Moszkva odacsap

A hülyegyerek az osztályban terrorizálja az osztálytársait, különösen egy Zöldi Lacika nevű, aki az utóbbi időben Zeldiv Laszolov néven szólíttatja magát. Kapott pár pofont, de nem értett belőlük. Sőt még áthívott magához pár hulligánt az többi osztályból is.

Az igazgató végül kénytelen lépni komolyabb eszközzel.

Tulajdonképpen ez zajlott a kijevi NATO-kirendeltséget vezető hunta kapcsán is. Nagyobb erő kell a helyre tevéséhez, s ez most megvalósul: Oroszország nyílt csatába kezd, immár nem kímélve az ellenséget.

Nagy a pánik liberális körökben. Ezt jól jelzik az álhírek.

Hírdetés

Kedvencem a BBC moszkvai riportja, melyben bemutatnak az egyik moszkvai repülőtéren egy 40-méteres sort “menekülnek az orosz hadkötelesek” szöveggel.

Na most, én amikor augusztusban Törökországba mentem nyaralni 60-, sőt 80-méteres sort is láttam, ezek szerint az EU-állampolgárok pánikszerűen menekültek az idei nyáron Törökországba?

Egyébként Oroszország minden háborút így nyert meg, évszázadok óta. Hatalmas emberáldozattal, s az ebből adódó erőfölénnyel.

Persze a fronton meghalás, megsebesülés olyan, mint a vécépucolás: mindenki tudja, hogy valakinek meg kell tennie, mert ellenkező esetben nagy baj lesz, de mindenki abban reménykedik, nem ő lesz a tényleges cselekvő.

A kérdés már csak az, hogy az agresszív NATO-tömb bevet-e végső kétségbeesésében atomfegyvert.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »