Közel hetven zarándok gyűlt össze október 22-én, szombaton reggel a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony-templom előtt, hogy együtt induljanak el a Berecz Skolasztika bencés apáca, a tiszaújfalui (ma tiszaalpári) kolostor alapító perjelnője tiszteletére megtartott tizedik gyalogos zarándoklatra. Szudóczkiné Barna-Pap Rozália beszámolóját szerkesztve közöljük.
A Kiskunfélegyház és Tiszaalpár közti közel húsz kilométeres táv jó lehetőséget adott az elmélyülésre, az imádságra, a beszélgetésre és az éneklésre. Az út pihenőiben az istenképeinkkel kapcsolatos gondolatok segítségével mélyedhettek el a résztvevők.
A zarándoklat, amely egy évtizedes múltra tekint vissza, azt tűzte ki feladatául, hogy mind jobban megismertesse az embereket Berecz Erzsébet Skolasztika testvér ragyogó életével. A bencés obláta jelmondata vot: „Mindent a jó Istenre bízok, és a Nagy-Alföld portengerében picike homokszem leszek.”
Berecz Erzsébet Celldömölkön született 1898-ban. Nem igazán vallásos, de nagyon szerető családban nőtt fel öt testvérével együtt. Gyerekkorában már kitűnt segítőkészségével és a többiek iránti jószándékával. 1914-ben, amikor kitört az első világháború, ápolónőként dolgozott a Vöröskereszt szolgálatában, sebesült katonák mellett. Később Tiszaugra került, ahol lelkesen vetette bele magát a munkába: a tanyákat járva ismerkedett meg a falu népével, akik javarészt írástudatlan és hitükben is teljesen járatlan emberek voltak. Összegyűjtötte és hittanra, írni-olvasni, varrni, hímezni tanította őket a Tüzes missziós iskolában, betegeket látogatott, vasárnaponként prédikált, missziókat szervezett.
Csodálatosan jó kommunikációs képességei voltak: a gyerekektől kezdve a legényeken át az idős emberekig mindenkivel szót értett, mindenkivel kedves és mosolygós volt, úgy tudott beszélni, hogy mindenkinek lekötötte a figyelmét. Vele született pedagógiai érzéke volt.
1924-ben bencés obláta lett, vagyis a világi harmadrend tagja, ekkor kapta a Skolasztika nevet. Ettől kezdve az foglalkoztatta, hogy egy oblátaházat hozzon létre, ahol néhány társával együtt élve, önállóan végezheti tovább a missziós munkát. 1927-ben álma megvalósulhatott – a tiszaújfalusi régi majorsági házban kezdett új életet három oblátatestvérével. Egy év múlva a pápa engedélyezte a Szent Benedek Leányai Társaság létrejöttét.
Betegsége 1931-től mindinkább elhatalmasodott; pár hónapot az Adria partján, majd az osztrák Alpokban töltött szanatóriumban, és kicsit javult is az állapota. 1932. október 20-án budapesti missziós házukban költözött el ebből a világból.
Amit Skolasztika elvetett, néhány év alatt szárba szökkent. 1950-ben 48 nővér működött kilenc házban – többek között Csépán, Szarvason, Budapesten. A szerzetesrendek feloszlatása sem tudta megszüntetni azt, amit Skolasztika elkezdett: a közösség az illegalitásban is gyarapodott. 1990-ben a közösség újraindult Pannonhalmán, 1992-től pedig az alapítás helyén, Tiszaújfalun (most Tiszaalpár) működik újra.
A zárdatemplomba való megérkezés után a jubileum emlékére mandulafát ültettek a nővérek és a zarándokok. Ezt követően a bencés nővérek finom ebéddel várták a résztvevőket, amely a lelki táplálék és a közel húsz kilométeres út után igazán jóleső volt. A napot gitáros szentmise zárta.
Berecz Skolasztika testvér egyszerű, ám annál értékesebb élete mindannyiunk számára példa, hogy miként válhatunk hétköznapi emberekből virágzó életű szentté. Ő maga írja elmélkedésében: „Rajtam is ki kell virágoznia az istenszeretet vörös rózsáinak.”
Boldoggáavatási eljárása folyamatban van. Bízunk abban, hogy minél hamarabb a szentek között tisztelhetjük.
Szöveg: Szudóczkiné Barna-Pap Rozália
Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Fotó: Balázs Fanni
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
