Juhos Benjamin ferences diakónus tartotta A Szó szimfóniája – kultúra, ferencesség, korkérdések című előadás-sorozat őszi félévének nyitó előadását Budapesten, a Pasaréti Közösségi Házban október 10-én.
A Mit tanít a teológia az állatokról? Hogyan szeressük az állatokat? cím, a napjainkban aktuális téma sokakat odavonzott Pasarétre. A kivetítőn rögtön egy állatos kép fogadta az érdeklődőket: Benjamin testvér Zénóval, a zalaegerszegi rendház beagle-jével.
A június elején diakónussá szentelt előadó, aki a rendbe lépése előtt a természettudományok egy határterületén dolgozott informatikus-mérnökként, elmondta, gyerekkorában egy debreceni panellakásban élt, ahol kisebb állatokat tarthatott ugyan, azonban az előadás címében megfogalmazott kérdés valójában nem a gyerekkori állatszeretetéből fakadt. Az őt évek óta foglalkoztató témát egy hét évvel ezelőtti rendházi beszélgetés hozta az életébe, amely akörül forgott: vajon a mennybe juthatnak-e az állatok is. E kérdésen töprengve arra a megállapításra jutott, hogy erre nem is olyan egyszerű válaszolni. Ekkor kezdett el azon gondolkodni, azt körbejárni, mit is mond a teológia az állatokról.
Ez a tény is azt mutatja, hogy Ferencre gyakran olyanok is hivatkoznak, akik egyébként nem állnak szoros kapcsolatban az Egyházzal, vagy akár nem is hívők.
Amikor az ember és az állatok kapcsolatáról gondolkodunk, akkor számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy napjaink ökológiai problémái közül sok sújtja az állatokat is: az élőhelyeik pusztítása, környezetszennyezés, éghajlatváltozás sorakozik ezek között. A környezetvédelmi kezdeményezések mellett az elmúlt évtizedekben számos állatvédelmi kezdeményezés is elindult. Érdekes azonban megfigyelni azt a jelenséget is, hogy ezek többsége elsősorban a háziállatokra összpontosít. Benjamin testvér kivetítette sokak kedves mémjét, amelyen a felső képen egy zord farkas évezredekkel ezelőtt azon gondolkozik, odamenjen-e a tűz körül melegedő emberekhez, hiszen: „Ugyan, mi baj lehet belőle?”; az alsó képkockán pedig, a jelenben egy szerencsétlen külsejű mopsz kuporog, akiből bohócot csináltak a gazdái, a fejére horgolt születésnapi tortát húzva. Ez a vicces kép valamilyen módon rámutat arra, hogy korunk emberét a hozzá legközelebb álló háziállatokhoz is sokszor ellentmondásos viszony fűzi.
Az állatjogi mozgalmak felvetései szolgáltatták a következő nagyobb témát, többek között Peter Singer ausztrál filozófus (az Animal Liberation. A New Ethics for Our Treatment of Animals című 1979-es kötet szerzője) munkásságát érintve. „Habár mi magunk ugyan nem vagyunk rasszisták, de a legtöbben közülünk fajsoviniszták” – idézte Singer egy kijelentését. A teológiai gondolkodás számára is kihívást jelent a szerzőnek az a – egyébként napjainkban mások által is megfogalmazott – véleménye, miszerint az ember és az állatok között nincs lényegi különbség, és hogy az ember és az állatok alapvető megkülönböztetése pusztán önkényes elgondolás.
Az állatokhoz fűződő kapcsolatunk változását fejtegetve Benjamin testvér utalt rá, a természettudományok is jelentős változáson mentek át: megjelent az evolúcióbiológia, az etológia, a humánetológia, az evolúciós pszichológia. E tudományok felől közelítve is az ember és az állatok közötti hasonlóság, illetve különbözőség kérdése merül fel. Az előadó példaként idézte Charles Darwin egy gondolatát, amely szerint: „Az ember és az állatok között csak fokozati különbségek vannak.”
Az előadás második felében Benjamin testvér arra kívánt rámutatni, hogy a teológia milyen válaszokat tud adni az ember és az állatok egymáshoz való viszonyával kapcsolatban felmerült új kérdésekre.
Először a Szentírás teremtésfelfogásáról beszélt, amely szerint egy személyes létező áll a teremtett világ mögött. Az a gondolat, hogy a természet erői nem isteniek, hanem a Teremtő Isten alkotásai, az ókorban egészen újszerű, egyedi volt. A Szentírás tanítása szerint az ember is Isten teremtménye, és ebben az értelemben egy a teremtmények közül, ugyanakkor sajátos méltósággal és felelősséggel is bír. Az ember, akit Isten a saját képmására alkotott, azt a feladatot kapta, hogy „művelje és őrizze” a teremtett világot (Ter 2,15).
A Szentírásban az ember és az állatok kapcsolatáról is gyakran esik szó különböző összefüggésekben. A teremtés történetében például azt olvashatjuk, hogy Ádám nevet ad az állatoknak, Isten mintegy segítőtársul adja neki őket, azonban Ádám mégsem talál bennük igazi társára, szüksége volt Évára is. Noé történetében pedig arra látunk példát, hogy Istennek az emberrel kötött szövetsége az állatokra is kiterjedt. Noé történetében azt is láthatjuk, hogy az állatok bizonyos értelemben létükben az emberre utaltak. Illést történetében pedig, amikor egy holló vitt számára táplálékot a pusztában, arra látunk példát, hogy az ember is ráutalt az állatokra. A zsoltárokban pedig sokszor úgy jelennek meg az állatok, mint akik az emberrel és az egész teremtett világgal együtt Istent dicsérik.
A Szentírásban az állatok ugyanakkor nemcsak csodálatra méltóak, hanem olykor félelmetesek is. Az embernek a vadállatok általi fenyegetettsége rámutat arra, hogy a bűnbeesés által az embernek nemcsak Istennel és a másik emberrel való kapcsolata sebződött meg, hanem a többi teremtményhez való kapcsolata is megromlott.
Az egyház teremtésvédelemmel kapcsolatos tanításának egyik központi gondolata, hogy a teremtményeknek önértéke van. Ezért az állatok létének is nemcsak az ad értéket, hogy az ember számára valamilyen módon hasznosak, hanem mindenekelőtt az, hogy Isten szeretetből teremtette őket. „A dinoszaurusz életének is volt értéke, attól még, hogy embert egyet sem látott” – szögezte le Benjamin testvér.
Az ember és az állatvilág közötti hasonlóság és különbözőség kapcsán Benjamin testvér arról beszélt, hogy gyakran úgy tűnik, hogy bár
A Szentírás szerint a teremtmények közül egyedül az ember Isten képmása. A hagyományos filozófiai és teológiai gondolkodás szerint az ember két legsajátosabb képessége az értelem és a szabad akarat. Azonban napjainkban mintha ez a megfogalmazás is bővebb magyarázatra, kiegészítésre szorulna, hiszen egyfajta értelmi működés az állatokat is jellemzi. (Az előadó példaként felidézte Koko gorilla történetét, aki a gondozója szerint egy kétéves gyerek szintjén volt képes jelnyelv segítségével kommunikálni.) Hasonlóan azt is megállapíthatjuk, hogy valamiféle szabadsága az állatoknak is van, hiszen nem gépekként működnek.
Benjamin testvér arról beszélt, hogy ha az ember istenképiségét akarjuk jobban megérteni, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ember vallásos lény és erkölcsi lény. Az ember „Istenre képes” létező, és a teremtmények közül erkölcsi értelemben egyedül ő felelős a tetteiért. E mögött pedig az áll, hogy az embert Isten nevén szólította, személyes létbe hívta, és arra hívta meg, hogy személyesen válaszoljon az ő szeretetére, és hogy a többi ember és a többi teremtmény felé is szeretettel forduljon.
Benjamin testvér azt a kérdést is feltette, hogy vajon személy lehet-e egy állat? Az előadó utalt Csányi Vilmos etológus Van ott valaki? című könyvére, és ebből kiindulva megállapította, aki belenéz egy kutya vagy egy ló szemébe, nehezen tudná azt mondani, hogy „nincs ott senki”. Amikor azonban a személyfogalmunkat jobban meg akarjuk érteni, figyelembe kell venni, hogy az az első keresztény évszázadok szentháromságtani vitái során alakult ki.
