Van az a vicc, hogy a Wizz Air és a Ryanair vezérigazgatója bemennek egy sörözőbe, és rendelnek két korsó sört.
Öt forint lesz, mondja a pincér. Hát ez nagyon olcsó, mondják a vezérek, és máris fizetnének. Valóban, mi adjuk legolcsóbban a sört Magyarországon, de látom, nem hoztatok magatokkal korsót, ez plusz kétszáz forint lesz. A vendégek kicsit meglepődnek, de nem szólnak, kifizetik a felárat. Viszont ezt egy asztalnál kell meginnotok, mondja erre a pincér, de látom, nem foglaltatok asztalt, így ez négyszáz forint lesz. Ha előre rendeltetek volna, akkor csak száz lenne. Az igazgatók arca kissé megnyúlik, de kifizetik a négyszázat is. Erre a pincér megjegyzi, hogy az igazgatók elég kövérnek tűnnek, így nagyobb székekbe kell ülniük, plusz háromszázért. A vendégek már kezdenek dühbe gurulni, de kifizetik ezt is, majd egyikük előveszi a mobilját, hogy lefényképezze a kisebb széket, mivel úgy gondolja, hogy abba is belefért volna. Sajnálom, jegyzi meg ezen a ponton a pincér, de itt nem lehet használni ezeket az elektronikus készülékeket, ám kétszáz forintért megvásárolhattok erre egy engedélyt. A vezérigazgatók erre elveszítik a türelmüket, kifizetik ugyan, de üvöltve követelik a sörüket. Mire a pincér: jaj, drága, aranyos vezérigazgató urak, most szólt a csapos, hogy a sört technikai okok miatt leállították, de természetesen visszaadom önöknek a sör árát, öt-öt forintot. Erre a vezérek: de hiszen 1105 forintot fizettünk fejenként, mi lesz a kétszer 1100 forintunkkal? Mire a pincér: uraim, az uniós jogszabályok szerint nekünk a sör árát kell visszafizetnünk, nem pedig a felmerülő luxuskiadásokat. De jöjjenek hozzánk legközelebb is, és ne felejtsék el, mi áruljuk Magyarországon a legolcsóbb sört.
Nos, az a vicc, hogy ez nem vicc. Ez maga a kapitalista realizmus, dokumentarista elemekkel megcifrázva. Magam nem vagyok mérvadó repülési ügyekben, tekintve, hogy az előző tapasztalataimból okulva akkor sem röpködnék, ha fizetnének érte, ráadásul még azt is gondolom, hogy a jelen helyzetben a repülőgép-használat nem a legkardinálisabb probléma, és még azt is, hogy a harmatgyenge forintnak és egyéb nehézségeknek köszönhetően nem ez foglalkoztatja a magyarok többségét. Ugyanakkor nehéz elmenni zsebben nyiladozó bicska nélkül a ryanaires főnök megnyilvánulásai mellett. Már csak azért is, mert személyében megtestesít mindent, amitől viszonylag ép erkölcsi érzékkel megáldott ember ugyanolyan hányingert kap, mint amikor valamelyik lepukkant gépén elkapja a turbulencia. A pitiánerséget, a beteges pénzfétist, a levevést, a narcisztikus önzést, a pökhendiséget, a nagyzási mánia mögött lapuló nulla teljesítményt.
Egy darabig mégis úgy véltem, hogy nincs nekem dolgom vele, különösen azok után, hogy Deutsch Tamás és Hont András oly frappánsan megfogalmazta, amit addig is sejtettem, hogy ez egy f…szkalap. Igen ám, de ekkor újra szembejött egy régi hír, mely szerint még 2014 novemberében a Ryanair egyik járatán szívroham következtében meghalt egy 47 éves, kétgyermekes édesanya. A gépen nem volt defibrillátor. Mert – mint az esetet követő bírósági tárgyaláson többek között elhangzott – nem kötelező. Nem írja elő a törvény. Miközben a cégnek abban az évben is több százmillió eurós haszna keletkezett. De nyilván nem futotta rá.
Viszont ez az, ami már szimbolikus. Messze túlmutat az utasokkal történő folyamatos packázásokon, a törölt járatokon, a saját útjukat járó, önállósodott csomagokon, a rafkós lehúzásokon, a szolidaritás teljes és tökéletes hiányán, azon, hogy a ryanairesnek jól láthatóan fogalma sincs az együtt szívunk, együtt nevetünk alaptételéről, a „munkaerővel” való bánásmódon és még azon is, hogy miközben a fél világ éppen összeomlani látszik, ő az extraprofitját rágcsálja, és nem hajlandó beszállni a közösbe. Ilyenkor általában (nem elszigetelt esetről beszélünk, ez a dolgok természetrajza a maga teljes valójában, a működés esszenciája) felmerül a kérdés, hogy a morgáson túl mihez lehet kezdeni ezekkel.
Nos, első lendületből a bojkott jó ötletnek tűnik. Legalábbis jobbnak, mint az, hogy még mi szégyelljük magunkat a húszéves dízelautónk miatt, és megszállottan szelektáljuk a szemetet, hogy megmentsük a Földet, miközben ryanairék szanaszét fröcskölik a kerozint a fejünk felett. És ha nem termelünk nekik elég extraprofitot, legfeljebb elhúznak innen. Nem pékek, észre sem vennénk a hiányukat.
Borítókép forrása: Reuters/Alessandro Bianchi
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
