Ő volt a Hab vállalkozó kedvű agglegénye, aki „főállásban” megrögzött csajozógép. Az Éjjeli őrjárat című román filmben bekattant színházi rendező. Semmelweis Ignác, az anyák megmentője a Lázban. Mátray László most szlovák filmben játszik.
Marosvásárhelyen szerzett színészi diplomát 1999-ben. Azóta a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezető művésze lett. 2013-tól a budapesti Nemzeti Színházban is vissza-visszatérő vendég. Kaszás Attila-, Őze Lajos- és Jászai Mari-díjas színész. A Kojot című filmben nyújtott alakításáért a magyar filmkritikusok díját nyerte el.
Lassan tíz éve, hogy az otthoni mellett van egy másik élete is, Budapesten. Két ország, két színház között ingázni hosszú távon fárasztó lehet.
Hol Pesten vagyok, hol otthon. Mindig becsúszik egy felkérés, amely erősen csábít Budapest irányába. Most is lesz egy film, amelynek a forgatása májustól decemberig fog eltartani. Sepsiszentgyörgyben már az év elején meg kellett tennem a lépéseket, hogy minimálisra korlátozzam az otthoni színházi jelenlétem. Felmondani nem akartam. Nagyon nehéz kialakítani azt a helyzetet, hogy maradjak is, de mehessek is. A színház nyilván a prioritást akarja. Hogy ő diszponálhasson velem. Vannak előadások, amelyekben már le tudnak kettőzni, de eddig ez sem volt divat nálunk. Ide is, oda is csöpögtetem magam. Ez így most mindkét oldalon működik. A Nemzeti mellett Budapesten még a Dollár Papa Gyermekeiben is dolgoztam. Kíváncsi voltam, mit jelent a független színházi lét. Abban is helyt akartam állni. Egyelőre nem szeretnék Budapesten gyökeret ereszteni. Sokan ugyan már otthon is azt hiszik, hogy átköltöztem, pedig nem. Csak több a felkérés, sűrűbb lett a magyarországi programom.
Mi tartja Sepsiszentgyörgyben? Az otthonérzet? A gyökerek?
Nagyon jó az ottani színházi közösség. Amikor először elengedett a direktorom, Bocsárdi László, jó energiák repítettek, de nem kerestem új utakat. János vitéz, Bánk bán, Szindbád, Isten ostora, Brand – ezekben a darabokban kaptam szerepet a Nemzetiben. De szakmailag otthon is megtapasztalhattam mindent. Kielégítettek a feladatok. Ádám Az ember tragédiájában, Duncan, Skócia királya, Fülöp herceg, Puck, Antonio A velencei kalmárban, Valér A fösvényben, Popriscsin, Hamlet, Liliom – játszottam sokat az elmúlt húsz év alatt. Amióta jönnek a fiatalabb kollégák, jobban eloszlanak a feladatok. A színész agya akkor is kapar, ha sok munkája van, de még inkább akkor, ha kevesebb. Olyankor töpreng el azon, hogy mi lenne, ha elszerződne. Néha úgy érzem, hogy senyvedek, és most kellene egy nagy rakás fa, amit felapríthatnék.
Az utóbbi években filmszerepekből is több találja meg.
A filmforgatások mindig a feltöltődést jelentik. Otthon ez nem volt. Lefoglalt a színház. Most már teszek érte, hogy legyen. Meglovagolom a helyzetet, hogy a filmezésnek folytatása legyen.
Szörcsén, nem messze Sepsiszentgyörgytől van egy falusi élete is. Kerttel, karámmal, baromfiudvarral.
Lovaim voltak, juhok, bárányok. Tavasszal kimentek a legelőre. Csirkéket is vettem, maguktól kezdtek el szaporodni. Kijártak hozzám a testvéreim, ha napokig távol voltam. De most jön ez a nagy film, a hónapokig tartó forgatás. Eladtam a lovaimat, a juhokat, disznók sincsenek. Már csak kutyák, macskák, néhány kakas és tyúkok. A két kacsa a sütőben fogja végezni. Anyámat párszor kirendeltem hozzájuk, de lovakat etetni nem neki való feladat. Megoldottam. Nincs már fék, ami visszatartana. Ha szabad napom volt a színházban, akkor sem pihentem, mert elkapott a film. Rengeteget utaztam. Egy idő után ez is fárasztó. Az autómban laktam. A Nemzetiben most nincsenek előadásaim, csendesebb időszakot élek. Látom, hogy kötöttségek nélkül, szabadúszónak lenni sem könnyű. Főleg nem Covid idején, amikor minden leállt. Vakmerően nem ugranék a nagy semmibe, de meg kell állapodnom valahol. Azt pedig őszintén fel kell vállalni.
Mekkora a távolság Sepsiszentgyörgy és Budapest között?
Autópályán 760 kilométer. Jó tempóban hét és fél, nyolc óra. Persze csak akkor, ha a határon nem kell várni.
Erdélyi magyar színészként a román filmbe is sikerült betörnie.
A kolozsvári kollégák közül többen dolgoznak Bukarestben. Volt időszakom nekem is, amikor többször hívtak, csak nem volt egyszerű egyeztetni. Rá kellett volna állni arra a sínre. Sepsiszentgyörgy és Bukarest között 160 kilométer a távolság. Naponta oda-vissza megtenni ekkora utat sem autóval, sem vonattal nem egyszerű. A színház miatt erre nem is vállalkoztam.
