Heinrich Müller SS-Gruppenführer a híres német titkosszolgálat, a Gestapo főnöke az egyik legkeresettebb „háborús főbűnösként” szerepelt a szövetségesek körözési listáján 1945-ben.
Müllernek azonban a bukás végóráiban, a berlini csata véres zűrzavarában örökre nyoma veszett. Noha mindent megtettek a felkutatására, soha nem akadtak a keresett vezető nyomára sem élve, sem pedig holtan. A vezető gestapós sorsával kapcsolatban számos egymásnak ellentmondó forrás illetve visszaemlékezés ismert, kezdve attól, hogy más német felsővezetőkhöz hasonlóan Dél-Amerikában bujkált, egészen olyan fantazmagóriákig, hogy szovjet fogságba kerülve átállt, és az NKVD vette igénybe a „náci hóhér” szakértelmét. Egy német történészporfesszor viszont azt állítja, hogy a német vezetésben kulcsszerepet játszó Müller 1945 május elején a berlini csata végóráiban meghalt, a holttestét pedig a nagy zűrzavarban a berlini zsidótemetőben ásott tömegsírba hantolták el.
Heinrich Müller, aki a rendszer szinte összes rendészeti tevékenységében részt vett, a weimari köztársaság idején a bajor államrendőrség állományában szolgált nyomozóként. Walter Schellenberg SS-Oberführer, a katonai hírszerzés főnöke és a Reichsführer-SS, Heinrich Himmler bizalmasának visszaemlékezése szerint az 1920-as években Müller, sok más nemzetiszocialistához hasonlóan, erősen szimpatizált a baloldali eszmékkel.
A bajor államrendőrség kötelékébe belépve azonban részt vett a németellenes kommunista szervezetek elleni akciókban, bár az is igaz, hogy Heinrich Müller rendőrnyomozóként az ekkor még éppen csak feltörekvő nemzetiszocialistákkal sem bánt éppen kesztyűs kézzel.
Adolf Hitler és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) 1933-ban történt hatalomra jutása után a politikai és a bűnügyi rendőrség összevonásával létrehozott Biztonsági Rendőrségi Főhivatal (Hauptamt Sicherheitspolizei ) kötelékébe került, Reinhard Heydrich beosztottjaként.
Müller 1934-ben belépett az SS-be, viszont a pártfelvételi kérelmét többszöri is visszadobták. Az egykori müncheni nemzetiszocialisták közül ugyanis szép számmal akadtak olyan befolyásossá lett pártfunkcionáriusok, akik még emlékeztek arra, hogy Müller a bajor államrendőrség nyomozójaként hogyan kellemetlenkedett a kamerádokkal.
Müllert így végül csak 1939-ben vették fel a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. Ugyanebben az évben hozták létre az összes rendészeti apparátust egyesítő csúcsszervet, a Birodalmi Biztonsági Főhivatalt (Reichssicherheitshauptamt, RSHA), amelynek az ekkor már SS-rendőrtábornoki rangban álló Reinhard Heydrich lett a teljhatalmú vezetője. A pedáns és szigorú Heydrich Obergruppenführertől még a nemzetiszocialista hierechia csúcsán álló főemeberek is tartottak.
Heydrich 1939. október elsejei hatállyal régi és megbízható beosztottját, Heinrich Müllert nevezte ki az RSHA VI. osztály, vagyis a Gestapo élére.
Müller nem is okozott csalódást Heydrichnek, aki a vezetősége alatt a Gestapót a birodalom leghatékonyabb szervezetévé építette ki. A Gestapo vezetőjeként részt vett a hivatalába integrált IV B. alosztály, az úgynevezett zsidóügyi csoport létrehozásában, amelynek az élére a hozzá hasonlóan szigorú Adolf Eichmann SS-Sturmbannführert nevezte ki. A Gestapo, vagyis a politikai rendőrség egész Németországot és a meghódított országokat is behálózta.
Müller alatt olyan módszereket rendszeresítettek a Gestapónál, amelyek rendkívül hatékonyak voltak. „Mi még az egyiptomi múmiákat is szóra bírjuk” – ecsetelte egyszer a módszereik hatékonyságát az ekkor már csak Gestapós Müllerként emlegetett közismert vezető.
Reinhard Heydrich parancsára Müller állította össze a megszállt keleti területeken ténykedő SS alakulatok, az Einsatzgruppék számára készített utasításokat, és ugyancsak tevékenyen részt vett az alárendeltségébe tartozó zsidóügyi osztály irányításában, vagyis az európai zsidóság deportálásában.
Noha a táborok felügyelete nem a Gestapóhoz tartozott, de Müller az összes nagyobb koncentrációs táborban, így az Auschwitz- Birkenau-i táborba is Gestapo-kirendeltségeket telepített.
Az elfoglalt országokban a Gestapo kiméletlen hajszát folytatott az antifasiszta mozgalmak tagjaival és bárki mással szemben is, aki a Nagynémet Birodalom és a nemzetiszocializmus ellensége volt.
