Minden nyolcadik ember, összesen mintegy 660 ezer személy él a szegénységi küszöbön Szlovákiában. Legnagyobb veszélyben nem is a nyugdíjasok, hanem a sokgyermekes családok és a gyermekkel rendelkező csonka családok vannak. A kormány ezért 1,3 milliárd eurós, Szlovákiában soha nem látott összegű családtámogatási programot hirdetett, melynek elfogadását a koalíciós SaS akadályozza.
Eduard Heger kormányfő a TA 3 Politikában című vasárnapi vitaműsorában elmondta, hogy Szlovákia a Fico és Pellegrini kormányok nyolc év alatt Uniós szinten utolsó helyre juttatta az országot a családtámogatások terén. A családi pótlék ami most 50 euróra emelkedik es a Fico-Pellegrini kormány alatt 25 euró volt már 47 eurónak kellene lennie.
Rendezik az igazságtalanságot
„Rendezzük ezt az igazságtalanságot. Ez jelenti a fő különbséget az előző kormányok és mi köztünk, hogy mi az emberekért és a családokért vagyunk“
– hangsúlyozta Heger.
Igor Matovič: Forradalom a családtámogatásban
A csomagról előreláthatóan kedden szavaz első olvasatban a parlament.
„Sajnálom, az SaS-t is a fedélzeten szeretném látni, de ami elkészült javaslat, az az SaS nélkül született. Ők maguk konkrét ötlettel nem álltak elő, csak mondták, hogy mivel nem értenek egyet. Majd mikor elfogadtuk a kormányban, előálltak a saját javaslatukkal, hogy tárgyaljunk róla. Ha újra elölről kezdjük az egyeztetést, mikor kapnák meg a családok a pénzüket?
– tette fel a kérdést Eduard Heger.
Az SaS-on már nem múlik
„Ma már nem Sulíkon áll vagy bukik a javaslat. Az SaS elnöke elmondta, hogy nem támogatja a családtámogatási csomagot. Én természetesnek vettem, hogy nemcsak a kormányban, hanem a parlamentben is megszavazzák a családok támogatását“
– magyarázta Heger.
Elmondta továbbá, hogy a havi 100, illetve 50 eurós adóbónusz gyerekenként adócsökkentést jelent, így nem érti, hogy az SaS-nak miért okoz problémát a javaslat támogatása, ha egyszer a kormányprogramban is az szerepen, hogy a kormány csökkenteni fogja az adó- és járulékmértéket, a vagyoni szélsőségeket pedig kompenzálja.
„Pontosan ez történik“
– nyomatékosította az OĽaNO-s kormányfő, aki szerint így az SaS szembe megy a kormányprogrammal.
“Mi a rossz abban, hogy betartjuk a kormányprogramot? Már az is baj? Miért vagyunk akkor a kormányban?”
– tette hozzá.
Az önkormányzatok sem kapnak kevesebbet
A városok és falvak kritikájára reagálva, miszerint a kormány tőlük veszi el adóbevételeiket, Heger azt mondta, hogy a városok és falvak sem kapnak kevesebbet, mint idén.
„90 millió euróval több érkezik a számlájukra, mint tavaly. A magasabb adóbevételeket fordítjuk a családtámogatási programban szereplő adóbónuszra“
– magyarázta. A témában a héten a Szövetség-Aliancia is megszólalt.
A műsorban kitért a kormányt minden létező fórumon kemény kritikával illető Robert Ficora is, aki Heger szerint nem megbízható partner és nem mond igazat.
„Az ő ideje alatt a családi pótlék alig 2 euróval nőtt. Mi pedig az adóbónuszt havi 70 euróval növeljük. Ez az ember nagyon sok kárt okozott az országnak, Oda juttatta Szlovákiát, hogy uniós szinten nálunk vannak a legnagyobb, szegénységgel kapcsolatos veszélynek kitéve a gyermekes családok. Mi ezt kompenzáljuk most.“
– fogalmazott kormányfő.
Az üzemanyagköltségekkel kapcsolatban elmondta, hogy a Slovnaft jelenleg tízszeres haszonnal dolgozik, a kormány árregulációval léphet közbe. Heger szerint azonban nem kívánják a magyar mintát lemásolni, ott ugyanis a döntést azt eredményezte, hogy sok helyen végül nem volt üzemanyag a benzinkutatok.
„Mi inkább pénzt adunk az embereknek az infláció és az áremelkedés miatt, hogy fizetni tudják a magas üzemanyagárakat, és ha azt látjuk, hogy a Slovnaft árpolitikája indokolttá teszi, közbelépünk.“
– zárta a miniszterelnök.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »