Az elmúlt napokban egy a nagyközönség számára alig ismert névtől hangos a sajtó: Alekszandr Dugin, aki az ellene(?) irányuló merényletkísérletet megúszta ugyan, de lányát felrobbantották egy Moszkva melletti város utcáján. Ki ez az ember? Putyin legközelebbi bizalmasa, Oroszország főideológusa, vagy elszigetelt futóbolond? Ki állhat a merénylet mögött, kinek állhatott érdekében a halála és milyen következményei lehetnek annak, hogy az orosz fővárosban robbantásos merényletet hajtottak végre? Kosztur Andrást, a XXI. Század Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
Az elmúlt napokban két, egymásnak ellentmondó narratíva vált uralkodóvá Alekszandr Duginnal kapcsolatban. Putyin közeli bizalmasa, a XXI. század Raszputyinja ő, vagy egy elszigetelt figura, akiről az orosz elnök még csak nem is hallott?
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a valóság valahol a két álláspont között van. Dugin nem csak Nyugaton ismert. Befolyásos gondolkodónak számít Oroszországban, még, ha nem is főideológus, akinek megpróbálják beállítani. Kétségtelen hatással van az orosz közgondolkodásra, hol jobban, hol kevésbé, de jelentéktelennek semmi esetre sem nevezhető.
Más kérdés, hogy Putyin tanácsadója sem volt soha.
A nyugati sajtótermékek szeretik az ilyen egyszerű, kicsit romantikus, misztikus megfejtéseket. Folyton azt nézik, ki lehet az orosz elnök fülébe suttogó szürke eminenciás, de ilyen figura nincs. Ha mégis, az biztosan nem Dugin. A hivatalos orosz álláspont és Dugin nézetei közti korreláció elsősorban olyan kérdésekben figyelhető meg, amelyek az orosz birodalmi gondolkodás számos irányzatában régóta, gyakorlatilag a 19. századi szlavofilek óta jelen vannak. A konkrét filozófiai háttér, amelyekre Dugin építi saját nézeteit, Putyinnál alig-alig bukkan fel.
Putyin saját konzervatív és tradicionalista nézetei egyik forrásaként egyébként két, a 20. század első felében alkotó emigráns gondolkodót nevezett meg korábban, Ivan Iljint és Nyikolaj Bergyajevet.
Ez alapján Dugin sem egy annyira eredeti gondolkodó.
Az ő eredetisége inkább abban rejlik, hogy a Szovjetunió szétesése után ő volt az elsők egyike, aki újra visszahozott bizonyos nézeteket az orosz közgondolkodásba. Honosította és némileg módosítva átvette a német konzervatív forradalom és a francia újjobboldal eszméit, azzal együtt, hogy a modern geopolitikát is elsők között képviselte Oroszországban.
Dugin népszerűsége abban rejlett, hogy az „importtevékenysége” ellenére is eredeti választ tudott adni az Oroszország előtt álló geopolitikai kihívásokra.
Nem csak átvette a korábbi orosz birodalmi gondolkodók nézeteit, de mondhatni kreatív módon szintetizálta azokat régi és új nyugati, jobboldali eszmékkel és más orosz irányzatokkal is, így megszületett egy kortárs eurázsianizmus.
Nem épp ezt az ideológiát kötik folyton Putyinhoz?
Az kétségtelen, hogy az elmúlt két évtizedben divatossá vált az Eurázsia-fogalom Oroszországban és az orosz vezetés körében, és Nyugaton valószínűleg éppen emiatt is tartották őt Putyin tanácsadójának. Az eurázsianizmus egyébként a 20. század eleji orosz emigráció szellemi terméke. Lényege, hogy az oroszokat sem az európai, sem az ázsiai civilizációk közé nem lehet besorolni, önálló civilizációt alkotnak.
Az elképzelés aztán egy időre elfelejtődött, sok tekintetben Dugin volt az, aki visszahozta a köztudatba.
Mennyire vált ezzel népszerűvé? Dugin mennyire volt a mainstream része?
Eleinte nem igazán. Dugin a nemzeti bolsevikok egyik ideológusa volt, akik Szovjetunió széthullása utáni orosz vezetés radikális ellenzékéhez tartoztak. A kétezres évek elején aztán fokozatosan leszakadt róluk, egyre több mindenben értett egyet rendszerrel, visszafogottabbá vált – párhuzamosan azzal, ahogy az orosz vezetés egyre határozottabbá vált a nemzetközi porondon.
De továbbra is van egy közeg Oroszországban, amely ugyan nem alkot egységes csoportot, de amelynek tagjai úgy vélik, a Putyin-rendszer még mindig nem elég erélyes az orosz nagyhatalmiság védelmében, mondhatni túl puha.
Bár Putyin személyét ritkán kritizálják, környezetét és a fennálló rendszert túl liberálisnak tekintik.
Dugin is ide sorolható?
Igen. Ez a kör a háború kitörése óta egyre hangosabb. Változásokat követelnek a kulturális életben, az államigazgatásban. Hogy távolítsák el a még mindig Nyugathoz húzó elemeket, söpörjék ki a rendszerből a megmaradt liberálisokat. Ez a szankciók hatására egyébként részben meg is történt. A nyugatosabb réteg fokozatosan veszti el pozícióit, hiszen megszakadtak a kapcsolatok, irrelevánssá váltak, miközben ez a radikális kör megerősödött.
Ők a leginkább elkötelezettek a „különleges hadművelet” mellett, így a Kreml számára is fontosak, annak ellenére, hogy sokszor fogalmaznak meg bírálatokat az orosz politika egyik vagy másik lépése vagy éppen egyes lépések elmaradása miatt.
