Mintegy 116 ezer évvel ezelőtt kezdődött el a legutolsó eljegesedés, amelynek során masszív jégtakaró alakult ki Skandináviában a viszonylag enyhe idő ellenére is.
Az Arizonai Egyetem számolt be arról az új kutatási eredményről, amelyben a legutolsó eljegesedés körülményeit vizsgálta egy amerikai kutatócsoport, s a Nature Geoscience szakfolyóiratban publikálták az erről készült tanulmányukat. A klímakutatók két rejtéllyel is szembesültek ezen eljegesedés kapcsán: honnan jött ez a jégtakaró, és minek köszönhette a kialakulása gyorsaságát, teszi fel a National Geographic cikkében?
Nem könnyű megérteni mindazokat a körülményeket, amelyek bolygónk északi féltekéjén az eljegesedés és interglaciális korszakok váltakozását okozzák, vagyis azt, hogy időnként jégtakaró alakul ki, majd visszahúzódik. A kutatók most olyan mozgatórugót találhattak, amely választ ad ezekre a kérdésekre a legutóbbi eljegesedés adatai alapján, ám a szakemberek szerint a többi glaciális-interglaciális ciklusra is ugyanúgy vonatkozhat a válasz.
Jó százezer éve, alig tízezer év alatt masszív jégpáncél alakult ki a helyi gleccserek, jégsapkák növekedéséből Kanada, Szibéria és Észak-Európa területén. Az ugyan világos, hogy a bolygónk pályaváltozásai miként befolyásolják a Napból érkező besugárzást, s ezzel képesek elindítani egy eljegesedési folyamatot, azt azonban ezzel nem sikerült igazán megmagyarázni, miként borította be a jég Észak-Európát, miközben viszonylag enyhe időjárás volt. E régió tengeri területe az Észak-Atlanti-áramlat hatására jórészt jégmentes, vagyis nem alakul ki olyan tengerjég, mint a kanadai sarkvidéken. Skandináviában a nyári hőmérsékletek jóval fagypont felettiek, míg a kanadai sarkvidék szigetvilágában nyáron is fagy – holott a két régió azonos földrajzi szélességen helyezkedik el. Emiatt az eltérés miatt a klímamodellek se tudták meghatározni, hogyan is nőhettek meg Észak-Európa gleccserei s indulhatott így be az utolsó eljegesedés.
Kanada sarkvidéki szigetvilága. E szigetek közt húzódik az Északnyugati átjáró, amely nemcsak a hajók lehetséges útját, hanem a víz körforgását is biztosítja. Kép forrása: National Geographic
A válaszokért a kutatók egy meglehetősen komplex és részletes Föld-rendszer modellt készítettek, amelyben a legutolsó eljegesedés kezdetének állapotát valószerűen jelenítették meg. E modell segítségével sikerült megtalálni azokat az óceáni útvonalakat, a kanadai sarkvidék szigetvilágában, amelyek a jégkori klíma fő mozgatórugói lehettek a távkapcsolatok révén, s amelyek eldönthették, hogy kialakul-e a jégtakaró Európában.
Kiderült, hogy amíg ezek az útvonalak (ez az Északnyugati-átjáró régiója és a Nares-szoros) nyitottak, a kanadai szigetvilágban, addig nem tud Skandináviában jégtakaró kialakulni az óceánba jutó édesvíz hatására. Amikor a kanadai szigetvilág „befagy”, ha nem is teljes vízmélységében, de kb. 150-200 méter vastagságban, akkor az erősen rétegzett édesvíz már nem tud átjutni egyik tengeri medencéből a másikba, s így annak zavaró hatása is megszűnik, utat engedve a fagynak.
Az elméletet támogatják a tengeri üledékből vett minták, amelyek elemzése elárulta már, hogy a kanadai területek eljegesedése néhány ezer évvel megelőzte az európait, most viszont az is kiderült, hogy minek köszönhetően. Lehetséges, hogy a feltárt kapcsolat nemcsak a legutóbbi eljegesedésre érvényes, hanem más glaciálisokra is. Akár még az olyan, rövidebb ideig tartó hideg periódusokat is megmagyarázhatja, mint a fiatalabb dryák, amely az utolsó jégkorszak végén, a már melegedő bolygón közel ezer évre visszaköszönő hideg időszak volt.
National Geographic
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
