A nyaralás is véget ér egyszer. Az ember újra bekapcsolja az összes kütyüjét, amin keresztül elárasztja a sok információ és a sok szemét, illetve az információ köntösébe bújtatott szemét.
Egyhétig szabadságoltam. A Balaton csodálatos, ezzel persze nem mondok semmi újat. Ültem a tó partján, néztem a színét változtató, hol sárgás, hol zöldes, máskor kék, este pedig rózsaszínre váltó vizet, a hullámokon hintázó kacsákat, a vadászó hattyúfiókákat, amint tótágast állva, hegyes tollas popsijukat felemelve, fekete hártyás lábukkal manőverezve ke-resik az élelmet, és rámtelepedett az a nyugalom, amit csak a természet közelsége tud nyújtani.
A természet egyben az inspiráció bőséges forrása. Teljesen érthető, hogy Jókai Mór, aki Az arany embert épp balatonfüredi villájában alkotta meg, miért és hogyan volt képes hosszú oldalakat írni a természetről. Ez nekünk ma már unalmas, csak a lényeget akarjuk tudni, pedig a lényeg gyakran épp a részletek figyelmen kívül hagyásával sikkad vagy torzul el, de nagy sietségünkben ezt észre sem vesszük. A nyaralás végén ajándékot keresve kicsi unokáimnak bementem egy könyvesboltba, s észrevettem A szépség és a szörnyeteg egy újabb változatát. Ez az egyik kedvenc mesém.
Gyerekkoromban még A bíborszínű virág volt a címe, és hoszszú-hosszú mese volt, apukám több estén keresztül olvasta egy vastag meséskönyvből, amelyben minden meséhez csak egy fekete-fehér rajz volt, de annál inkább felkeltette a fantáziámat. Most meg néhány színes oldal, hatalmas rajzok, és tőmondatokban előadott, alaposan lerövidített, érzelmi szálaitól és fontos részleteitől megfosztott, „lényegretörő” történet. A főhősnő beleszeret a főhősbe, aki más.
Ez a fő üzenet. Ami igaz, de mégis hamis, mert nem a másságuk miatt szeretnek egymásba, hanem… No, itt jönnének a részletek. A nyaralás is véget ér egyszer. Az ember újra bekapcsolja az összes kütyüjét, amin keresztül elárasztja a sok információ és a sok szemét, illetve az információ köntösébe bújtatott szemét. Persze a fő történéseket nyaralás közben is követi, mert hát informáltnak lenni egyenlő a szabadsággal, de vannak részletek, amelyek csak most (k)úsznak be a tudatába.
Például Haľko püspök és a Pohoda törtnete. Az újságcímek bombasztikusak: „Haľko püspök provokált a Pohodán. Az aktivisták „elintézték a leállítását”, „Bizarr dolog a Pohodán. A sátrak között gyóntatófülkéje volt Haľko püspöknek, aki csaknem elnyerte az Év homofóbja díjat, jött is a válasz!”. Utánanéztem a dolognak. Nos, József atya, aki hosszú ideig a pozsonyi magyar katolikusok lelkipásztora volt, egy, a közszolgálati tévében vetített sorozattal kapcsolatban azt mondta, hogy nem fogja nézni, mert szerinte az azonos nemű emberek csókolódzása nem való a képernyőre. Ez volt az a szörnyű sértő és kirekesztő vélemény, amiért József atyát, aki egy őszinte, szeretettel teli és (vitákra is) nyi-tott ember, erre a díjra jelölte két civil szervezet, majd a Pohodán való megjelenése után szabályos hadjáratot folytattak ellene, amint az a sajtóban olvasható, persze a hadjárat szó nem, azzal én illetem ezt a magatartást. S elérték, hogy a fő szervező még bocsánatot is kért a püspök jelenléte miatt, akinek a gyóntatófülkéjén a keresztet átragasztották szivárványos zászlóval, őt pedig inzultálták.
Hm. Hogy ennek a magát diszkrimináltnak tartó csoportnak micsoda befolyása van! Eddig azt hittem, hogy a fesztivál mindenkié. De most már biztosan tudom, hogy nem, és azt is, hogy kié.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
