Helyezne piócát a szeméremajkaira az esküvője előtti napon, csak azért, hogy a leendő férje meg ne tudja, hogy már nem szűz? Nem kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, a nőolvasóknak szóló kérdésre a válasz közel 100 százalékban „nem” lenne. De vajon hogyan válaszoltak volna a jó pár évszázaddal ezelőtt élt menyasszonyok? A középkorban a legtöbben alighanem igennel, ebben az időszakban a keresztények körében ugyanis kirívó bűnnek számított, ha egy nő már házasság előtt szexuális kapcsolatot létesített valakivel. De mit lehetett tenni, ha a menyasszony idő előtt elvesztette a szüzességét, azt azonban nem szerette volna, ha ezt férje is megtudja?
A női hűség elvárásának biológiai-evolúciós alapjai vannak, az apa szempontjából ugyanis kulcsfontosságú annak biztosítása, hogy génjei tovább öröklődjenek, az asszonyi hűtlenség pedig ennek komoly gátja lehet – az apa kiléte ilyen esetben megkérdőjeleződik. A patriarchális társadalmi berendezkedés – a középkori Nyugat-Európában pedig kétségkívül ez a társadalomszervezési forma volt kizárólagosan jelen –, amelyben a nőket gyakorta kvázi tulajdonként kezelik, ráerősít a női hűtlenség tilalmára.
A középkorban emellett a házasság keresztény felfogása, az intézmény szentségének doktrínája, valamint a Szűz Mária-kultusz is hozzájárult ahhoz, hogy a menyasszonnyal szembeni elvárás lett a szexuális előélet nélkül történő házasságkötés.
A nők szüzességét különféle módszerekkel ellenőrizték. A szüzességi tesztek gyakorta bukkantak fel orvosi értekezésekben, de más, a közép- és kora újkorban keletkezett művekben is időről időre olvashatók voltak.
Ágyban fekvő pár egy 15. századi illusztráción
Mint arra a témának egy egész könyvet szentelő Kathleen Coyne Kelly Performing Virginity and Testing Chastity in the Middle Ages című művében rámutat, a középkorban a kiműveltebb emberek úgy gondolták, a szüzességről leginkább a méh állapota, és nem a szűzhártya intaktsága vagy annak hiánya árulkodik.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az orvosi értelemben kevésbé pallérozott férfiak utóbbi állapotát ne tartották volna a szüzesség fontos indikátorának. Nem mindenki volt ugyanis tisztában azzal, hogy annak ellenére hiányozhatott valakinek a szűzhártyája, hogy még nem közösült senkivel vaginálisan, az aktus közbeni vérzést pedig akár a menstruáció is okozhatta (azzal azonban megfelelő anatómiai ismeretek híján kevesen voltak tisztában, hogy a menstruáció intenzívebb és erősebb vérzéssel jár a szűzhártya átrepedésénél).
Ha az ifjú (vagy nem annyira ifjú) férj vérzést észlelt az első aktus közben, azt legtöbbször az érintetlenség jeleként fogta fel, így a „tisztátalan”, de okos menyasszony az esküvő időpontjának menstruációja idejére való időzítésével átverhette a férjet.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