Azt fontos itt is kiemelni, hogy ez a közeg nem érinti általában Putyin személyét, és azt is észben kell tartani, hogy nem egységes csoportról, hanem inkább egy tendencia képviselőiről van szó. Ezzel együtt Dugin ebben a táborban sem tekinthető feltétlenül hangadónak, relatíve keveset szerepelt ehhez a mainstream föderális médiában. Ismertsége talán 2014 körül volt a csúcson, azokban az években lehetett szorosabb kapcsolata a Kreml-lel, de nem volt Putyin bizalmasa.
Akkor minek köszönhető mégis, hogy Dugin lett Nyugaton az első számú orosz ideológus?
Valószínűleg annak, hogy kiváló kapcsolatai vannak, voltak bizonyos nyugati ideológiai körökkel. Ráadásul nagyon tiszta formában képviseli a Nyugaton eladható „fenyegető orosz birodalmi eszmét”, könnyen felkapja az ilyesmit a sajtó, idézhető nyilatkozatai vannak, a múltjában is vannak érdekességek. Ideális volt erre a szerepre.
Itt jutunk el a merényletig. Ha vannak befolyásosabb, ismertebb gondolkodók Oroszországban, akkor miért pont Dugint próbálták meggyilkolni? Vagy nem is ez volt a cél? Lánya volt az eredeti célpont?
Nehéz kérdés, mivel teljes bizonyossággal nem jelenthetjük ki, hogy ki a megrendelő és az elkövető. Az FSZB által nyilvánosságra hozott információk alapján azért annyi megállapítható, hogy a gyilkossággal vádolt nőnek valóban köze lehet az esethez. Ukrajna sem tudta még érdemben cáfolni, hogy ne lenne közük a robbantáshoz.
A két tábornak megfelelően két nagy teória van, vagy az ukránok voltak, vagy az oroszok, ezeket lehet aztán tovább bontani.
Az „ukrán” narratíva könnyen levezethető. Dugin és a lánya is könnyű célpontnak számítanak, nem védték őket, mégis kellően szimbolikus figurák ahhoz, hogy meglegyen a sokkhatás. Az elmúlt hónapok ukrán akciói mind-mind erről szólnak. Viszonylag könnyen elérhető célpontok, nagy sajtóvisszhanggal. A herszoni ukrán ellentámadás elmaradása még indokolttá is tehet egy ilyen merényletet, hiszen valamit adni kellett az ukrán közvéleménynek, Kijevnek szüksége volt a kommunikációs sikerre. A másik oldalról ugyanakkor jogos ellenvetés, hogy egy külföldi terrorcselekmény mennyiben szolgálja a segítségre szoruló ukránok érdekeit, hiszen visszaüthet Zelenszkijékre.
Épp ezért bukkant fel egy másik elmélet, miszerint kormányhoz nem köthető, ukrán magánakcióról van szó, állítólag brit támogatással, pontosan azért, hogy az ukrán kabinetet diszkreditálják.
Ez egy igazolhatatlan elképzelés, ami jórészt anonim csatornákon terjed, mindenesetre érdekes, ha másért nem is, az ukrán és orosz politikai élet intrikáinak megértése miatt – a Telegramon terjedő, jórészt ismeretlen forrásból származó pletykák ugyanis a mainstream médiába kerülve nagy befolyást tudnak gyakorolni a politikai viszonyokra.
A másik fő szál gondolom az oroszoké.
Így van. Itt is több ösvény kínálkozik. Az egyik a klasszikus hamis zászlós hadművelet, valami nagy akciót akarnak végrehajtani Ukrajnában, amihez kell a társadalmi támogatás. Én ezt nem tartom valószínűnek. Az orosz vezetésnek nincs szüksége már ilyesfajta legitimációra ahhoz, hogy adott esetben újabb, kiterjedtebb támadásokat hajtsanak végre, rengetegszer elmondták, hogy a Krím elleni támadás vörös vonalat jelentene számukra, márpedig ez az utóbbi időszakban többször is megtörtént. Felesleges lett volna még Dugint vagy a lányát is meggyilkoltatniuk.
Másik érv lehet, hogy a merényletet az ukránokra rákenve akartak nemzetközi szimpátiát kiváltani, csakhogy erről meg régen lekéstek már.
Egy Nyugaton tulajdonképpen ismeretlen újságírólány meggyilkolása nem fordíthat a trendeken, ezt a Kremlben is tudják. A harmadik, hogy Duginnak az ukrajnai hadműveletek bírálata miatt kellett volna meghalnia, szerintem szintén fals. Sokkal finomabb eszközökkel is meg tudták volna oldani Dugin elhallgattatását, mint egy autóba rejtett pokolgép, ráadásul a kritikái messze nem voltak olyan élesek és nem is értek el olyan tömegeket, ami ezt indokolná.
Rendben, nem az orosz állam volt. Milyen viszonyok uralkodtak a kormányon kívül rekedt orosz soviniszta körökben?
Értem, mire célzol, van is benne logika, hiszen az ukránokból most kiváló bűnbakot lehet csinálni, nem kell jobb alkalom. Ha valaki el akarja tüntetni ellenlábasait, akár ukrán, akár orosz oldalon, kecsegtetőnek találhatja a jelenlegi helyzetet. Viszont arra, hogy ez valami belső leszámolás lett volna, legfeljebb csak általánosságokkal utalnak azok is, akik ezeket terjesztik. Elmondják, hogy Duginnak voltak ellenségei, Darja Dugina egyik főnöke, Jevgenyij Prigozsin szintén megosztó figura, sok ellenséggel. De ez önmagában kevés.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
