Macron: nem szabad megengedni az orosz diadalt

Nem szabad megengedni az orosz diadalt az ukrajnai háborúban, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport ezért addig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig csak szükséges – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden a Hetek németországi csúcstalálkozója után.

A francia államfő a találkozó helyszínén, a Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) tartott tájékoztatóján a világrend destabilizálására tett orosz kísérletnek nevezte az Ukrajna elleni agressziót – írja az MTI.

Mint mondta, Oroszország nem tudja megnyerni ezt a háborút, és nem is szabad megengedni neki a győzelmet.

A G7 csoport ezért a szükséges intenzitással folytatja Ukrajna támogatását.

Hírdetés

Kiemelte: nagyon reméli, hogy az év végéig sikerül véget vetni a harcoknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a kremencsuki bevásárlóközpontra mért rakétatámadás után Volodomir Zelenszkij ismét sürgette, hogy minősítsék terrorizmust támogató államnak Oroszországot, a francia elnök kijelentette: „szankciókat alkalmazunk Oroszország ellen, és ehhez nincs szükségünk semmilyen minősítésre”.

Kifejtette, hogy Franciaország az ukrán államfő által követelt minősítés átvétele helyett inkább közreműködik a „háborús bűncselekmények” feltárásban. Mint mondta, a tények minősítése a háborús bűncselekmények ügyében eljáró bíróságok feladata.

Franciaország az igazság feltárását szakértőkkel, nyomozókkal segíti.

A támogatás célja a tények megállapítása és az elkövetők azonosítása, valamint annak biztosítása, hogy az ukrán és a nemzetközi igazságszolgáltatás felelősségre vonhassa őket – hangsúlyozta  Emmanuel Macron.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »