Az 1956-os forradalom és a rendszerváltozás cigány hőseiról szóló kiállítás nyílt a Terror Házánál

Az 1956-os forradalom és a rendszerváltozás cigány hőseiról szóló kiállítás nyílt a Terror Házánál

Az 1956-os forradalom és a rendszerváltoztatás idején példaértékű szerepet vállaló magyar cigány hősöket bemutató tablókiállítás nyílt kedden Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt.

Az Együtt, szabadon Magyar cigány hősök című kiállítás megnyitóján Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos kijelentette: a magyar cigány hősök az alapértékeket ápolták, azokra építették a jövőt.

A politikus közös felelősségnek nevezte egy olyan jövő építését, amelyben nem az a kérdés, hogy valaki roma vagy sem, hanem az, miként tud hozzájárulni a közösség javához, megerősíteni Magyarország gazdaságát. Megjegyezte,

amikor a cigányságról esik szó, az emberekben két kép a cigány kultúra gazdagsága és a nyomor, a szegénység  szokott elővillanni.

Magyarországon azonban 2010 óta soha nem látott egység valósult meg – mondta, kiemelve, hogy az egység adja az erőt, a hitet és a reményt a nehézségek leküzdéséhez.

Sztojka Attila beszédében üdvözölte a miniszterelnök azon szavait, amelyek szerint a cigányság felzárkózási folyamatait „programszinten támogatni kell.

A kormánybiztos megemlékezett a napokban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészről, zeneszerzőről, a magyar dzsessz kiemelkedő alakjáról.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy

a tablókiállítást eddig felvakban, kisvárosokban és megyeszékhelyeken sok-sok tízezer ember látta.

Hírdetés

A kiállítással arra tettek kísérletet, hogy újrakezdjék a párbeszédet a magyar cigányság szerepéről és helyéről

– hangsúlyozta.

A tárlat büszkén mutatja be azokat a cigány embereket, akikre az egész nemzet felnéz

– fogalmazott Schmidt Mária, aki szerint a tablón megjelenített emberekben közös, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, és képesek voltak „fényt vinni a világba”.

Kijelentette:

a szocializmusban nemzedékek nőttek fel úgy, hogy hazugság vette körül őket.

A magyar cigányság életét, sajátos kultúráját, életvezetési szokásait, nyelvét, és a többségi társadalom velük kapcsolatos magatartását is megmérgezte a hazugság – fűzte hozzá.

A rendszerváltoztatásra utalva Schmidt Mária azt hangoztatta: ezelőtt 33 évvel a hazugság megszüntetésére szövetkeztünk, ebben a cigányságnak is fontos szerepe van és volt.

A hősökre való emlékezés fontosságát hangsúlyozva felidézte:

a Terror Háza Múzeum kezdeményezte, hogy közterületet nevezzenek el Puczi Béláról, a 1990. márciusi marosvásárhelyi vérengzés során a magyarokat védelmező hidegvölgyi cigányok egyik vezéralakjáról, valamint dokumentumfilmet készítettek Szakcsi Lakatos Béláról; ez a művész halála miatt hiánypótlóvá vált.

A Terror Háza Múzeum MTI-hez eljuttatott összegzése szerint a tárlat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosság együttműködésében valósul meg.

A tablókiállítás eddig 27 helyszínen járt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »