Jakab kizárná Potocskánét a Jobbikból

Jakab kizárná Potocskánét a Jobbikból

Jakab kizárná Potocskánét a Jobbikból

Z. Kárpát Dániel, Jakab Péter és Potocskáné Körösi Anita – ekkor még együtt Fotó: MH

 

Elnöki kötelességemnél fogva, őrködve a párt törvényes működése felett, feljelentést teszek hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezem Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból – írta Jakab Péter, a párt elnöke hétfő délutáni Facebook-posztjában.

Hírdetés

Jakab azzal vádolja Potocskánét, hogy hirtelen, a pártelnök távollétében úgy döntött: „elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban elkezd törni zúzni”.

Jakab szerint Potocskáné elnökhelyettesként többek között utasította a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt, illetve, hogy Jakabot, mint frakcióvezetőt megkerülve, utasításokat adott a frakcióvezetői hivatalnak szerződések megkötésére mindenféle jogkör nélkül.

„Anita ismeri a törvényeket és a közgazdaságtant. Tudja, hogy egy párt elnökhelyettese, de még elnöke sem utasíthat semmire sem egy alapítványt. Még a párt alapítványát sem. Tiltja a törvény. És tudja azt is, ha egy pártalapítvány többet költ, mint amennyije van, csődbe megy. És mégis figyelmen kívül hagyja mindezt. Törvényt is, közgazdaságtant is. Hatalmi okokból? Anyagi okokból? Nem tudom. A kérdés emberileg kínzó: hunyjak szemet felette? Engedjem el a fülem mellett, hogy az az ember, aki elnyerte a bizalmamat visszaél a hatalmával és csődbe vinné a Jobbik alapítványát?” – mélázott posztjában Jakab, majd megállapította, hogy „a döntés emberileg nehéz”, a „Jobbik elnökeként viszont könnyű”, a korrupciónak, visszaélésnek nincs színe, ő maga pedig nem tűri azt, még akkor sem, ha jobbikos az elkövető.

Miután Jakab közölte, hogy feljelentést tesz Potocskáné ellen, azt is hozzátette: az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat a hatóság rendelkezésére bocsátja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »