Figyelemre méltó cikk jelent meg – ugyan nem a fenti címmel – a Bécsi Napló legújabb számában. Szerzője egy kicsit utánanézett az ukrajnai eseményeknek, múltban és jelenben egyaránt.
Amiért aztán fel is került a „demokratikus, európai” Ukrajnáért küzdők halállistájára. Ezzel a véleménnyel egybecseng az, amit Duray Miklós írt – még jóval a nagy port felverő davosi kijelentés előtt – a Naplóban megjelent elemzésében, melyben kifejti: az Ukrajna és Oroszország közötti háborút nagyon alaposan kitervelve provokálták ki, megakadályozandó még az esélyét is annak, hogy a két ország között bármiféle együttműködés alakuljon ki.
Reméljük, a Bécsi Naplóban „Európa hatalmi-területi feldarabolásai a feudalizmustól napjainkig” címmel megjelent cikk szerzője, Duray Miklós nem jut Kissinger sorsára és neve nem íródik fel Európa legújabb bajnokainak listájára, bár – amint a cikk kapcsán folytatott beszélgetésünk során fogalmazott, „egyáltalán nem érdekli”, mit gondolnak róla ezek az ukránok.
Az írás, még ha nem is nyújthat teljes körű és kimerítő elemzést (eleve nem is ilyen céllal íródott), azért önmagában is hasznos kitekintést nyújt az Európa nevű kontinens – e toldozott-foldozott viseltes nadrág – módszeres széttrancsírozását illetően. Persze mondhatni, ezerszer lerágott csont már Európa feldarabolása, Lengyelország felosztásával, Trianonnal és minden mással együtt.
Maga a szerző is azzal indít, hogy eszébe nem jutott volna e kérdéssel foglalkozni, ha éppenséggel nem robban ki az orosz–ukrán háború. Pontosabban nem robbantják ki, mivel, mint Duray megjegyzi, számítani lehetett volna rá,
Máris egy mondat, amiért jár egy hely azon a bizonyos listán, s amelyet az egyre „szabadabb” európai sajtóban hovatovább nem lehet kimondani, legalábbis következmények nélkül.
Ukrajnával kapcsolatban azonban van egy fontos megállapítás, ami nem vélemény, hanem tény: Lengyelország első feldarabolása idején „ukránja (kis „u“-val) a lengyel-litván határvidéket jelentette – ez volt a katolikus Európa keleti pereme. Nem népet, nemzetet, országot jelentett, hanem egy földrajzi területet, kb. annyit, mint a Duna-kanyar. A másik fontos tényező, hogy a Donyec folyótól délkeletre eső terület, ahol most 2022-ben folynak a leghevesebb harcok, mindig orosz terület volt.
S bár határok jöttek és mentek – a mai Ukrajna határait pl. 1954-ben rajzolták meg a Szovjetunión belül, majd 1991-ben vált önálló állammá – az eredeti probléma nem oldódott meg. Ellenkezőleg: elemi erővel tört a felszínre a Birodalom bukása után elszabadult helyzetben. „A mai Ukrajnának a kelet-délkeleti, azovi, krimi és részben a fekete-tengeri része nagyban orosz lakosságú, csakúgy, mint kétszáz évvel ezelőtt.”
Mindezek után azt gondolnánk, hogy nincs új a nap alatt, csak egy újabb háború a földrajzi és etnikai-nemzeti valóság teljes figyelmen kívül hagyásával megrajzolt határok miatt – ahogy már annyiszor az emberiség történelme során. S ilyen tekintetben Ukrajna csak egy a hasonló okok miatt szenvedő népek-országok-országrészek közül.
A háború valódi oka azonban a szerző szerint még csak nem is ez.
Tekintve az elszabadult (és hol van még a vége?) energiaárakat, az összerogyó európai gazdaságot, s ezzel párhuzamosan figyelembe véve az amerikai bel- és külpolitikai folyamatokat és érdekeket, nagyban tisztul a kép. És nagyon nehéz nem egyetérteni Duray Miklóssal…
(Szűcs Dániel/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
