de döntő befolyást gyakorolt az ország szellemi életére is?” – tette fel egykoron a kérdést Méhely Lajos, a magyar fajvédelem igehirdetője.
Az emancipációt, amelyet a dualizmus kori politikai elit a liberalizmus szellemiségében megadott, arra használta fel a zsidóság, hogy a magyarság fölé kerekedjen és előjogokat szerezzen magának. Ettől kezdve mind fontosabb szerephez jutott az ország szellemi és gazdasági életében.
Számuk 100 év alatt több mint félmillióval emelkedett, mert a jogi és társadalmi helyzetük Magyarországon sokkal kedvezőbbek volt, mint a Kárpátokon túl. Az érvényesülési lehetőségeik pedig korlátlanok voltak. Ha egy faluban egy-két zsidó család megtelepedett, ott rövidesen népes zsidó kolóniák alakultak ki. Kölcsönökkel látták el a nemességet, hogy aztán az eladósodásuk után rátehessék kezüket a birtokokra. Az uzsorakölcsönökkel egész vármegyék népét tették tönkre, akiknek utolsó menekvésük a kivándorlás volt.
A liberális jelszavaktól megbabonázott magyar társadalom, de különösen a liberális Magyarország közéletének irányítói és tekintélyei nem tudták, vagy nem akarták észrevenni a zsidóság rohamos térfoglalásában rejlő veszélyt. Még kevésbé voltak hajlandók szembeszállni vele. De voltak kezdettől fogva bátor férfiak, akik nemcsak felismerték, de szembe is fordultak a zsidó veszéllyel. Soha a magyar történelemben nem volt nagyobb szükség a magyar faj önvédelmére, mint az 1867 után. Istóczy Győző küzdelmére emlékeznünk erkölcsi kötelesség.
A zsidóság 1867 utáni társadalmi tevékenysége teremtette meg a plutokrata és a proletár osztályokat. Meghonosodott hazánkban a rablókapitalizmus, a tőke és a pénz mértéktelen központosítása, mely csak társadalmi ellentétet és feszültséget szült. Ezt a korszakot ma sokan a nemzeti felemelkedés és az erőgyarapodás aranykoraként állítják be. A dualizmus korának szabadelvű politikája azonban a magyarság szellemi erőinek elsorvadását eredményezte. Éppen ezért a magyarországi zsidóság minden képzeletet felülmúló előretörését nem tudjuk nem a magyar hanyatlás korszakaként értékelni.
A tiszaeszlári vérvád a kor legnagyobb botrányaként híresült el. A per drámai hátterét azonban sokkal inkább a magyarországi és az európai zsidóság viselkedése idézte elő, mintsem maga a gyilkosság. A zsidóság magáévá tette a rituális gyilkossággal vádolt két galíciai bóher ügyét, és a bécsi Rotschildok közölték az akkori magyar kormánnyal, hogy amennyiben nem mentik fel a vádlottakat, úgy a Rotschild-ház beszünteti a vasútépítésre szükséges kölcsönök további folyósítását. A felszólítás után az igazságügy-miniszter magához hívatta a tárgyalás elnökét, és országos érdekre való tekintettel a vádlottak felmentésére utasította. Mindez jól mutatja, hogy milyen befolyással bírt a zsidóság a magyar politikai életben. Ónody Géza írásaiból kirajzolódott azonban a tiszaeszlári gyilkosság pikantériája: valahányszor a vizsgálat ideje alatt idegenek jelentek meg a településen, a helyi zsidóság a községházán próbálta kideríteni érkezésük okait.
Mindezen folyamatok negatív utóhatásai 1918 őszén és 1919 tavaszán köszöntek vissza. A felvilágosodás hamis jelszavaival terjedt el a nemzetietlenség és a hitetlenség szelleme, hogy aztán 1918 októberében – az őszirózsás forradalomnak nevezett szabadkőműves ámokfutással – céltudatos és tervszerű aknamunkával készítsék elő az 1919-es vörös terrornak szabad utat engedő csőcselék lázadását, amely még a mohácsi katasztrófánál is hatalmasabb történelmi tragédiát zúdított a magyarságra. Az általuk meghonosított marxizmus és liberalizmus nemzetromboló eszméi megvetették nemzeti múltunkat és lebecsülték nemzeti értékeinket.
A szabadkőműves páholyok tagjai, mint a Jászi-Jakubovitsok, a Szende-Schwarzok és a Kunfi-Kohnok a szociáldemokratákkal, liberálisokkal és a Korvin-Klein Ottó, Pogány-Schwartz-, és Lukács-Löwinger-féle galileistákkal megásták a történelmi Magyarország sírját. Mindeközben a baloldali sajtó hasábjain azzal hergelték a nemzetiségeket, hogy a magyarság ezer esztendőn át elnyomta és üldözte őket, megbontva ezzel a Kárpát-medence egységét. Végül a Szovjet-Oroszországból importált bolsevizmus szellemében egymás ellen uszították a nemzet kebelében élő társadalmi rétegeket, és állami szintre emelték a vörösterrort. A tanácsköztársaság szálláscsinálói, ideológusai, politikai vezérkara, legkegyetlenebb terroristái szinte kivétel nélkül a zsidóság soraiból kerültek ki. A témáról részletes leírást ad Marschalkó Lajos Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? és Fiala Ferenc Így dolgoztak… című könyve.
1919-ben azonban Szegeden, a keresztény-nemzeti ellenforradalom székhelyén megfogalmazódott egy elgondolás, amely Magyarországot nemzeti és keresztényszociális alapon kívánta felépíteni, s amely zászlajára tűzte a magyar fajvédelmet. Ebben Gömbös Gyulának elévülhetetlen érdemei voltak.
A bethleni konszolidációval azonban Horthy, aki 1919-ben még tevékenyen részt vett a ellenforradalom megszervezésében, szakított a szegedi gondolattal. A baloldali-szabadkőműves felforgatók uralmának megdöntése után nem valósult meg az ország fajvédő, nacionalista és keresztényszociális alapokon történő újjáépítése, s a korábban szorgalmazott irredenta katonai akciók is csak illúziók maradtak. A Horthy nevével fémjelzett korszak – minden érdeme mellett – egyik legnagyobb hibája az volt, hogy a gazdasági életben érvényesülni hagyta a zsidó tőkét. A 30-as években a hazai zsidóság súlya a jól jövedelmező szakmákban (mint pl. a kereskedelem és az ügyvédi pálya), különösképpen a sajtóban és a kulturális területen messze felülmúlta a lakosságon belüli arányszámát. Ezen állapotok ismeretében azt kell mondanunk, hogy a magyarországi zsidótörvények meghozatala jogos volt, mert az a magyar érdekek védelmét jelentették. Matolcsy Mátyás, a Nyilaskeresztes Front képviselője 1939-ben jelentette ki: „Ha a magyar parasztság milliós tömege kivándorolhatott, akkor vándoroljon ki innen a zsidóság is, akik csak bevándoroltak ebbe az országba. A háború előtti években volt olyan esztendő, amikor 260 000 magyar hagyta el ezt az országot, több mint egynegyedmillió ember.”
Azonban a ’30-as években egy új remény is feltűnt. Olaszországban már 10 éve hatalmon volt a fasiszta mozgalom, Németországban pedig a nemzetiszocializmus a hatalomért folytatott küzdelem végén járt. A fasizmus 10 éves eredményei és a német nemzetiszocialisták mögött álló tömegek igazolták azt, hogy Magyarországon is van létjogosultsága a fajvédő, népi és keresztényszociális gondolatnak. Amikor a nemzetiszocializmus, vagyis a népközösség gondolata Magyarországon is zászlót bontott, az egyrészt társadalmi igény volt, másrészt a magyar néplélek érezte, hogy a nemzetiszocializmus a kor eszméje, amely nem idegen a magyar néplélektől. Hogy a magyar nemzetiszocializmus zöld bolsevizmus lett volna, azt megcáfolja az a tény, hogy a nyilaskeresztes népmozgalmakban ott voltak azok, akik már 1919-ben is jelen voltak Szegeden. Mint pl. a hungarizmus mártírja, Kovarcz Emil.
Azt a nemzetvédő harcot, melyet az 1880-as években Istóczy Győző elkezdett, az 1920-as évek elején Prohászka Ottokár folytatta, majd a ’30-as években Szálasi Ferenc és Hubay Kálmán vették át. Ám élharcosok, sőt zászlóvivők voltak ebben a küzdelemben az olyan lánglelkű géniuszok mint Bosnyák Zoltán, Marchalkó Lajos, vagy Koós Kálmán, akiknek máig örökérvényű műveket köszönhetünk, s amelyek nem hiányozhatnak egy magyar nacionalista könyvespolcáról sem.
Prohászka Ottokár után a hungarizmus a ’30-as években is határozott választ adott. Nem valami ellen, hanem valami mellett emelte fel a szavát. Ez pedig a zsidómentes Magyarország megvalósítása volt, melyet minden marxista és liberális hazugság ellenére nem emberéletek kioltásával akart megvalósítani. A hungarizmus azt vallotta, hogy az országban az érvényesülés egyedüli módja a tehetség és a becsületes munka. Akik pedig ehhez nem hajlandóak alkalmazkodni, azok a létfeltételeik szűkítésével rákényszerülnének az országból történő önként távozásra. Ez a ’30-as, ’40-es években – még Izrael állam születése előtt – azt jelentette, hogy a hungaristák támogatják a zsidóság cionista törekvéseit Palesztina területén. A hungarizmus tehát nem támadta a zsidókat, hanem védelmezte a keresztény magyar népet. Védelmezte mindattól, ami 1867 után meghonosodott a Kárpát-medencében, és amely 1918-ban és 1919-ben, majd 1945 után betetőzött.
Nem a zsidók elleni gyűlölet, hanem a magyarság és a keresztény értékek védelme vezérelte a kapzsisággal, az önzéssel, a haszonleséssel, a kizsákmányolással, a lelkiismeretlenséggel, a materializmussal és az erkölcstelenséggel szemben. Aki jót és igazat akar nemzete számára, az nem lehet bűn. A hungarizmus ezért tehát nem bűnös, vagy ördögtől való világnézet.
A hungarizmus a zsidómentes Magyarország gondolatát a zsidóság gazdasági-hatalmi helyzete miatt hirdette meg, melynek egy komoly erkölcsi vonzata is volt: a zsidóság törekvései során figyelmen kívül hagyta a keresztény etika és erkölcs szabályait. Ennek eredménye volt, hogy a zsidóság száma a gazdasági jellegű bűncselekményekben felülprezentált volt. Mindezt a kor rendőri statisztikái egyértelműen kimutatták.
Zotmund
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