Ebben az értelemben az állatokat nem nevezhetjük személyeknek, még ha rendelkeznek is olyan képességekkel, amelyek az emberi képességekre emlékeztetnek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az állatok léte értéktelen lenne, vagy hogy puszta tárgyakként kellene rájuk tekintenünk. A Szentírás szerint Istent bensőséges kapcsolat fűzi valamennyi állathoz is.
Fontos és napjainkban gyakran feltett kérdés az állatok szenvedésének kérdése is. Erre – hasonlóan az emberi szenvedés kérdéséhez – nehéz röviden válaszolni. A Szentírás szerint a szenvedés valamilyen módon az ember bűnének következményeként jelent meg a világban. Napjainkban kézzelfoghatóan is tapasztaljuk, hogy az állatok szenvedése gyakran az ember felelőtlen környezetromboló magatartásának a következménye. Ugyanakkor az is egy érdekes kérdés, hogy az állatok esetében milyen értelemben beszélhetünk szenvedésről. Hiszen a szenvedés az ember esetén nem pusztán valamilyen fizikai fájdalom érzetét jelenti. „Mi gyakran jobban szenvedünk, ha valaki nem szeret minket, mint ha fáj a fogunk” – szögezte le Benjamin testvér, utalva rá, hogy a legnagyobb szenvedések a bűnből fakadnak.
Az előadáson szó esett arról a kérdésről is, hogy vajon lesznek-e a mennyben állatok. A Szentírás és a teológiai hagyomány alapján erre a kérdésre – Benjamin testvér szavai szerint – nem tudunk egyértelmű választ adni. A hitünk lényegéhez tartozik azonban az a tanítás, hogy az embert Isten testben is fel fogja támasztani.
Az előadás zárásaként Benjamin testvér Assisi Szent Ferenc példáját állította elénk. Az ő testvéri szeretete a teremtmények, és közöttük az állatok iránt is, sok helyütt megjelenik az életrajzaiban. Ha ennek a szeretetnek a forrását keressük, akkor azt találjuk, hogy az valamilyen módon mélyen összekapcsolódott Ferencnek a megtestesülés iránti mély tiszteletével. Az egész teremtett világ legnagyobb értékét, méltóságát az adja, hogy Isten Fia, aki által és akiért teremtetett minden, megtestesült, emberré lett.
Ferenc minden teremtményben Istennek ezt az irántunk megnyilvánuló végtelen szeretetét szemlélte. Ezért nevezte testvéreinek az állatokat, a virágokat, sőt még az élettelen teremtményeket is.
Az életrajzokban számos elbeszélést találunk Ferencnek az állatok iránti különleges szeretetéről is. Például arról, hogy visszadobott kifogott és ajándékba kapott halakat, vagy hogy megsiratott egy disznó által széttépett báránykát. A legismertebb azonban minden bizonnyal az az elbeszélés, amikor Ferenc a madaraknak prédikált, és Isten dicséretére buzdította őket. Ez a történet újra rámutat arra, hogy bár sajátos értelemben csak az embert tartjuk vallásos lénynek, ez nem azt jelenti, hogy az állatok léte idegen lenne Istentől. Minden teremtmény arra hivatott, hogy egész létével mintegy Istent dicsérje. Az ember különleges hivatása pedig, hogy ezt a dicséretet, ahogy Szent Ferenc is tette, az egész teremtett világ nevében is bemutassa Istennek.
Az előadás utáni kérdések között felmerült az is, hogy vajon Ferenc evett-e húst. Benjamin testvér rámutatott, hogy fontos kortörténeti háttér, hogy akkoriban terjedt el a katharok mozgalma, és Ferencnek velük szemben a megtestesülés és a testi lét értékét kellett hangsúlyoznia. A katharok ugyanis nem ettek húst, azonban ezt egyfajta szélsőséges aszketizmusból tették, amely mögött az anyagi világnak a rosszal való azonosítása és elutasítása állt. Az életrajzok alapján Ferenc is sokszor böjtölt, azonban tőle távol állt a teremtett világ megvetése. Azt is tudjuk róla, hogy bizonyos alkalmakkor, különösen nagy ünnepeken, vagy ha beteg volt, evett húsételeket is, és ezt a szerzetestársainak is megengedte, tehát a mai értelemben véve nem volt vegetáriánus.
Forrás és fotó: Ferences Média
Kiemelt kép: Kiss Didák OFM
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
