A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg a visegrádi államok közlekedési miniszterhelyettesei, államtitkárai pénteken Budapesten – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
„A bajbajutottakért akkor tehetjük a legtöbbet, ha mindenki egyszerre mozdul meg értük. Ezért is jelentős siker, hogy a magyar V4 elnökség utolsó napjaiban a legmagasabb szakmai szinten tudtuk átbeszélni a szövetségesekkel közös teendőinket Budapesten” – fogalmazott a közlemény szerint Vitézy Dávid, a TIM államtitkára.
Meglátása szerint az európai vasúti kapacitások nem elégségesek ahhoz, hogy a korábban a Fekete-tengeren át kiszállított ukrán gabonát a megfelelő ütemben eljuttassák nyugatra. Pedig
idén márciusról májusra Záhonynál kocsiban és tonnában számítva egyaránt megduplázódott, Eperjeskénél ötven-hatvanszorosára nőtt a belépő gabonaforgalom.
Az egyeztetésen elhangzottak szerint minden visegrádi ország mindent megtesz azért, hogy segíteni tudja Ukrajnát és a termékeikre váró Afrikát és Ázsiát. A felek új együttműködéseket keresnek a kapacitások bővítése érdekében az uniós határátmenetekben, de akár a dunai szállítási lehetőségek feltérképezésében is.
A TIM a következő időszak kiemelt ágazati céljai közé sorolja a magyar vasúthálózat nemzetközi beágyazottságának javítását, a jó kapcsolatok kialakítását a határon túli területekkel. Jelenleg is több beruházás zajlik a szomszédos országokba vezető szakaszok korszerűsítése, kapacitásbővítése érdekében Budapest és Kelebia, Szeged és Röszke, Békéscsaba és Lőkösháza között.
/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});
„A visegrádi országok mindegyike dolgozik a fővárosaikat felfűző varsói gyorsvasút előkészítésén.
Szlovákia is a nyomvonal meghatározásánál, míg a csehek és a lengyelek már a részletes tervezésnél tartanak. Az eddiginél szorosabb, gyakoribb egyeztetésekre tettem javaslatot, hogy a nagysebességű vonalak azonos technológiával és műszaki paraméterekkel tíz éven belül elkészülhessenek, közvetlen kapcsolattal Bécs és Berlin irányába” – fejtette ki Vitézy Dávid.
- A gyorsvasúton a közlemény szerint Budapestről a szomszédos fővárosokba kevesebb mint két, Prágába három és fél, Varsóba öt és fél óra alatt vonatozhatnánk,
- egyes szakaszokon akár 320 km/órás tempóval.
- A beruházás rengeteg kapacitást szabadítana fel a meglévő vasútvonalakon is,
- és akár évi 400 ezer tonnával csökkenthetné a hazai szén-dioxid-kibocsátást.
A találkozó zárásaként a szakterületi államtitkárok megállapodást írtak alá az önvezető és hálózatba kapcsolt mobilitás terén folytatandó együttműködésről. A cseh, lengyel és szlovák társtárcák, kutatóintézetek és kutatási infrastruktúrák mellett Magyarországot a partnerségben a TIM és a világszínvonalú ZalaZONE járműipari tesztpálya képviselik – közölte a minisztérium.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »