Az állami, illetve nemzeti ünnepek különleges szimbólumai annak, hogy mely nép, nemzet mire emlékezik és emlékeztet.
A francia zászló színeit festi az égre egy műrepülőcsoport a párizsi Champs-Élysées sugárúton a Bastille bevételének évfordulója alkalmából rendezett katonai parádén 2022. július 14-én. Franciaország július 14-i nemzeti ünnepén a párizsi várbörtön bevételének 233. évfordulóját ünneplik (Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)
„Sorsunk emlékezetünkben van megírva: mondd meg nekem, mire emlékszel vissza, s én megmondom, ki vagy” – írta száz éve Ravasz László. Az állami, illetve nemzeti ünnepek különleges szimbólumai annak, hogy mely nép, nemzet mire emlékezik és emlékeztet. Például az Egyesült Királyságban régi hagyomány, hogy a mindenkori uralkodó hivatalos születésnapja, az Amerikai Egyesült Államokban július 4-e, a függetlenségi nyilatkozat elfogadásának napja, Németországban október 3-a, a német egység napja, Franciaországban július 14-e, a Bastille napja a nemzeti ünnep. Pár nappal ezelőtt, a szokásokhoz híven, ezúttal is látványos katonai parádét rendeztek a párizsi Champs-Élysées sugárúton. De vajon hány lelkesen ünneplő francia tudja, hogy pontosan mi történt 1789-ben ezen a napon, amit a nagynak nevezett francia forradalom kezdetének tartanak? Többnyire ma is úgy tudják, és azt tanítják (korántsem csak Franciaországban), hogy e napon a párizsi nép elfoglalta és lerombolta a királyi zsarnokság legfőbb szimbólumát, s kiszabadította a politikai foglyokat.
A valóság az, hogy a Bastille egy ósdi állami börtön volt, ahol 1789 júliusában csupán hét fogoly tartózkodott, de egyik sem politikai okokból – négyen váltóhamisítók, ketten elmebetegek voltak, egy gróf pedig szexuális perverziói miatt került a börtönbe. A több tízezres tömeg nem az ő kiszabadításuk miatt akarta megostromolni a középkori eredetű erődbörtönt, hanem mert megtudták, hogy előző nap a katonaság rengeteg puskaport szállított oda.
Nem volt szükség különösebb ostromra, mert miután három ágyút felállítottak az erőd kapujával szemben, a börtönparancsnok leeresztette a kapuhidat, s a nép betódult az épületbe. Ám nem tudták, nem is akarták lerombolni a börtön vaskos, huszonnégy méter magas falait és ötemeletes tornyait. Csak jó fél évvel később, egy Pierre-Francois Palloy nevű építész vállalkozó tudta lebontani a Bastille-t, s a terméskövek eladásából és az ajtókból, zárakból, kulcsokból készített emléktárgyak értékesítéséből meggazdagodott.
A Bastille-nap hamis mítosza és pátosza alighanem azért tartja magát máig, mert kellett egy olyan napot találni, amely a régi rend eltörlésének és a szép új világ kezdetének a szimbóluma lehet. „A francia forradalomnak az a legfőbb jellegzetessége, hogy ki akarja szakítani Franciaországot a mindenestül elítélt múltból, és egy új elvvel akarja azonosítani” – írta Francois Furet francia történész. A helyzet azonban az, hogy a régi rend és az új rendetlenség – anarchia, majd zsarnokság – közötti cezúra megjelölésére nem a Bastille elfoglalása a történelmileg releváns nap. Alkalmasabb volna a múlt eltörlésének jelzésére például a monarchia megdöntésének, a király kivégzésének, a jakobinus diktatúra vagy az új, forradalmi naptár bevezetésének napja is.
A napválasztásnál súlyosabb probléma, hogy Európa egyik legrégebbi nemzete, állama ma is azt ünnepli, hogy alig kétszáz éve szakított több mint ezeréves múltjával. Mi, magyarok éppen ellenkezőleg viszonyulunk múltunkhoz, történeti alkotmányunkhoz, amit az is mutat, hogy állami és (egyik) nemzeti ünnepünk államalapító királyunk, Szent István napja.
Faggyas Sándor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
