Hogyan írja át az ideológia a tudományt? Joshua Mitchell, amerikai történész, az Amerika ébredése című könyv szerzője adott interjút a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A szavak cenzúrájától a véleményterrorig: a hagyományos értékek elleni támadás a demokráciát is rombolja – figyelmeztetnek konzervatív elemzők. A magát progresszívnek nevező szélsőbal a haladást az eltörlésben látja. Az egyház és az állam után már a család, a férfi, a nő, az apa és az anya is ellenség, ami azért is riasztó, mert a felhasadt társadalmi szövet foltja többnyire már zsarnokság. De hogyan lesz a szabadságból elnyomás? Hogyan írja át az ideológia a tudományt? Joshua Mitchell, amerikai történész, az Amerika ébredése című könyv szerzője adott interjút a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
– A könyve, ami most magyarul is megjelent az identitáspolitikáról szól. Ha nem tévedek dolgozik egy új könyvön is, aminek már megvan a címe: ez a „Zsarnokság szelíd csábítása”.
– Én az egyetemen a nyugati gondolkodás történetét tanítom, a nyugat első nagy gondolkodójának pedig Platónt tartom, aki az Állam című művében a tökéletes város megalkotásáról ír. Vajon miért foglalkoztatta ez a kérdés? Azért, mert azt látta, hogy az athéni demokrácia kezd korrupttá válni, és erre nem volt politikai válasz, mert a probléma az állampolgárok lelkében volt keresendő.
– Ebben a keretben összekapcsolható valamilyen módon a zsarnokság és az identitáspolitika? Úgy például, hogy az identitáspolitika lassan egyfajta zsarnoksággá válik bizonyos, akár tudósi körök részéről.
– Igen, az identitáspolitika mára államvallássá vált. Ha nem lesz az identitáspolitika követője, akkor Önt kitörlik, esetenként a munkáját is elveszíti. Ebben az értelemben ez egy zsarnokság kezdete, ugyanakkor nekem van ettől kicsit különböző megközelítésem is. Alexis de Tocqueville azt írta az amerikai demokráciáról szóló könyvében a XIX. században, hogy az amerikaiak a történelmük végén eljutnak a szelíd despotizmushoz. Ezt szerinte egy módon lehet elkerülni, mégpedig, ha az amerikaiak minden lehetségest megtesznek, hogy a családjukon, egyházukon, helyi közösségeiken, önkormányzataikon belüli kapcsolataikat megerősítsék. Hogy minden a helyi és személyközi kapcsolatokra épüljön. Úgy látta, hogy ha nincsenek meg ezek az emberek közötti közvetítő egységek, akkor az állampolgárok egyre jobban elszigetelődnek, és így kiszolgáltatottá válnak a zsarnokság számára. Egy erősödő zsarnokság legjobb táptalaja, ha az emberek között nincsenek kapcsolatok. Szolzsenyicin ugyanerről írt, ahogy Hannah Arendt is a Totalitarizmus gyökerei című könyvében. Hosszú irodalma van annak, amely arról szól, hogy, ha az emberek közötti kapcsolatokat felszámolja, akkor oda belép a zsarnok. És akkor itt jön a kérdés, hogy vajon a mai identitáspolitika hogyan tudja felszámolni ezeket az emberközi kapcsolatokat? Az identitáspolitika szégyenfoltokat keres, amit így azonosíthat, és aztán ezektől megszabadítson és létrehozza a tiszta világot. Az identitáspolitika központi eleme a tisztaság és szenny. Ami Nyugat-Európában és Amerikában ma történik az az, hogy a társadalomnak azokra a fő közvetítő egységeire, mint a család, és egyház nyomják rá a szégyenfoltot. Ma a szélsőbaloldaliak azt mondják, hogy, aki hisz abban, hogy a férfi az férfi, a nő pedig nő, arra heteronormativitás bűnében vétkes. Aki hisz a történelmi egyházakban az a patriarchikus gondolkodás bűnébe esik. Az identitáspolitika kezdi levadászni a lényeges és szükséges közvetítő intézményeket. Gyengíti a családot, az egyházat, a helyi közösségeket, vagyis hozzájárul a zsarnoksághoz úgy is, mint államvallás, de hosszú távon azzal is, hogy rombolja az említett intézményeket, amelyek ellenállási pontok lehetnek.
– Van aki ezt egyfajta puha totalitarizmusnak hívja. Puha, mert nagyon szép elképzeléseket hangoztat, a befogadás nagyon fontos dolog, vagy éppen, hogy mindenki az lehessen, amit akar. Másfelől viszont bizonyos agresszivitás is van benne, hiszen, amit Ön is említett, hogy valaki elveszítheti az állását, az nem valami puha módszer.
– Én hiszek a szilárd pluralizmusban. Egy soknemzetiségű nemzetből jövök, ami persze mindenféle problémával is együtt jár, ugyanakkor azt gondolom, hogy Amerika tőle telhető legjobb módon képes volt ezeket összeolvasztani, szóval én a pluralizmusban hiszek. A sokféleség, a diverzitás úgy tűnik, mint pluralizmus, de mégsem az. A diverzitás gondolata arról szól, hogy a közösségből kizárt embereket be kell vonnunk. Aki hisz a pluralizmusban azt mondja erre, hogy természetesen. Csakhogy, a diverzitás eszméje alapján a közösségből kizárt és visszafogadandó csoportnak csak bizonyos tagjai számítanak. Például, ha a nő csak akkor számít, ha feminista, viszont, ha a hagyományos női szerepben hisz, akkor láthatatlan. Ez a folyamat különösen igaz a feketék Amerikájára, ha osztja azokat az ügyeket, amelyeket a feketékkel azonosítanak, akkor beletartozik a közösségükbe, ha viszont nem, mint például a legfelsőbb bíróság bírája Clarence Thomas, akkor egy „Tamás bátyónak” mondják, rosszabb esetben viszont a fehér rasszizmust szolgáló eszköznek. Vagyis a befogadott csoport tagjainak meg kell felelniük a woke-izmus elvárásainak, ha ez hiányzik, akkor észre sem veszik. Így például a konzervatív spanyolajkúak, konzervatív ázsiaiak, konzervatív feketék, konzervatív nők nem illenek bele a képbe. A diverzitás jegyében, ami azt hirdeti, hogy a kirekesztetteket be kell vonni, azokat láthatatlanná kell tenni, akiket nem akar köztük látni. Végső soron ugyanoda jut, ami ellen harcot hirdetett; egy csoportot kirekeszt.
