November 7-én évtizedeken át egy ostoba, sőt minden idők leggyilkosabb világrendjének születését kellett ünnepelnünk – egyebek közt ahelyett, hogy szót ejtettünk volna Erkel Ferenc (1810-1893) születésnapjáról. Kétségtelen, hogy a bolsevizmus internacionalizmusa (ma globalizmusnak nevezzük) egy csöppet sem kedvezett a mi Erkelünk művészetének.
November 7-én évtizedeken át egy ostoba, sőt minden idők leggyilkosabb világrendjének születését kellett ünnepelnünk – egyebek közt ahelyett, hogy szót ejtettünk volna Erkel Ferenc (1810-1893) születésnapjáról. Kétségtelen, hogy a bolsevizmus internacionalizmusa (ma globalizmusnak nevezzük) egy csöppet sem kedvezett a mi Erkelünk művészetének.
Jól tudjuk: Rákosi még a Himnuszt is lecserélte volna – leginkább persze azért, mert Kölcsey Istenhez fohászkodó költeménye sehogy sem fért bele a proletárhatalom világképébe.(Megjegyzendő, efféle, Rákosi-agyra járó, őrült kísérletek még az elmúlt húsz-huszonöt esztendőben is voltak.)
November hetedike szelleme mindent áthatott. Például a magyar helyesírás szabálykönyvét is, hisz tudnivaló, hogy a főszabály szerint az ünnepek vagy történelmi események nevét kis kezdőbetűvel írjuk. Tehát ekképp írandó: húsvét és karácsony, vagy éppen augusztus 20-a (persze a Szent István, a tulajdonnév okán nagybetű) – ugyanakkor egyetlen kivétel volt, ez a Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF…), ami bizony nagybetű. Igen, még a minap is az volt… A szabályt ugyanis hivatalosan nem változtatta meg az Akadémia illetékes bizottsága. Igaz fölösleges is lett volna: a név kikopott a szó, illetve fogalomhasználatból, ma többnyire úgy mondják, hogy a bolsevista puccs győzelme vagy valami hasonló. (Mindenképp megjegyzendő azonban, hogy a rendszerváltozásnak nevezett fordulat óta a magyar nyelvtan és a helyesírás nagyjából ebek harmincadjára került, s ma ugyancsak nagy a bizonytalanság a valóságos szóhasználat terén, ugyanis – jobbára angolszász hatásra, de kétségtelenül a logika szerint is – mind gyakrabban íródnak nagybetűvel az ünnepek, ami azért nem biztos, hogy baj, de nem szabályszerű…)
Továbbra is november 7-énél maradva: e napon kapta meg nevét 1950-ben a frissen avatott Sztálin híd (ó, már régóta, pontosan 1958 óta az eredetinek tervezett, Árpád híd néven ismerjük, s a Sztalin nevet tulajdonképpen a kutya sem használta soha), s ugyancsak e napon kapta a November 7. (Novhét tér…) nevet az Oktogon. (Az eredeti neve is Nyolcszög tér volt, de pár évig Mussolini nevét viselte.) Nem volt ünnep, mert nem merték a pétervári államcsíny konkurenciájává tenni, de tény, hogy 1956-ban ezen a napon érkezett meg szovjet tankokon Budapestre Kádár János: letette a hivatali esküt a hóhér miniszterelnök kormánya, ezzel a harmadik Nagy Imre-kormány jogilag megszűnt. (Vagy nem. De a legitimitást döntsék el a történészek.)
E napon Münnich Ferenc rendeletileg tiltotta meg a államvédelmi szervek újraszervezését – ezt persze kutyába se vették, hisz a cég azóta is sokadszor átszervezve és átalakítva még mindig működik. (Ma is…?)
Tekintettel arra, hogy november 7-ére esett, évekig nem emlékezett meg az ördög sem Tóth Árpád költőnkről, s még kevésbé az amúgy sem rendszerkedvenc gondolkodóról, Hamvas Béla író-filozófusról, aki amúgy is a feledés felé tart. És persze sokáig nem is merték említeni Gérecz Attila magyar költő, öttusázó nevét, hisz ő az 1956-os forradalom hősi halottja volt, s mint ilyent még a hírét sem ismerhettük.
Ennyit hát november 7-ről, erről a sok vörös piszokkal összekent napról, amely lassan visszanyeri az őt megillető – hétköznapi fényét. Erkel Ferenc valóságos fényének persze mit sem ártott ez a közel százados, vérben tocsogó intermezzo.
M.S. – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
