Régi a történet, még megboldogult rádiós életemből való, ám mostanában gyakran eszembe jut. Történt, hogy tettem vagy mondtam, de lehet, hogy csak hangosabban gondoltam valamit, ami a főnökömnek nem tetszett. Mindegy is, a lázadást nem szívlelte, így egy hónapra eltiltott a mikrofontól, nem csinálhattam anyagot, műsort. Így szankcionált. Jó dolgom volt, kávét főztem, iratokat rendezgettem, sztorikkal traktáltam a kollégákat, míg ők meg sem álltak, ráadásul az én munkámat is el kellett végezniük. Eszement döntés volt. De – hála istennek – az egy hónapból egy hét sem lett, a főnök rádöbbent, nem engem szankcionált, a kollégáimra hullott a büntetés. Olyan fegyver ez, ami visszafelé is elsülhet. Hibás döntést revideálni viszont valóságérzékelésre vall.
A sikeres politikának is ez az ismérve, képes-e felismerni az érdekeit, és érzékeli-e döntéseinek következményeit. Brüsszel ámokfutását nézve az unió már régen elveszítette a realitásérzékét, mindezt még végetlenül hamis, álszent ideológiába is burkolja, és gőgös elszántságában még meg is bélyegzi és bünteti azokat, akik mernek másként vélekedni a szankciós politikáról.
Az orosz–ukrán háború a kétszázadik napján is túl van, a vége sem látható, és Európa csak mantraként mormolja a szankciókat, amelyek, a napnál is világosabb, hogy sehová sem vezetnek, csak felmérhetetlen, visszafordíthatatlan gazdasági rombolást végeznek. Hasznuk csak egy, cáfolhatatlanul kiderült, Oroszország sokkal erősebb, mint gondoltuk, és Európa sokkal gyengébb és sebezhetőbb, mint reméltük.
A cselekvőképesség bajban mutatkozik meg, nekünk pedig már a koronavírus-járványkor rá kellett döbbenünk, az uniónak áthidaló elképzelései sincsenek, nem még megoldásai. És most ugyanezt látjuk, a Bizottság Washington pincsijeként rohamtempóban nekiállt szankciózni, és fel sem mérte, mindez milyen következményekkel jár Európa lakosaira nézve, hogy megbénítja a kontinens energiapiacát, és megbontja az egzisztenciális biztonságot, milliókat az elszegényedésbe sodorva. Arról persze, mi módon lehet a válságból kikerülni, amibe belelavírozták az országokat, dunsztjuk sincs. Mert a nagy stratégia abban kimerül, hogy a telet büdösen fázzuk végig.
De legyünk elégedettek, hiszen szolidárisak vagyunk – azzal, amihez egyébként sok közünk nincs. Pedig csak egy nagy levegőt kellene venni Európának, és befejezni az oroszokat hizlaló, a sajátjaikat tönkre tevő szankciózást, és megtalálni azokat a diplomáciai lehetőségeket, amelyek végre a békéről és nem a háborúról szólnának.
Ehelyett balga döntések születnek, már a szürrealitásnak sem vagyunk híján, ezek közül is dobogós Svájc, ahol még talán radiátorkommandót is felállítanak, hogy dutyiba dugják azokat, akik 25 fokra merik majd felfűteni lakásukat. Eszementségből tehát van elég, annál kevesebb a józanság.
Nem sok, a helyzetet reálisan érzékelő mondat született mostanság Európa nyugati felén. Ezért is keltett figyelmet a német külügyminiszter még júliusi, tegyük hozzá, megdöbbentő jóslata. Annalena Baerbock úgy fogalmazott, ha nem kapnak orosz gázt, ősszel már esélyük sem lesz Ukrajnának segíteni, mert a népfelkeléssel lesznek elfoglalva. Súlyos mondat, és azóta más források is megerősítették, több országban válságforgatókönyveket készítenek, mert zavargásokra számítanak az elszabadult árak miatt. A kiszolgáltatottság, a fenyegetettség beláthatatlan következményekkel járó indulatokat szabadíthat fel, az éhséglázadás természetrajza ugyanis nem a néma, békés tüntetés.
Ezt láthatóan az országvezetők is felmérték, mert ugyan a nép által nem választott, és a senki felé elszámolással nem tartozó Bizottság hozhat bornírt döntéseket, de az emberek a cechet a kormányaiknak nyújtják be, a népharag rájuk zúdul. Lassan a legtöbb kormány elindul azon az úton, amin Orbán Viktorék már hónapok óta mennek, válságkezelő intézkedésekkel próbálják enyhíteni a lakossági terheket.
Ehhez képest Szlovákiában kormányválságnak csúfolva játssza a Matovič–Sulík tandem seggrepacsi játékát, nem érzékelve a helyzet komolyságát. Az árszabályozási hivatal még nyáron figyelmeztetett, a háztartások számára csak a gáz ára 170 százalékkal is növekedhet, de az áramnál sem számíthatunk sokkal kevesebbre, és mindezt duplán, még az élelmiszerekben is megfizetjük. A kormánynak tehát előbb-utóbb lépnie kellene, ha nem akarja csődbe lavírozni az országot. A parttalan ötletelés már kevés. Matovič most megszabadult Sulíktól, itt a remek alkalom, hogy megmutassa, vannak életképes javaslatai, már nem fékezik. Csakhogy teljesen nyilvánvaló, Igor Matovič és Eduard Heger teljességgel alkalmatlan az országvezetésre, kisebbségi kormányban meg pláne. Már csak az a kérdés, mikor buknak bele a tehetetlenségükbe, megvárják, amíg a nép zavarja el őket? Minél hamarabb véget ér ez a csúfos kormányzás, annál kisebb lesz a kár.
Megjelent a Magyar7 2022/37.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
