Hatalmas válságban van a világ.
Egy csodálatos tehetségű költőnk (Petőfi Sándor) hajdan versbe foglalta, mit is gondol ő a jognak asztaláról. Nos, azt gondolta, eljön az idő, amikor „a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet”. Nem jött el az az idő. A jog asztala különösen van megterítve mostanság is. Akik körülötte ülnek, azt lopnak le róla, amit csak akarnak, s a személyzet gondosan vigyáz arra, hogy még véletlenül se férjen az asztalhoz mindenki. Aki viszont ott ücsörög, az tényleg mindent megtehet, még fel is rúghatja az asztalt. Majd újra megterítik. A bőségesen megrakott asztalnál ülők pedig – márkás italoktól némiképp elbódulva – könnyedén osztogatják bölcsnek hitt tanácsaikat, elméleteiket és elképzeléseiket boldognak, boldogtalannak egyaránt. Így tett a hazánkba szánt amerikai nagykövet is, aki még meg sem érkezett, de kijelentette, demokráciát hozna Magyarországra. Bővebben még nem ért rá kifejteni, miben is állna ez a demokráciacsomag, mindenesetre én azt javasolnám, ne hozzon ilyet ide, inkább vigyen.
Vegyen példát a magyarok többségétől, akik nem gondolnák, hogy Amerika földjén „dúl” a demokrácia, viszont nem is osztogatnak kéretlen tanácsokat. S azt sem gondolnák például – mert ez a lényeg –, hogy amerikai mintára fegyverrel a zsebükben kellene sétálgatniuk a magyar települések utcáin, nem gondolnák, hogy kötelezően térdelgetniük kellene a sporteseményeken egy köztörvényes bűnözőre emlékezve, nem gondolnák, hogy reggeltől estig a „melegjogok”-ról kellene hallaniuk, olvasniuk. Azt sem szeretnék ezek a magyarok, ha kötelező lenne hamburgert enniük, hiszen már régóta tapasztalják, hogy őrületes reklámkampányokkal igyekeznek őket eltéríteni a jó és hagyományos magyar ételektől.
Aztán itt van a legfontosabb kérdés! Ezek a fránya magyarok azt sem szeretnék, ha háborúba rángatnák őket. Pedig naponta tapasztalják az erre irányuló szándékokat. Továbbá annak sem örvendeznének, ha gondolkodásuktól idegen civil szervezeteket támogatna egy külföldi nagyhatalom Magyarországon. Pressman nagykövet úr márpedig ezt is „belengette”, bár egyelőre nem tudjuk, mely civil szervezetekre gondolt, de tán nem tévedek, ha azt mondom, aligha a mezőkövesdi asszonykórusra. Nagykövet úr még meg sem érkezett Magyarországra, de már megállapította, a magyar kormány megpróbálja kizárni a civileket a demokratikus folyamatokból. A témában még nem nagyon mélyedhetett el, ugyanis bizonyítékkal nem szolgált. Pedig, ha valaki a jog asztalánál ül, kell, hogy időt szánjon némi bizonyosság megszerzésére is. Például arról, hogy ezen civil szervezetek többségéről nem tudjuk, mitől is „civil”.
A jog asztala bizony titokzatos asztal. Változik az abrosz rajta. Hol ilyen, hol olyan színű. Mi itt, ezen az égtájon már hozzászoktunk a „burkolatcserékhez”. Több éve már, hogy nem találunk igaz és erkölcsileg elfogadható magyarázatot például arra, hogy volt Magyarországnak egy miniszterelnöke, aki csapatának élén következmények nélkül hazudott éjjel-nappal. Ő mondta, nem én. Nemcsak az ország népének hazudott, hanem külföldi szervezeteknek s az őt kérdező újságíróknak is. Aki fegyverrel és jogtalanul támadt saját népére. Aki máig sem bizonyította, hogy tisztességesen szerezte a vagyonát. Aki máig is a törvényest nevezi törvénytelennek. Aki – és ez viszont már tényleg és felháborítóan hazai jogrendszerünk abszurditását mutatja – bizonyítékok nélkül rágalmaz éjjel és nappal boldog-boldogtalant, aki nem tetszik neki. Akkoriban, amikor az emlegetett „méretes” hazugságok elhangzottak, valahogy nem akaródzott az igazság bajnokának szerepében tetszelgő Egyesült Államoknak exportálni hozzánk egy kis demokráciát.
Hatalmas válságban van a világ. Ezt mi, innen, a háború árnyékából nagyon is érezzük. Miként azt is, hogy háborús időszakban bizony nem csak a múzsák hallgatnak, hanem a jog asztala is eléggé elhanyagolt. Magyarán nem igazán működik a jog intézménye. Őrültek, alkalmatlanok, hivatásos hazudozók próbálják – jelzem elég nagy sikerrel – megzavarni a teremtett életet, irányítani a világot, s közben demokráciáról elmélkednek, s oktatgatnak bennünket, ahelyett, hogy a saját házuk táján söprögetnének. A kiszolgáltatott emberek pedig csak azt érzik, amit egy másik zseniális költőnk (Ady Endre) énekelt meg, s bizony, az is a jogról szól. „S mégis, amikor jön a reggel / S pernyét fújnak a szelek, / A grófi szérűn ott zokog / Egy egész koldus-sereg. // Siratják a semmit, a másét, / – A gróf tán épp agarász – / Érzik titkon, hogy az övék / E bús élet s a kalász.”
Hogy miért éppen a demokrácia álságos hirdetőiről, a világot uralni és folyton kioktatni akaró „tudósairól” jutott eszembe e két költő csodaszép verse, azt nem tudom.
Kondor Katalin
(A szerző újságíró)
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