– Ennek a problémakörnek vélhetően része az is, hogy ki definiálja azt, mi a diverzitás, mi a befogadás.
– Mindig úgy tűnik, hogy ezt a baloldal akarja magához vonni. Ahhoz, hogy befogadják el kell köteleznie magát a feminizmus mellett, a melegek és transzneműek jogai mellett. Ez szerintem azért problematikus, mert csak akkor számít, ha ezeket a baloldali mozgalmakat követi. De hasonló látszik a klímaváltozás kérdésében is. Valaki vagy a tiszta energia feltétlen híve, vagy tagadója, más választása nincs. Az interjú előtt beszéltünk erről és említettem Önnek, hogy én személyesen rengeteg pénzt fordítottam arra, amit zöld alternatív energiának neveznek, vagyis hogy napelemmel felszerelt vitorláshajót építsek. Mélységesen elkötelezett vagyok a technológiai haladás és a környezet megtisztítása mellett, ami viszont aggaszt az az, hogy ilyen kérdésekben is majdhogynem vallásos tanúságtételt kell tenni, az eredmény pedig vagy tiszta, vagy bűnös. Pedig a tiszta és bűnös lét nem tudományos, hanem vallási kategória. Mindig nagyon felbosszant, hogy a tudományt összekeverik vallási eszmékkel. Szóval, ha nem tesz tanúságot klímaügyben, akkor klímatagadónak minősül, ez nagyon beteg módja a probléma-megoldásnak.
– És ez vonatkozik a tudományos, az egyetemi városokra is? Ugyanis aminek esetenként az itteni távolságból is szemtanúi vagyunk az az, hogy ez a fajta vallás nagyon jó talajra talál amerikai egyetemi campusokon. Szóval van mód és tér az érvelésre, az okfejtésre az egyetemen, hogy gyümölcsöző és egészséges vita folyjon?
– Sajnos nincs. Az édesapám is professzor volt, az ő emlékei az 50-es évek elejéig nyúltak vissza. Akkoriban a McCarthy-időszakot éltük, az is egyenes következményekkel járt az egyetemekre nézve, gyakorlatilag lehetetlenné tette a nyílt párbeszédet politikai kérdésekről. Emlékszem a történeteire arról a korszakról, és most a XXI. században a McCarthy-érához hasonlót látunk. Gyakorlatilag tilos nem egyetérteni a woke-kultúrával. Majdnem minden email-ben, amit kapok az egyetemi vezetőktől, elnöktől, dékántól, ott szerepel a bűn és tisztaság, amely erre a két kategóriára osztja a világot. Nincs mód arra, hogy az egyetemen ez ellen felemeljem a hangomat. És ezzel nem vagyok egyedül, legtöbb kollégám látja ugyanezt, ezt a vallásos járványt, amelyben gyakorlatilag semmisnek érzik magukat. Én eddig szerencsés voltam, hogy még nem történt velem semmi, de, ha továbbra is kifejtem a véleményemet, az könnyen bajba keverhet engem is.
– Gondolja, hogy van erre konzervatív válasz, vagy megoldások az Egyesült Államokban? Illetve itt talán beszélhetünk Magyarországról, arról, hogy Önök figyelik-e a magyar kezdeményezést, konzervatív vállalkozást, kormányzati kezdeményezést? És az Egyesült Államokból egy összességében sikeres modellnek látják-e?
– Magyarország nagyon érdekes a számomra. Nyugat-Európával tudom összevetni, ahol a woke-ideológiai jegyében a bűnösség érzete nagyon erősen jelen van. Látok néhány okot abban, hogy ez a „bűnös-nemzet” érzés Magyarországon miért nincs jelen. Az egyik ok lehet az a nagy területi veszteség, amit elszenvedtek a XX. században, de látok itt egy mélyebb okot is. Mégpedig, hogy a kereszténység sokkal érintetlenebb – még akkor is, ha a templomba járók aránya nem túl magas. Úgy értem, hogy Nyugat-Európában a baloldaliak azt hirdetik, hogy a nemzet bűnös, amire ott nincs vallásos válasz. Pedig a vallás diktálta válasz az lenne, hogy a bűnösség kérdését az Istennel való függőleges kapcsolatomban rendezem el, elismerem vele szemben, hogy bűnös és vétkes vagyok, így feloldozást nyerek. Talán ezért is van Kelet-Európában kevesebb nemzeti bűntudat, mint Nyugat-Európában, merthogy Önöknél még mindig érintetlenebb formában létezik a kereszténység. Nyugat-Európában is létezik a keresztény bűntudat, viszont nincs mód a feloldozásra, így a baloldal azt hirdeti, gyertek hozzám, másként bűnösök maradtok, és megszabadítalak benneteket a terhektől. Tagadjátok meg a nemzeteteket, a családotokat, a múltatokat és cserébe nyugalmat adok nektek. Ez az, amit a baloldal csinál, azt mondja, adj fel mindent, országot, családot, vallást, és akkor nyugalmat lelsz.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