Az Éjjeli őrjárat című filmnek semmi köze Rembrandt festményéhez.
Próba közben villanyoltás éri a színészeket. Technikai blokk. Még az öltözőbe sem tudnak eljutni, ezért jelmezben hagyják el a színházat. A néző pedig követi őket a kinti életben. Bizarr történet. Fel sem fogtam, milyen fontos szerepem lesz a filmben. A rendezőt játszom, aki ebben a rendkívüli helyzetben megragadja a színésznőjét, és bekattant állapotban magával viszi. Közben van egy szép monológom a színpadi fényekről. Mert ha nincsenek fények és árnyak, sziluettek, mi akkor nem is létezünk, állítja a rendező.
A Láz című rövidfilm a gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezésével híressé vált Semmelweis Ignácról, a korabeli orvostársadalom kivetettjéről szól, akinek nem volt könnyű meggyőznie a kollégáját arról, hogy alapos kézmosással megelőzhetők a kórházi fertőzések.
Egy olyan embert megformálni, mint Semmelweis, kivételes feladat a színész számára. Dupla felelősség. Fiatalkori barátját, egy másik orvost a szakmaiságával, a meglátásával billent át az általa képviselt irányba. A kitartása, a megszállottsága nagyon erős hatással volt rám.
Iveta Grófová rendezésében, a most készülő Emma és a halálfejes lepkében egy szlovák gárdistát játszik a negyvenes évekből.
Egészen pontosan egy magyarnak nevelt szlovák fiatalembert, aki teljesen belelkesül attól az ideától, hogy létre kell hozni a nagy Szlovákiát. Naiv lélek. Rossz szándék nélkül, tiszta hittel indul el ebbe az irányba. Aztán rájön, hogy milyen sűrű sötétség húzódik a fennen hirdetett eszme mögött. S akkor visszatér régi önmagához. Nem nagy feladat, de a történetben neki is megvan a maga útja. Lesüllyed a mély, riasztó bugyrokba, és felismerve a helyzetet azt mondja, ezt nem! Ő tiszta akar maradni.
Molnár Piroskával játszik a filmben, ő az, aki Jankót felnevelte.
Izgultam, mert ezt megelőzően nem találkoztunk, bár tudta, ki vagyok. Nagyra tartom őt, stresszelt, hogyan szólítsam, na de ő ezen lazán átsegített. Kellemes érzés volt ellazulni mellette.
Voltak idoljai, még mielőtt bekerült volna a marosvásárhelyi színművészetire?
Cserhalmi György. Őt alkatilag is rokon léleknek éreztem. Ha szóba került a neve, még inkább ráfókuszáltam. Színpadon látni nem volt egyszerű abból a távolságból. Nem tudtunk szabadon mozogni a két ország között. Aztán jöttek a főiskolás évek, és elhoztak bennünket egy-egy előadásra Budapestre. Nehéz volt követni a magyarországi színházi történéseket. Lohinszky Loránd a tanárom volt a főiskolán. Nyugdíjas színészként tanított bennünket, és még játszott. Tőle sokat kaptam.
A Habban Kerekes Vica partnere volt.
Nem voltunk régi ismerősök. Felmértük a dolgokat. Divatos kifejezéssel élve kóstolgattuk egymást. Egy hét után éreztük, hogy a dolog működni tud köztünk, hiszen a történet szerint össze kellett jönnünk. Belendültünk természetesen.
Igazi hősszerelmes a filmben.
Mókás is, mivel kicsit balek a fickó. Ilyen szerepem nem volt még. Nem egy macsó, hanem a hétköznapjait ügyesen megélő fiatalember. Észrevesz egy lányt, mindketten megnyílnak a másik előtt, és a vége egy kapcsolat.
A Nemzeti Színházban bemutatott Brandban, a bíró szerepében Törőcsik Marival hozta össze a színészi sorsa.
Hálás vagyok Zsótér Sándor rendezőnek, hogy bekerültem az előadásba. Hosszú időre feltöltötte az elemeimet. Törőcsik Marit látni, figyelni… természetes könnyedséggel mutatott meg óriási változásokat. Szertelen kislányt és mindent megtagadó anyát. Látott A velencei kalmárban, és a szívébe zárt. A Szindbádot próbáltuk a Nemzetiben, ő nem volt benne, de jött, hogy: „A nagy embert akarom nézni.” Irtó bájos volt. Minden szava jólesett. A Brand tapsrendjében maga mellé rendezett. Azt akarta, hogy egymás mellett állva hajoljunk meg.
Mivel lett több általa?
Nehéz ezt szavakba önteni. Az elszántsága, a jó értelemben vett fanatizmusa, a színházba vetett hite nagy erővel hatott rám. Azt is élvezettel néztem, ahogy vitázott Zsótérral. Tudta, mit akar. Háromszáznyolcvan lóerővel játszott. Ha rákapcsolt, a levegő is felizzott.
Jó hullám viszi előre, csak talpon kell maradnia.
Örkény István Tóték című darabja lett határkő az életemben. Már nem a lánglelkű ifjakat képviselem. Fordulóponthoz értem. Negyvenöt éves vagyok. Ez olyan életkor, amelyet el kell fogadnom. Már erről az alapról kell indítanom.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
