Az emberi habitus része, ha valaki(k) tüntet(nek) valami ellen.
A múlt hétvégén környékünk nagyvárosaiban lezajlott a Pride fesztivál/felvonulás. Az eseményről rendszerint csak tényközlő vagy negatív híreket közlő írások jelennek meg. Mi is ez valójában?
A Pride egy olyan megmozdulás, ami magába foglalja a megemlékezést, a tiltakozást, az összetartozást, az ismeretterjesztést és az ünnepet. Egy közösségi rendezvény, ahol az emberek bizonyos érdekeket képviselnek az LMBTQ-val kapcsolatban.
Nagyon érdekes téma, mivel nem teljesen tudunk átlagos nyomvonalon haladni. Inkább szélsőséges példák hozzák majd egyensúlyba, hogy nincs jó és rossz a történetben. Van bennünk valami fura természeti beállítottság, aminek köszönhetően hajlunk az ítélkezésre. A Pride keretein belül mindig feltűnik a homoszexualitás ellen tüntetők csoportja, a homofóbok. De mi is a homoszexualitás? Kik vonulnak, és kik ellen tüntetnek?
Aki romantikusan vagy szexuálisan vonzódik saját neméhez, az homoszexuális. A biszexuálisok mindkét nemhez, a heteroszexuálisok pedig a másik nemhez vonzódnak. Ez eddig teljesen egyszerű. Különböző tanulmányok alapján a szexualitás nem választás kérdése. Létezik két uralkodó elmélet: az egyik a biológiai (miszerint örökletes), másik pedig a környezeti tényezők hatása. Nem egy újdonsült jelenségről beszélünk, hisz ősidők óta az emberiség része. Azt érzékelhetjük, hogy régen más volt, nem volt ennyi, viszont ez nem igaz, csak olyan korszakok uralkodtak, ahol nem lehetett ezt felvállalni, rosszabb esetben akár börtönbe is zárták érte az illetőt. Manapság egyre többen felvállalják, hogy a saját nemükhöz vonzódnak (coming out), és ezáltal tűnhet úgy, hogy több a homoszexuális, mint régen.
A Pride tiltakozási szerepe az, hogy a résztvevők általában az adott ország kormányának törvényhozására hívják fel a figyelmet, tehát a korlátozásokat szeretnék enyhíteni. Röviden: egy közösség tüntet a megkülönböztetés ellen. Jön az ellentábor: „Hogy lehet az, hogy a homoszexuálisok tüntethetnek? A heteroszexuálisoknak bezzeg semmi…” Próbáljunk pártatlanok maradni. Alapvetően az emberi habitus része, ha valaki(k) tüntet(-nek) valami ellen. Ha Magyarországon nem tetszik a katarendszer rombadöntése, akkor koporsóval megyünk a Kossuth térre. Ha az LMBTQ közösségének nem tetszik, hogy nem kelhetnek egybe szabad akaratból, akkor utcára mennek… Csak a téma változik, az emberi hozzáállás nem.
Órákat és napokat lehetne vitatkozni arról, hogy a melegházasság, az azonos neműek gyermekvállalása vagy a nemváltoztató műtétek mennyire befolyásolják a társadalom fejlődését. Egy ilyen házasságkötés, egy örökbefogadás vagy netán egy transzplantáció annyira ritka esetnek minősül, hogy már megkapja a szélsőséges jelzőt. Természetesen ennek fényében csakis hasonló példával tudjuk ellensúlyozni a mérleget. Vitaindítónak kezdhetnénk azzal, hogy most melyik jobb: két ifjú hölgy, aki normális gondolkodással próbál majd felnevelni egy gyerkőcöt, vagy egy anyuka, aki várandósság alatt narkotikumokkal él, s netán még a csecsemőnek is ad belőle? Elgondolkodtató példaként pedig beszélhetnénk arról, hogy mi lenne, ha a gyermekem „coming outolna”? Sajnos vannak olyan helyek, ahol már a lány nem mehet haza a szüleihez, mert biszexuális (az apa kijelentette, hogy neki többé nem a lánya, csak akkor fogadja vissza, ha észhez tér). Ki kerül ilyen esetben a célkeresztbe?
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
