Mindannyian hallottunk Urról, vagy Urukról, a világhírű mezopotámiai városokról, és a legtöbben ismerjük az Indus-völgy hasonló településeit, Mohendzsódárót és Harappát. Az ókori Kelet kutatói között már régóta evidenciának számít, hogy a két, egymástól igen távoli térség aktívan kereskedett egymással. De vajon kik éltek e két világ között az ókorban? A kelet-iráni kutatások az elmúlt évtizedekben arra jutottak, hogy a városiasodás nemcsak ennek a két vidéknek a kiváltsága volt, hanem máshol is már igen korán többezres metropoliszok jöttek létre.
Irán keleti részén található Dast-e-Lut, amely perzsa nyelven „üres sivatagot” jelent, és amely igazán méltó erre a névre. Mégis, a több mint 300 km széles, és csaknem 500 km hosszú, vízmosásokkal és homokdűnékkel egyaránt tarkított pusztaság, amely az afgán-iráni határ közelében terül el, több ezer éves városokat rejt magában. A Föld egyik legmagasabb átlaghőmérsékletű területe nem könnyíti meg Sor-i-Szoktha, Sahdad vagy Tepe Jahja ókori városai kutatóinak a dolgát.
Sor-i-Szoktha neve „leégett várost” jelent, és az iráni-afgán határ közelében fekszik. Csempészek, rablóbandák, forradalmak és politikai változások igen gyakran húzták keresztül a múltban elkezdett ásatásokat.
Az első európai, aki hírt adott Sor-i-Szoktháról, Stein Aurél, a híres magyar régész volt, aki rendszeresen szervezett expedíciókat Közép-Ázsiába és a Közel-Keletre. 1915-ben, a Beludzsisztánba szervezett útja közben fedezte fel a helyiek által leégett városnak nevezett ókori települést.
Egy helyi férfi pihen tevéivel a Dast-e-Lut sivatagban
A régészek ideje 1967-ben jött el, amikor Maurizio Tosi az Olasz Afrikai és Keleti Intézet képviseletében látott neki az ásatásnak, iráni régészek segítségével. A munkálatok 1978-ig folytak, azonban az országban történt iszlamista fordulat hatására kénytelenek voltak félbehagyni a kutatásaikat.
Az 1988–89-es ásatási szezonban folytatódtak a munkák, immár Szejjed Manszúr Szaddzsádi vezetésével, és az Iráni Kulturális Örökség és Turizmus Szervezetének felügyeletével. A városról azóta több mint 170 publikáció látott napvilágot, perzsa, angol, olasz, japán, német és spanyol nyelven. 2006-ban hat hónap alatt a 150 hektáros területen mintegy 130 régészeti lelőhelyet tártak fel, amivel akkor megdöntötték az egy helyről előkerülő leletek rekordját.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
