A magyarság eredetének kutatásában az eddigi legjelentősebbnek számító tudományos szakcikket közöltek a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói az igen tekintélyes Current Biology szaklapban.
A kutatóknak a Kárpát-medencében feltárt hun, avar és honfoglalás korszakokból (másképpen nevezve: honalapító magyarokból) származó 265 emberi maradvány teljes genomszintű elemzésével a jelenleg elérhető legnagyobb pontossággal sikerült rekonstruálni ezen korszakok népességtörténetét.
Miután a vizsgált minták teljes örökítőanyag-készletét kinyerték, egy nagy teljesítményű számítógép segítségével, modern algoritmusok használatával a kapott információkat közel 3000 ősi minta, valamint Eurázsia összes ma élő népcsoportjának genomjával vetették össze.
A kutatás tudományos áttörése, hogy mindhárom korszakból sikerült azonosítaniuk az első generációs ún. mag népességet (angol nyelvű cikkben core), a helybeli őslakosokat, és az ezek keveredéséből leszármazottakat.
Az eredmények azt igazolták, hogy az európai hunok egy része ázsiai hun felmenőktől származott, másik része pedig az útközben integrált sztyeppei szarmata és germán elemekből állt, ami megfelel a történeti forrásoknak.
A Kárpát-medencébe érkező avar elit genomösszetétele egyértelműen ősi mongóliai eredetre utal, ami a zsuanzsuan származás elméletét támogatja. Mind az ősi Mongóliából származó európai hun, mind az avar vezető réteg korai ázsiai hun távoli felmenőkre vezethető vissza-
A hunok szkíta és kínai keveredést mutatnak.
Az avar korban a Kárpát-medencébe érkezők jelentős hányada azonban nem az avar elit örökségét hordozta, hanem hun és iráni (alán) genomokból modellezhető. Ez arra enged következtetni, hogy az avar és hun korszakok népessége között nagymértékű az átfedés, és az avarok Európába érkezésével a korábban ott lakó népeket felülrétegezte egy, az ősi Mongóliából frissen érkező elitcsoport.
A honalapító magyarság genomösszetétele a legnagyobb hasonlóságot a baskírokkal, a szibériai és volgai tatárokkal és az ázsiai szkítákkal mutatja.
A leszármazási viszonyok vizsgálata azt mutatja, hogy a honfoglaló elit jelentős része legközelebbi nyelvrokonainkkal a manysikkal (vogulok), a szamojéd nyelvű nganaszanokkal, szelkupokkal és enyecekkel közös ősökre vezethető vissza, és ezek közül legutoljára a manysiktól válhattak külön.
Honfoglalás kori magyar emberek koponya alapján készült arcrekonstrukciói – MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A legnagyobb felbontású genommodellek arra utalnak, hogy valóban létezhetett egy „protougor” népesség, amely a késő bronzkori Mezhovskaya kultúra népességének és a nganasanok őseinek keveredésével jött létre valahol az Ural és az Altáj közötti erdős sztyeppe zónában, akik a vaskorban az ázsiai szkíták egyik csoportját alkothatták.
A vaskorban a manysik és a honfoglalók ősei különváltak, és utóbbiak Kr.e. 643-431 között komoly mértékben keveredtek a korai szarmatákkal. Ezt Kr.u. 217-315 között egy második keveredés követte az ázsiai hunok utódaival, az európai hunok elődeivel, melynek időpontja az európai hun kort közvetlenül megelőző időszaknak felel meg.
Tehát a honalapító magyar elit hun vagy avar leszármazottnak mutatkozott.
A Kárpát-medencébe érkező hunok, avarok és honalapítók mindegyike kisebbségben volt a helybeli népességhez képest, amelynek túlnyomó többsége európai bronzkori genommal rendelkezett, és az Árpád-korig igen heterogén volt.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