Amikor 1943 november végén a szövetséges nagyhatalmak Teheránban megtartott konferenciáján döntés született a „háborús bűnösök” felkutatásáról és megbüntetéséről, Heinrich Müller is felkerült a legkeresettebb felsővezetők listájára.
A bukás végnapjaiban, 1945 áprilisának végén a német főemeberek tömegesen igyekeztek elhagyni a szovjet ostromgyűrűbe fogott birodalmi fővárost, Berlint. Április 20-án, Adolf Hitler 56. születésnapján utoljára gyűltek össze a legfőbb NSDAP és állami vezetők a rommá lőtt birodalmi kancellária egyik épségben maradt termében, hogy a Führernek tett születésnapi jókívánságaik után elhagyják a szovjet nehéztüzérség hatósugarába került veszélyessé vált birodalmi fővárost.
Csak Joseph Goebbels propagandaminiszter és Martin Bormann pártkancellár maradtak Hitler mellett, hogy a kancellária bunkerének földalatti betonszarkofágjába bezárkózva osztozzanak a sorsában.
Heinrich Müllert is ezekben a napokban látták utoljára Berlinben, aki pár nappal Hitler április 30-án elkövetett öngyilkossága előtt rövid látogatást tett a Führer-bunkerben. Hogy mi történt eztután Müllerrel, arra mind a mai napig nincs semmilyen biztos támpont.
A szövetségesek körözési listájának élén szereplő Müllert más prominens vezetőkkel szemben nem sikerült elfogni, és arra sem találtak kétséget kizáró bizonyítékot, hogy meghalt volna a berlini ostromban; 1945 májusában egyszerűen nyoma veszett a „Gestapós Müllernek”.
Egy beszámoló szerint 1945 áprilisának legvégén sikerült kiszöknie Berlinből, és álnéven eljutnia a semleges Svájcba, ahonnan Dél-Amerikába távozott.
Amikor az izraeli titkosszolgálat három ügynökének 1960 májusában sikerült az álnéven Argentínában bujkáló Adolf Eichmann nyomára bukkania, elfogni, majd kalandrgénybe illő módon Izraelbe vinnie a régóta keresett német vezetőt, az izraeli nyomozó hatóságok Eichmannt Müller sorsáról is kikérdezték. Eichmann azonban semmit sem tudott arról, hogy Müller Dél-Amerikába szökött volna.
A Moszad ügynökei Müller egykori titkárnőjét és barátnőjét is megfigyelték illetve kikérdezték, de ez a nyom sem vezetett eredményre. Walter Schellenberg, aki az SD, illetve Canaris tengernagy leváltása után az Abwehr, vagyis a külföldi hírszerzés főnöke volt, a háború után azt állította, hogy Müller már 1945 előtt konspiratív módon dolgozott a Szovjetuniónak, amolyan kettős ügynökként. Schellenberg, amikor az amerikai titkosszolgálat, az OSS kihallgatta Müller sorsával kapcsolatban, azt sejttette , hogy a „kommunista szimpatizáns” egykori Gestapo-főnök szovjet zsoldba állt, mert az NKVD azt remélte, hogy Müller szakértelméből a szovjet titkosrendőrség is sokat profitálhat.
A nürnbergi perben felelősségre vont Ernst Kaltenbrunner, aki Heydrich halála után az RSHA első számú vezetője, és így Müller főnöke lett, valószínűtlennek tartotta Schellenberg vélelmét. De azt, hogy Müller titokban az NKVD szolgálatába állt volna, korábbi beosztottja, Heinz Pannwitz is tagadta. Panwitz 1945 után szovjet fogságba került, és szabadulása után azt nyilatkozta a CIA ügynökeinek, a Szovjetunióban eltöltött évek arról győzték meg, hogy Heinrich Müller nagy valószínűséggel már 1945 májusában meghalt.
1963 szeptemberében feltárták azt a berlini Lilienthal utcai temetőben lévő sírt, amely állítólag Müller holttestét rejtette. A szakértői vizsgálat azonban bebizonyította, hogy a sírban fellelt maradványok nem lehetnek Mülleréi. Johannes Tuchel professzor, a Német Ellenállás Emlékhelye alapítványi vezetője saját kutatásaira hivatkozva 2013-ban bejelentette, hogy Heinrich Müller 1945 májusában meghalt – vagy a Berlinből való szökése közben érte halálos lövés, vagy pedig Martin Bormannhoz hasonlóan öngyilkos lett – a holttestét pedig a mitte negyedben lévő zsidó temetőben ásott tömegsírba földelték el.
A Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökét valósággal sokkolta Tuchel professzor bejelentése, de a vélelmezett tömegsír feltárására még sem került sor, mivel a zsidó vallási szokások tiltják az exhumálást. Az amerikai hírszerző hivatal, a CIA egy korábbi jelentése szerint viszont nincsen meggyőző bizonyíték arra, hogy Müller valóban Berlinben halt volna meg.
„Gestapós Müller” sorsának titka így nagy valószínűséggel továbbra is titok marad.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
