Érdemes szemügyre venni, mennyit változott az újságírás mint szakma, vagy mekkora különbség van egy-egy publikáció között akár pár évtizedes időintervallumban is. Távol álljon tőlem a "régen minden jobb volt" nosztalgiája, mert egyrészt ez nem lenne igaz (a sok esetben romló tendencia viszont igen), meg azért manapság is találhatunk üdítő kivételeket az életünk minden frontján. Nincs ez másképp az újságírással sem, de mostanában több barátommal beszélgettünk arról, mekkora lejtmenetbe kapcsolt ez a szakma is. Nyilván az ember senkitől nem vár doktori disszertációt, és a mai rohanó világban végtére érthető is, miért olvasnak el kevesebben egy maratoni hosszúságú írást, de sok helyen igazából magával az írással sem fáradoznak már. A Facebook működéséhez optimalizált clickbait, az eredeti mondanivalóval köszönőviszonyban sem lévő címek, felesleges riogatások, vagy adott esetben nyílt hazugságok tarkítják ezt az ágazatot, amely így egyszerre alakítja és kiszolgálja a hírfogyasztási szokásokat. A csúcsra járatott paráztatás hogy, hogy nem, de a koronavírus-járvánnyal kezdődött és mivel "kikutatták", hogy működik a dolog, folytatták is, helyenként egészen nevetséges elemekkel.
Az itt látható, cikkcímekről készült képek csak egy válogatásnak felelnek meg. Lassan minden napra jut egy ilyen, és nem állítom, hogy többen ne látnának át rajta, de egészen biztos vagyok benne, hogy mind a mai napig sokaknál működik ez az állandó hisztériakeltés, pánikoltatás. Mindez nyilván tudatos, az így szorongó emberek sebezhetőbbek, gyengébbek, és úgy általában jobban ki lehet használni egy mentálisan tönkrevert társadalmat (a példákból látszik, hogy ez természetesen nem kizárólag magyar jelenség). Egy ilyen módon kimerített társadalomnak nincs akarata, könnyen hajlik, ráadásul előbb-utóbb ez a stresszfaktor megmutatkozik majd emberi kapcsolatain, magánéletében is, egészen a legkisebb közösségekig, a családig bezárólag.
Világunk átformálását nem ostobák végzik. Ha tudnák, hogy a módszer már kontraproduktív, leálltak volna vele, de mivel nem teszik, ezért hasznosnak tartják. A példákból az is jól látható, hogy a "cikkek" túlnyomó többsége az egészséggel kapcsolatos és mindig valamely "tudományos eredményre" hivatkoznak érv gyanánt.
Így tudhatjuk meg, hogy "a tévénézés növelheti a súlyos vérrögök kockázatát" (mondjuk amennyi szenny ömlik abból is, ez akár még igaz is lehet), vagy, hogy "számolni kell Magyarországon a porból behurcolt kórokozókkal". A személyes "kedvencem" még mindig "a folyókban és tavakban tenyésző agyevő amőba", sokak fejében bizonyára éhen halna.
Érdemes megfigyelni még azt is, hogy a legritkább, csak elkerülhetetlen esetekben lokalizálják magában a Facebook-megosztásban és a címben, honnan van a hír. Az említett amőbák például az Egyesült Államokban okoztak megbetegedéseket, a delikvens a bejegyzés alapján viszont teljes joggal gondolhatja, hogy hazánkról van szó.
Amikor pedig ezekbe belegondolunk, ne felejtsük el, hogy ugyanezek az orgánumok tartják magukat "mértékadónak", vagy ugyanezek várják el, hogy hallgassunk rájuk, higgyünk nekik más témákban is. A bizalom eljátszása, az azzal való visszaélés a legundorítóbb emberi tulajdonságok közé tartozik, így, ha tényleg valami krízishelyzet, vagy (globális) katasztrófa alakul ki, azok, akik eddig átláttak a szitán, már akkor sem fognak hinni ezeknek a csatornáknak, ha történetesen igazat írnának. Gondolom, senkinek nem kell bemutatni a leány meséjét, aki minduntalan farkast kiáltott, amikor pedig ténylegesen rárontott az állat, már senki nem hitt neki, ami végül az életébe került.
Persze tudatos szemlélettel, kritikai érzékkel van kiút a spirálból, ezt még a nem túl fényesnek gondolt jövő tekintetében is így gondolom. Ellenben jelen helyzetben a valódi kérdés még mindig az, sikerül-e végleg megtörni társadalmunk amúgy is labilis mentális állapotát?
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
