Mi a különbség a bitófán a hurok és az orosz csővezeték között?
Az egyikre akasztanak, a másiknak a végén összecsuklanak. Jelen esetben a valaha működő Német Szövetségi Köztársaság teszi ezt, amely az energia, az autózás, a mezőgazdaság, a bevándorlás és a nemi szerepek területén zöld barakk-kártyavárrá változott.
Most ott áll Putyin csővezetékéhez és gázcsapjához hegesztve. 2022–23-ban nincs semmiféle reménykeltő választási lehetőségünk arra az esetre, ha összeomlik az állam.
Az egész Európai Uniót beszippantaná ennek az új építésű „színesköztársaságnak” (Buntesrepublik) a mélyrepülése.
Nem olyan gazdag a fantáziám, hogy kizárjam az ilyen összeomlás lehetőségét. A hagyományos energiaforrásokról lemondó holocénszkeptikusok anélkül akarják Németországot egy szürreális jövőbe repíteni, hogy B tervük lenne. Kerül, amibe kerül, akkor is, ha az országot – ahogy Annalena Baerbock külügyminiszter-színésznő júliusban fogalmazott – népfelkelések rázzák meg.
Márpedig a XX. század népfelkeléseit, hatalom elleni tiltakozásait az 1989–90-es békés forradalom kivételével mindig harckocsik fojtották vérbe. Így történt ez 1953-ban Kelet-Németországban, 1956-ban Magyarországon és Lengyelországban, 1961-ben a keletnémetek befalazásakor, 1968-ban, amikor véget vetettek a prágai tavasznak, 1981-ben, a lengyelországi hadiállapot kikiáltásakor, 1989-ben, amikor vérbe borult a pekingi Tienanmen tér és 1991-ben, a vilniusi „véres vasárnapon”.
De ebbe a sorba illeszkedik Ukrajna orosz inváziója is 2014 óta. Hogyan képzeli vajon Baerbock asszony a németországi népfelkeléseket és a lezárásukat? Tankokkal? Cenzúrával? Új Stasival? Teli börtönökkel?
Ahogyan az egykori keleti tömb szovjet típusú országai azért buktak el, mert a rendszer a jellegéből adódóan képtelen volt összeegyeztetni a gazdasági hatékonyságot a jólét széles körű biztosításával, a zöldre pingált Németország világszerte egyedülállóan silány azáltal, hogy önnön jószántából búcsút mondott a piacgazdaságnak, az energetikai önellátásnak, a működőképes mezőgazdaságnak és a történetileg kialakult társadalomnak.
Megfelelő eszközökkel élnek-e vagy sem, mindenesetre más demokráciák vagy diktatúrák nem építik le tudatosan önmagukat. Ezt csak a német „szuperdemokraták” gyakorolják, akik – ha alaposan megnézzük – mind zöld színű gatyát hordanak.
A társadalom ezen mérnökei abba fognak belebukni, hogy fellázadtak a négy számtani alapművelet és a fizika törvényei ellen. Meg kell majd enniük, amit felöklendeztek. Sajnálatos módon osztoznia kell ebben mindazoknak is, akik pedig figyelmeztettek és nem akarták, hogy ilyen irányt vegyenek a dolgok. A harag egyre csak gyűlik, a tények hatalma pedig napról napra érzékelhetőbb.
A német energiavészhelyzet – amelyre ráüthetjük a teljes mértékben „hazai” márkajelzést – az összeomlás terhe mellett fogja kikényszeríteni, hogy a fejéről visszaállítsuk a talpára az energetikánkat.
Az orosz vezetékektől való német energiafüggetlenség egyetlen útja a „vissza a természethez”: az alapellátást biztosító saját kitermelésű szénhez, a repesztéssel kitermelt saját földgázhoz és a saját atomenergiához! A nap- és a szélenergia kiegészítő források, különösen az északi féltekén.
A hatalmon lévőknek vagy be kell ezt látniuk, vagy pedig távozniuk kell – mindkettőt egyszerre nem ússzák meg. Németországban kényszerből sokan reményeket fűznek most az Északi Áramlat 2-es gázvezetékhez.
Akármennyire érthető is ez a kívánalom, ha teljesülne, az agresszor csak röhögne a markába, de nem nyugodna, továbbá az energiafordulat állandósításához vezetne, ami pedig Németország jelenlegi ostoba energiahelyzete és a szélsőséges energiaárak egyik fő kiváltó oka. Tévúton jár az, aki az energiafordulat eltemetése helyett továbbra is az Északi Áramlathoz fűz reményeket.
Az energiafordulat, az energiafüggőség és a gázveszélyhelyzet ugyanazt a dolgot írja le három különböző fogalommal. Az energiafordulat annyiban különösen tartós, hogy Németország nem tud lábra állni. Az ország Európa lokomotívja volt, ma betontömb Európa lábainál. Az energiafordulat feladása ettől szabadítana meg bennünket, újra lokomotívvá téve minket. Nem válik örömömre, ha belegondolok az összeomlásba, nemhogy kívánnám azt. De ha nem hozzuk magunkat megfelelő helyzetbe, mindennek a vége csak katasztrófa lehet. Németországban visszatér a vész – nagy kár érte! A szövetségi köztársaság 2015 előtt sem volt ugyan az édenkert, de nagyon közel állt ahhoz, hogy jó hely legyen.
Gunter Weißgerber
A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője volt, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból
Borítókép: Gőzoszlopok törnek a magasba az RWE német energetikai konszern barnaszénnel üzemelő Weissweiler erőművének hűtőtornyaiból az észak-rajna–vesztfáliai Eschweilerben 2020. január 21-én (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach)
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
